A Jávor Benedek országgyűlési képviselő által kifogásolt napenergia-fejlesztési pályázatok esetében – ellentétben azzal, amit Jávor Benedek állít – nincsenek győztesek, ezt az NFÜ már többször kommunikálta, a forrást költségvetési intézményeknek, elsősorban óvodáknak és oktatási intézményeknek ítélik oda energiahatékonysági fejlesztésekre – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Az NFÜ közleménye kiemeli: először pont a forrásként megjelölt atlatszo.hu-n jelent meg Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár cáfolata (http://atlatszo.hu/2013/09/24/lazar-janos-felfuggesztette-a-botranyos-naperomutendert/) és még ugyanaznap kiadta az MTI is az NFÜ hasonló tartalmú reakcióját. Jávor Benedek független országgyűlési képviselő, az Együtt-PM szövetség társelnöke a Fővárosi Főügyészséghez és az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatalához fordult, mert álláspontja szerint rendszerszerű visszaélések történtek a napenergia-fejlesztési pályázatok elbírálása során. Az ellenzéki politikus pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, két hete az atlatszo.hu-n jelentek meg információk a KEOP napenergia-fejlesztési pályázatokkal kapcsolatban. A portál szerint ezeket olyan cégek nyerték meg, amelyeknek semmilyen tapasztaltuk, múltjuk nem volt. A politikus emlékeztetett rá, hogy a cikk megjelenése után Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vissza is vonta a pályázatokat, amit akkor azzal indokolt, hogy a pályázat részvevőit téves információk alapján tájékoztatták. Jávor Benedek szerint a portál információjával szemben az elnyert pályázati támogatások összege nem három-, hanem legalább kilencmilliárd, a pályázat egészét tekintve pedig inkább 14 milliárd forint.

Nem vitatva Jávor Benedek országgyűlési képviselő, az Együtt-PM szövetség társelnöke azon szuverén jogát, hogy a neki nem tetsző ügyekben a Fővárosi Főügyészséghez vagy az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatalához forduljon, a pénteki sajtótájékoztatóján kifogásolt KEOP pályázat esetében mégis nagyobb körültekintést javasolnék – közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az MTI-vel. Kiemelte: szeptember 30-án az Országgyűlésben azonnali kérdésre Lázár János elmondta és még aznap megjelent több helyen is, hogy a forrást költségvetési intézményeknek, elsősorban óvodáknak és oktatási intézményeknek ítélik oda energiahatékonysági fejlesztésekre. “Az NFÜ és a Miniszterelnökség álláspontja szerint tehát minden alapot nélkülöznek Jávor Benedek állításai és csak azért reagálunk, mert fontos, hogy a közvélemény megértse, nincs ügy, nem is volt” – húzta alá Csepreghy Nándor, aki szerint “Jávor Benedek elolvashatná azokat a médiumokat, amelyekből idéz, nem elég szerkesztenie azokat”.

Kategória: Hírek