Ha most szeretne hozzáfogni az e-learning kurzusokkal való ismerkedéshez, akkor a legjobb helyen jár!

 

Mostanra bizonyára már jópár évet eltöltött iskolapadokban és otthon tanulva, így az anyagok elsajátítására is kialakított egy – valószínűleg jól – működő mechanizmust.

 

 

Az online tanulás azonban másképp működik. Amikor egy online kurzusra jelentkezünk, kapunk egy linket egy felülethez, ahhoz egy felhasználónevet és jelszót. A kurzus létrehozója ezután ismerteti velünk a technikai és egyéb feltételeket ahhoz, hogy a kurzust el tudjuk végezni. A tananyagot egyben, vagy leckénként kapjuk meg online módon, ahogy egyre inkább beleássuk magunkat a témakörbe.

 

Nagyon fontos, hogy mindenki megtalálja a számára legjobb, legkényelmesebb és leghatékonyabb módot.

 

 

Ehhez adunk most néhány támpontot:

1. Tisztázza, hogy mit vár a kurzustól, mik a céljai

Az talán nem meglepő, hogy más és más céllal vágnak neki az emberek egy-egy képzés elvégzésének. Van, aki csak puszta érdeklődésből, mások azért, mert prezentációt szeretnének tartani az adott témakörből, megint mások pedig személyes kompetenciájukat szeretnék fejleszteni a kiválasztott területen.

 

Bármi is legyen a cél, annak – no meg az érdeklődésének megfelelően – válasszon kurzust, így elkerülheti, hogy túlságosan egyszerű/bonyolult vagy teljesen unalmas és érdektelen kurzusra fizessen be.

 

2. Győződjön meg róla, hogy a technikai feltételei megfelelnek a kurzus által elvártaknak és bizonyosodjon meg róla, hogy megbízható és stabil internetkapcsolattal rendelkezik

A számítógép teljesítményétől függhet ugyanis, hogy milyen sebességgel futnak a videók, a hanganyagok, vagy egyáltalán lejátssza-e a gépe az adott típusú fájlt. Nézze át a kurzus létrehozója által küldött listát, és ha kell, kérjen segítséget bizonyos programok telepítéséhez, vagy a gép gyorsításához, hogy biztosan megfelelő tempóban tudjon haladni a tanulással.

Szintén fontos megemlítenünk, hogy a weboldal felépítése és design-ja is kiemelt szerepet játszik abban, hogy a tanulónak van-e kedve újra és újra bejelentkezni. Egy rosszul megválasztott színvilág, vagy egy logikátlanul felépített menürendszer még a leglelkesebb diák kedvét is elveheti a következő leckétől.

 

 

3. Válasszon magának egy tanulósarkot

Ez nem tűnhet olyan sarkalatos kérdésnek, pedig az. A megfelelő, nyugodt környezet, ahol semmi nem vonja el a figyelmet a tanulásról, szintén elengedhetetlen része a hatékonyságnak. Ha a közelünkben van egy izgalmas magazin, vagy a tévé távirányítója, hajlamosabbak lehetünk elkalandozni „csak néhány percre”, és mindannyian tudjuk, hogy ezek a percek könnyen órákká dagadhatnak.

 

A kialakításnál ügyeljen a megfelelő fényviszonyokra, és az ergonómiai szempontokra is. Nem jó kitekert vagy görnyedt háttal egy kényelmetlen széken ücsörögve eltölteni a tanulásra szánt időt.

 

4. Készítsen magának tanulási tervezetet és tartsa magát hozzá!

Papír és ceruza szükséges, semmi más. Írja le, hogy aznap mit és milyen mélységben szeretne elsajátítani. Hogyan akarja visszaellenőrizni magát, és mennyi időt szán bizonyos fejezetekre. Tartsa magát a tervhez a nap folyamán.

 

Néhány tanulással töltött nap után pontosan érezni fogja, hogy mik az erősségei, gyengeségei, mely témakörökre kell több időt szánni, és mely típusú anyagokkal végez hamarabb.

 

5. Ne mindent egyszerre!

Bár nagy lehet a csábítás, hogy egyszerre nagy mennyiségű tananyagot átolvasson, az összes videót megnézze és minden kapcsolódó hanganyagot meghallgasson, mégse tegye!

Ossza logikai egységekre a tanulnivalót, és inkább apróbb lépésekben haladjon, hogy az új ismereteknek legyen idejük bevésődni. Érdemesebb inkább egy-egy témánál hosszabban elidőzni, és cikkek után böngészni a neten, hogy minél több kontextusban találkozhasson a kulcskifejezésekkel és több aspektusból is megismerje a tanultakat. Olvasson interjút befolyásos vagy sikeres emberekkel akik a téma szakértői, keressen dokumentumfilmet, vagy egy érdekes TED-videót a youtube-on. Ezek mind-mind direkt és indirekt módon is az új ismeretek rögzülését segítik elő.

 

6. Kérjen segítséget, ha úgy érzi elakadt!

Segítséget kérni nem könnyű, de ha úgy érzi nem ért egy anyagot, vagy képtelen továbblépni, vegye fel a kapcsolatot a kurzus vezetőjével vagy csoporttársaival, és beszéljék meg a vitatott kérdéseket.

 

Senkinek – a kurzus tartójának sem – érdeke, hogy a tanulók magolással sajátítsák el a tanulnivalót, ahelyett hogy megértenék azokat.

 

7. Tartson szünetet!

 

8. Jutalmazza magát a részeredmények elérésekor!

Sikerült megtanulni a napi adagot? Menjen el futni, készítsen magának egy forró kakaót, vagy nézzen meg egy filmet! A jutalom mindenkinek mást jelent, de nagyon fontos, hogy jó kedélyünk megtartásához alkalmazzuk a mindennapokban!

 

 

9. Maradjon motivált!

Munkája folyamán akár a tanfolyam elvégzése előtt kezdje el alkalmazni a tanultakat. Beszélgessen kollégáival az új ismeretekről, lépjen be a témakörrel foglalkozó Facebook-csoportokba és kommenteljen az érdekesebb posztok alá. Vitatkozzon, érveljen, használja a tudását, hogy a képzéseken folyamatosan motivált maradjon!

 

10. Nézze át, gondolja újra, ismételjen!

Időnként térjen vissza a régebben tanultakhoz. Talán azóta beszélt valakivel, aki más megvilágításba helyezte a témát, olvasott egy újabb tanulmányt vagy csak elhalványult az emlékezetében a tananyag. Soha nem baj, ha a tananyagot újra átolvassa, átismétli és megszerzett tapasztalatai és ismeretei alapján újraértelmezi.

 

 

 

Szinte el sem hiszi, hogy végzett az anyaggal, ugye? Új élményekkel és friss tudással felvértezve indulhat munkába. A tanulás mindig felpezsdít, örömmel tölt el az új tudás megszerzése. Talán azon is elgondolkodik majd, hogy ideje szerepet cserélni és Ön alkot egy online kurzust. Ki tudja, mit hoz a jövő?

 

 

 

Forrás: https://blog.newkajabi.com/12-study-tips-for-online-learners-succeed-in-your-elearning-course