Ha az óvodának van alapítványa, amely fogadhatja az 1%-os felajánlásokat, akkor ez a hír fontos nekik. Május 31-ig több mint 24 ezer civil szervezetnek kell elszámolnia a kiutalt 1 százalékos összegek felhasználásáról.

Amely társaság elmulasztja a határidőt, az a következő évi 1 százalékos felajánlásokból történő kizárást kockáztatja – figyelmeztet az adóhatóság. A civil szervezeteknek a 11KOZ számú nyomtatványt május 31-ig kizárólag elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül kell megküldenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). A civil kedvezményezettek mintegy 60 százaléka azonban még nem adott számot a 2011-ben kiutalt és felhasznált összegekről az erre a célra rendszeresített nyomtatványon. Tavaly több mint 5 ezer szervezet késett az elszámolással, ezért idén a NAV már háromszor küldött ki benyújtásra felhívó elektronikus levelet az érintetteknek. Ha a kedvezményezett nem nyújtja be a 11KOZ közleményt vagy számszakilag hibás adatot közöl, illetve nem az elszámolandó összeget szerepelteti, és a javításra kitűzött határidőt elmulasztja, a NAV – a törvény alapján – a határozat jogerőre emelkedését követő rendelkező évben kizárja a kedvezményezettek köréből – hívja fel a figyelmet az adóhatóság. 

Az érintett civil szervezetek a NAV honlapján (www.nav.gov.hu) az “szja 1+1%” menüponton belül elérhető, “Tájékoztatás a civil kedvezményezettek részére átutalt szja 1 százalékos összeg felhasználásáról szóló 11KOZ számú közlemény benyújtási határidejéről” című tájékoztatóból kaphatnak bővebb tájékoztatást, konkrét kérdéseikre pedig választ kaphatnak a NAV munkatársaitól a 06/40 42-42-42 telefonszámon.

Ha szeretne mindent tudni a köznevelési intézmények alapítványairól, akkor vegyen részt konferenciánkon!

Alapítványok a közoktatásért >>