A köznevelésben a gyermekek az elsők, nem a pártok, nem az államtitkárok és nem is a pedagógusokra rátelepedő hergelők – reagált a Fidesz országgyűlési frakciója szombaton az ellenzéki pártok oktatással kapcsolatos nyilatkozataira.

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere előzőleg bejelentette: Palkovics László felsőoktatási államtitkár a jövőben oktatási államtitkárként dolgozik tovább, átveszi a köznevelési államtitkári feladatokat Czunyiné Bertalan Judittól, aki a digitális tartalomfejlesztésért felel majd kormánybiztosként. Az intézkedést valamennyi parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki párt indokoltnak, de a közoktatás problémáinak megoldására elégtelennek nevezte.

 

A Fidesz-frakció közleménye szerint “akik ma a pedagógusokat politikai célokra használják, kormányzásuk alatt csökkentették a fizetésüket, több száz iskolát zártak be, több ezer pedagógust tettek utcára, és a liberálisok oktatásukkal lerontották a diákok teljesítményét”.

 

Mint írták, a lehető legszélesebb párbeszéd kezdődött a pedagógusokkal, hogy velük együtt csökkentsék a bürokratikus terheket, javítsák az iskolák működését, és versenyképesebb tudást biztosítsanak a gyermekeknek.

 

A közleményben felidézték, hogy a polgári kormány 50 százalékos béremelést hajt végre a pedagógusoknál, amire eddig 234 milliárd forintot fordított, országszerte felújítják az iskolákat, csökkentik a szülők terheit is. A rendszerváltás óta soha annyi gyermek nem részesült ingyenes tankönyvellátásban és ingyenes étkeztetésben, mint most – jelezték.

 

Írta: MTI