A Tel-Avivi Egyetem egy kutatása szerint a szoptatás megvédheti a gyermeket az ADHD, a figyelemhiányos hiperaktivitás kialakulásától.

Köztudomású, hogy az anyatej ellenanyagai sokfajta fertőzéstől védik a csecsemőt. A Tel-Avivi Egyetem Aviva Mimouni-Bloch vezette kutatócsoportja kimutatta, hogy a szoptatás megóvhatja őket a későbbi figyelemhiányos hiperaktivitás-zavartól (ADHD), a gyerekeknél és serdülőknél leggyakrabban diagnosztizált idegi természetű fejlődési rendellenességtől – idézi a Science Daily tudományos portál a Breastfeeding Medicine című szaklapban megjelent tanulmányt. 

Az egyetem orvosi karának és a tel-avivi Löwenstein Kórház Gyermek-idegfejlődési Központjának kutatói a szoptatási szokásokat vizsgáló retrospektív felmérésükben három csoportot alakítottak ki: az első csoportba az ADHD-val diagnosztizált 56 gyerek, a másodikba a testvéreik – 52-en -, a kontrolcsoportba pedig 51 olyan nem ADHD-s került, akiknek genetikai kapcsolatuk sincs olyannal, akinél felismerték a rendellenességet. 

A kutatók világos összefüggést találtak a szoptatás és az ADHD kockázata között akkor is, ha a jellemző kockázati tényezőket is figyelembe vették. Azok a gyerekek, akiket három hónapos korukban tápszerrel tápláltak, háromszor valószínűbb, hogy ADHD-sek lettek, mint azok, akiket ebben az életkorban szoptattak.

A cikk folytatása itt olvasható >>

[product id=”346″ sku=””]