Nem megy a kézírás a gyerekek nagy részének: egy német kutatás szerint a kisiskolások mintegy 70 százaléka az óvoda után nem rendelkezik azokkal a mozgási képességekkel, amelyek a kézírás feltételei.

Sok gyerek nem tudja befűzni a cipőfűzőjét, nem áll meg egy lábon, és nem jó a kézírása: ezek a képességek összefüggenek egymással – mondta Stephanie Müller oktatáskutató. A jelenség okai a kevés mozgás, az ujjak ügyetlensége, a szülői példa hiánya és az okostelefonok, táblagépek használata. 

“Nem annyira mozgékonyak már a gyerekek, mint voltak. Régen kint ugrándoztak, játszottak, fára másztak. Ma a harmadik osztályosok nem tudnak egyenesen hátrafelé menni vagy kapaszkodás nélkül egy lábon megállni” – mondta Müller. A tépőzár és a nyomógombok miatt ma már nem kell olyan kézügyesség-fejlesztő feladatokat megoldani, mint a cipőfűző befűzése vagy hurkolása, így az úgynevezett nagymozgások és finommozgások nem fejlődnek eléggé. 

A gyerekek nem látják, hogy a szüleik írnának. Az érintőképernyők használatához egész más kézmozdulatokra és izmokra van szükség, mint a ceruza kézben fogásához.

[product id=”314″ sku=””]

[product id=”312″ sku=””]