Amíg a minisztériumi rendelet nem készül el, a Magyar Közlönyben sem jelenik meg a 2018/19-es tanév hivatalos rendje. Pedig már nagyon sok pedagógus és szülő várja az információkat. De addig is, amíg várunk a rendeletre, a 2018-as és a 2019-es naptár alapján ki lehet következtetni, hogy mikor lesznek a 2018/2019-as tanév iskolai szünetei.

Az év közbeni ünnepnapok száma nem változik, így 2019-ben is számos hosszú hétvégére lehet számítani, ami jó hír!

Az óvodákban, általános iskolákban és a középiskolákban (gimnáziumokban, szakközépiskolákban, szakmunkásképzőkben) a szokásos módon egységes rend alapján és időbeosztással tanítanak majd, míg az egyetemeken és a főiskolákon továbbra is saját tanítási rend lesz érvényben.

Az iskolai szünetek várható időpontjai a 2018/2019-es tanév során az alábbiak szerint alakulhat:

  • Őszi szünet: október 29-től (hétfő) 2018. november 2-ig (péntek) – Tervezet! (A közoktatási tanév rendjének ismeretében válik véglegessé)
  • Téli szünet: december 24-től (hétfő) 2019. január 2-ig (kedd) – Tervezet! (A közoktatási tanév rendjének ismeretében válik véglegessé)
  • Tavaszi szünet: április 17-től (szerda) 2019. április 23-ig (kedd) – Tervezet! (A közoktatási tanév rendjének ismeretében válik véglegessé)

Amint 2018/19 évi tanév rendje hivatalos formában is megjelenik, oldalunkon is közreadjuk a végleges információkat!

Tanév rendje 2018/2019 (tervezet)
Első tanítási nap 2018. szeptember 3. (hétfő) Tervezet! (A közoktatási tanév rendjének ismeretében válik véglegessé)
2018. október 23. (kedd) Az 1956-os forradalom évfordulója, 4 napos hosszú hétvége
Őszi szünet 2018. október 29-től (hétfő) 2018. november 2-ig (péntek) Tervezet! (A közoktatási tanév rendjének ismeretében válik véglegessé)
2018. november 1. (csütörtök) Mindenszentek, 4 napos hosszú hétvége
2018. december 25. (kedd) Karácsony
2018. december 26. (szerda) Karácsony másnapja
Téli szünet 2018. december 24-től (hétfő) 2019. január 2-ig (kedd) Tervezet! (A közoktatási tanév rendjének ismeretében válik véglegessé)
2019. január 1. Újév, 4 napos hosszú hétvége
2019. március 15. (péntek) Nemzeti ünnep, 3 napos hosszú hétvége
2019. április 19. (péntek) Nagypéntek
2019. április 21. (hétfő) Húsvét, 3 napos hosszú hétvége
Tavaszi szünet 2019. április 17-től (szerda) 2019. április 23-ig (kedd) Tervezet! (A közoktatási tanév rendjének ismeretében válik véglegessé)
2019. május 1. (szerda) A munka ünnepe
Utolsó tanítási nap 2019. június 14. (péntek) Tervezet! (A közoktatási tanév rendjének ismeretében válik véglegessé)
2019. június 10. (hétfő) Pünkösd, 3 napos hosszú hétvége
2019. augusztus 20. (kedd) Államalapítás Ünnepe, 4 napos hosszú hétvége
2019. október 23. (szerda) Az 1956-os forradalom évfordulója
2019. november 1. (péntek) Mindenszentek, 3 napos hosszú hétvége
2019. december 25. (szerda) Karácsony
2019. december 26. (csütörtök) Karácsony
2020. január 1. (szerda) Újév

Forrás: officina.hu

[products ids=”21186″]

Kategória: Hírek