A Muzsikál az Erdő Alapítvány első ízben hirdet gyermekrajz pályázatot a “Muzsikál az erdő” 2015. évi rendezvénysorozatának keretein belül, melynek témája “Az erdő hangjai”.

Várják minden alkotó kedvű gyermek pályázatát, akiknek az alkotásai összhangban vannak a rendezvénysorozat szellemiségével.
A “Muzsikál az erdő” alapgondolata a természeti környezettel való harmonikus együttélés megvalósíthatóságának, s ezen harmónia fenntarthatóságának hitéből táplálkozik.

“Hosszú távon fenntartható, boldog emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el.

A “Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat fő célja a környezettudatos életmód népszerűsítése, a fenntarthatóságra nevelés az erdő, a művészetek és a zene erejével. A komolyzene, a népzene, a képzőművészetek, a kultúra támogatása, az egészséges életmód népszerűsítése, a helyi természeti, kulturális értékek, az erdő védelme, a helyi közösségépítés, a helyi közösségek összefogása. A kilencnapos rendezvénysorozat minden nap más-más település köré szerveződik, ahol a céloknak megfelelő programok kapcsolódnak egymáshoz.

A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas rendezvény erdei helyszíneken klasszikus és népzenei koncertekkel, erdei sétákkal, képzőművészeti kiállításokkal, gyermekprogramokkal, sporteseményekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, falusi vendéglátással várja a feltöltődésre vágyó közönséget.
Muzsikál az erdő” jövőképe – a természettel békében, összhangban élő ember.
“Az erdő nemcsak egy fontos megújuló nyersanyag és energiaforrás, hanem egy csodálatos életközösség, mely testi-lelki feltöltődésünk igaz forrása.”

A rajzok technikája szabadon választott.
A4-es méretű pályaműveket várunk.
Minden pályázó a rajz hátoldalára írja rá a nevét, életkorát, elérhetőségét (postacímét és a szülei email címét) és a mű címét.
A pályaműveket postai úton várjuk.

Pályázhatnak:
1. óvodások
2. alsó tagozatos iskolások

A művek beadási határideje: 2015. május 1-június 1. között.

Beadási cím: 3200 Gyöngyös, Gólya utca 28.

Zsűri: Az alkotásokat szakmai zsűri bírálja el, melynek elnöke Telegdi Ágnes írónő.

Díjazás: A beérkező, arra érdemes alkotásokat kiállítjuk a “Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok valamelyik helyszínén.
Telegdi Ágnes: Cinke-napló című könyve, “Muzsikál az erdő”-s ajándéktárgyak, rajzeszközök. Az ünnepélyes eredményhirdetést Telegdi Ágnes írónő tartja.

Fődíj: a legjobb alkotás készítője a családjával tölthet egy hétvégét egy mátrai vendégházban.

Az eredményhirdetés helyszínét és időpontját, valamint a kiállításra szánt alkotások listáját június 15-e után közzé tesszük a http://www.muzsikalazerdo.hu honlapon.

Érdeklődni:
Matúz Viktória matuzviktoria1@gmail.com vagy +36-30-366-09-66

(Forrás:  pafi.hu)

[product id=”338″]

 

 

Kategória: Pályázatok