Számos probléma tapasztalható a közoktatásban a tanévkezdés után is, a tanárok bérezésétől kezdve a tankönyvellátáson át a tanulók 16 óráig való kötelező iskolában tartózkodásáig – mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

A problémák között említette, hogy az ígért béremelésnek csak 60 százalékát kapták meg a pedagógusok, akiknek alapbére ugyan emelkedik, ám vannak közöttük olyanok, akiknek a jövedelmük csökken, mert a rendszer eltörölte a túlóradíjat, s “ez egyre komolyabb indulatokat szül”. Szerinte nem egyértelmű, hogy az 1992 előtt nem közalkalmazotti viszonyban oktató kollégák munkaidejét beszámítják-e a munkabérek megállapításánál. Mendrey László arról is beszélt, hogy vannak olyan iskolák, ahol már most heti 32 tanórát osztottak a tanárokra, máshol ez a szám 24 vagy 26 óra. Annak a véleményének adott hangot, hogy “a tanárok minden 22 óra feletti tanóraterhelése minőségellenes és szakmailag indokolatlan”.

Mint mondta, nem lenne szabad meghatározni, hogy hol készüljön fel a tanár az óráira, az iskolában vagy otthon. A PDSZ elnöke szólva úgy fogalmazott, hogy a tankönyvellátásban vannak fennakadások. Példaként hozta fel erre, hogy az egyik általános iskolában az 512 tankönyvcsomagból 350 volt “problémás”. A helyzet szerinte ott “abszolút kaotikus”. A szakszervezeti vezető úgy látja, a tanulók minden nap 16 óráig tartó kötelező iskolában tartózkodásának biztosítására az iskolák nem alkalmasak, mert kevés erre a helyük, ahogy a mindennapos testnevelés kivitelezése is ezért ütközik akadályokba. Úgy vélte, a gyerekek túlterheltek, és nonszensznek nevezte, hogy a 9. osztályban egy héten kétszer van 8, kétszer 7 és csak egyszer 6 tanóra.

Mendrey László szerint az a panaszáradat, amely a PDSZ-be eljut, a kormányzati sikerkommunikációnak homlokegyenest az ellenkezője, holott a közoktatás vezetőinek értelmes párbeszédet kellene folytatniuk az abban résztvevőkkel. Szólt arról is, hogy a jövőben felmérik tagságuk körében, mekkora a támogatottsága egy esetleges sztrájknak, ugyanakkor az e melletti döntést választmányuknak kell a későbbiekben kimondania – tette hozzá.

[product id=”344″ sku=””]

Kategória: Hírek