Már csecsemőkorban kimutathatók az agyban azok az eltérések, amelyek az Alzheimer-kórra genetikai hajlammal rendelkezőknél jelentkezhetnek – állapította meg egy új amerikai tanulmány.

A kutatók 162 csecsemő agyáról készítettek felvételeket. Közülük 60 örökölte az APOE-e4 nevű gént, amely növelheti az időskori Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát – írta a JAMA Neurology című szaklapban megjelent tanulmányt ismertetve a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál. A szakemberek az átlagosnál kisebb növekedést tapasztaltak az APOE-e4 gént hordozó csecsemők agyának középső és hátsó részén számos olyan területen, amelyeken a betegeknél jelentkeznek az Alzheimerrel járó elváltozások. 

Az APOE-e4 gént hordozó csecsemők agyának elülső részén egyes területek viszont hajlamosak voltak a nagyobb növekedésre. A kutatók hangsúlyozták, hogy az APOE-e4 génnel született gyermekeknél látott agyi elváltozások nem szükségszerűen az Alzheimer-kór első jelei, és nem azt jelentik, hogy mindenképpen kialakul náluk a betegség. A kutatóknak azonban a vizsgálatok során az APOE-e4 génhez kapcsolódó legkorábbi agyi elváltozásokat sikerült kimutatni, és tanulmányuk számos kérdést is felvet. Milyen szerepet játszhat ez a gén az agyfejlődésben, hogyan függhetnek össze az elváltozások az Alzheimer-kór későbbi fellépésével, és a feltárt elváltozások korai kezelésével vajon megelőzhető-e a betegség kialakulása? Sean Deoni, a kutatás vezetője szerint eredményeik nem mutatnak közvetlen összefüggést a gén és az Alzheimer-kór között, ám további kutatásokkal segíthetnek megmutatni, hogyan járul hozzá a gén a kór későbbi kialakulásához. 

Az amerikai lakosság mintegy negyede él az APOE-e4 génnel, ám nem mindegyiküknél alakul ki Alzheimer-kór. Annál nagyobb a betegség kockázata, minél több másolat létezik a génből a szervezetben. Az Alzheimer-kórosok 60 százaléka rendelkezik az APOE-e4 gén legalább egy kópiájával. Azt, hogy ez a génváltozat hogyan növeli az Alzheimer-kór kockázatát, egyelőre nem tudni, valószínűleg más tényezőkkel, köztük más génekkel és környezeti hatásokkal együtt okozza azokat az agyi elváltozásokat, amelyek a kór kialakulásához vezetnek. 

(http://www.livescience.com/41505-baby-brain-changes-alzheimers-disease.html)

[product id=”346″ sku=””]