Az óvodák az integrációs pedagógiai rendszer keretében 4,2 milliárd forintnyi támogatásra pályázhatnak  – jelentette be Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

 

Az államtitkár elmondta: valamennyi óvoda fenntartója pályázhat, így az egyházi és a civil tulajdonban lévők is. A program négy tanévre szól, és 5500 gyermek bevonására biztosít lehetőséget.

 

A rendszer keretében a pedagógusok kialakíthatják a saját intézményükre vonatkozó, a hátrányos helyzetű gyermekeket érintő módszertani megközelítést. Ennek keretében számos aktivitás támogatható: kirándulások, közösségi programok, de különböző technikai eszközök beszerzése is.

 

Az is fontos része a programnak, hogy a pedagógusok, nevelők továbbképzését támogassa – tette hozzá Czibere Károly.

 

“A kormány elkötelezett abban, hogy mind az óvodában, mind az iskolában az együtt gondozás, együtt nevelés, együtt oktatás kultúráját erősítse. Meggyőződésünk, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára történő esélyteremtés szempontjából az egyetlen eredményes út, az együtt nevelés” – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy az előző tanévben 96 ezer gyermek vett részt a programban.