Ahogy arról már korábban nagy örömmel beszámoltunk, elindultak távoktatásos rendszerű képzéseink. Az első időszakban –  november 30-ig – 20% kedvezménnyel kínáljuk összes képzésünket.

Hogy milyen témakörökkel várjuk az érdeklődő és tanulni vágyó pedagógusokat? Nos, máris 12 online tanfolyam közül választhatnak, akik szeretnék szakmai tudásukat bővíteni, vagy frissíteni. Most az első hatot mutatjuk be.

 

 

  1. Az iskolai adatbázisokról – mit és hogyan, mivel?

Egy oktatási intézmény életében nagyon fontosak a pontos és jól használható adatbázisok, hiszen ha ezek rendelkezésre állnak nem okoz gondot a gyors és pontos adatszolgáltatás. Legyen szó hivatalos szervekről vagy akár az intézményben dolgozókról, mindig gyors és pontos információt tudunk adni az adott helyzetnek megfelelően.
Munkánk során találkozhatunk kötelező – jogszabály alapján előírt – adatbázisokkal és nem kötelező – saját használatra kialakított adatbázisokkal is.

Részlet a képzés tematikájából:

  • Helyi használatra létrehozott adatbázisok
  • Mikor és hogyan kezdjünk hozzá az adatbázis készítéséhez?
  • Az adatbázis létrehozása
  • Osztályonkénti nyilvántartások
  • Kötelező adatbázisok
  • KIR – Tanulói adatok feltöltése

További részletekért kattintson ide!

 

 

 

  1. Családi minta a mesében

Család a népmesében – mutassa be a felnőttek világát a gyerekeknek meséken keresztül!

A kurzus célja olyan ismeretek nyújtása, melyek a meseelemzési technika tudatos alkalmazását segítik elő, ezzel értelmezhetővé téve és az élet nehézségeiben eligazító erővé emelve az ősi jelképrendszerű narratívát. Emellett a képzésben résztvevők készséget szereznek a népi gondolkodás, sajátos nyelvi alakzatok elsajátításában, ezek átadásában.

Készség szintjén megismerik a népi szimbólumrendszert a kultúra változásának tükrében, alkalmazzák a mesék értékelésének szempontjait, megértik a mese és a mesemondás jelentőségét a nevelésben és az oktatásban.

Részlet a képzés tematikájából:

  • Mesék és motívumok jelentősége a kisgyermeknevelésben
  • Módszertani alapvetések
  • Komplexitás
  • A nyelv és gondolkodás összefüggése a társadalmi valósággal

 

További részletekért kattintson ide!

 

 

  1. Felhőinformatika, megosztott munkavégzés az iskola életében

Képzésünk segítségével megismerheti a rendelkezésre álló eszközöket, elsajátíthatja azok működését, saját fiókot hozhat létre, illetve gyakorlati tapasztalatokra tehet szert, hogy aztán a megszerzett tudását átültesse a munkahelyi vagy akár otthoni környezetbe.

Ma már mindent a felhőben tárolunk és ma már az intézményvezetők, iskolatitkárok, tanárok számára is fontos, hogy bárhol, bármikor elérjék azokat a dokumentumokat, fájlokat, amiket használnak.

Segítünk eligazodni a lehetőségek és a szolgáltatások, szolgáltatók között – Ön pedig használható, gyakorlati tudásra tesz szert.

Részlet a képzés tematikájából:

  • A felhőinformatika fogalma és alkalmazási lehetőségei
  • A pedagógusok lehetőségei az ingyenes jogtiszta szoftverek eléréséhez
  • PDF dokumentumok számítógépes kitöltése
  • Hogyan tegyünk szert digitális felhőre?
  • Mindent a biztonságról!

További részletekért kattintson ide!

 

 

 

  1. Munka és magánélet összehangolása, munka és család

Család és munka – kevés ideje jut az előbbire? Segítünk!

A munka és a család két fontos része az emberi életnek, amelyek a legnagyobb szervezőerővel bírnak. Összeegyeztetésük nehéz feladat, hiszen rengeteg olyan elvárás fogalmazódhat meg, amelyeket össze kell hangolni és ezek gyakran ütköznek egymással. Ezek az elvárások tartalmazzák az elvárt viselkedési mintákat így rengeteg potenciális konfliktust hordoznak magukban.

 

Részlet a képzés tematikájából:

  • Időgazdálkodás, időmenedzselés
  • Célok és a célok fontossági sorrendje: a rangsor
  • Pomodoro- és Eisenhower-módszerek
  • Tervezés
  • Tevékenységnapló

További részletekért kattintson ide!

 

 

  1. Higiéné az intézményben

Előzze meg a fertőzéseket, járványokat intézményében!

A higiénés szabályok betartása, mint a fertőzések megelőzésének módszere, alapvető fontosságú nevelési-oktatási intézményekben, mivel a gyermekek sok időt töltenek „összezárva” e színtereken.

A nevelési-oktatási intézményekben gondozott/tanuló gyermekek, különösen az ötéves kor alatti kisgyermekek esetében az emésztőrendszeri és légúti fertőzések a leggyakoribbak az alábbi tényezők miatt:

  • még nem teljesen kifejlődött immunrendszer (az ötéves kor alatti kisgyermekek esetében)
  • általában „szorosabb” kapcsolatban vannak egymással
  • szeretnek „felfedezni”, így a kórokozók a kézből a szájba kerülve könnyen fertőzéseket okozhatnak
  • egymással megosztott étel/ital, személyes tárgyak
  • nem megfelelő immunizáció (védőoltások hiánya)
  • a higiénés szabályok nem megfelelő ismerete/alkalmazása.

Képzésünk segít Önnek megtalálni intézménye, csoportja, gyermekei számára az optimális, biztonságos megoldást – hogy a lehető legkevesebb fertőzés terjedjen!

 

Részlet a képzés tematikájából:

  • Mikrobák és kórokozók
    • Az emberi test normál flórája
    • Patogenitás és virulencia
    • Baktériumok
    • Vírusok
    • Paraziták
  • Fertőzések
    • Teendők fertőző betegségek előfordulásakor
    • A nevelési-oktatási intézmény teendői
    • A gyermekorvos/háziorvos/iskola-egészségügyi ellátást végző orvos teendői
    • A népegészségügyi hatóság teendői

További részletekért kattintson ide!

 

 

  1. Kiégés felismerése és kezelésének lehetőségei

Stresszes a munkája, élete? A kiégés tüneteit észleli magán vagy kollégáján?

Az alábbi tananyag segít felismerni saját stressztüneteinket, olyan megoldási javaslatokat kínál, amelyek alkalmazásával pozitívan befolyásolható stresszintünk, elkerülhető a kiégés.

A mindennapi munkáját segíti azzal, hogy előbb a stresszmegközelítésekkel, a stressztünetekkel, a munkahelyi stresszel, majd a stressz és a betegség kapcsolatával, később a stresszmenedzseléssel, a kiégéssel, annak tüneteivel, lefolyásáva és prognózisával foglalkozik, végül azonnal használható gyakorlatokon keresztül mutatja be a stresszmenedzsmenthez, a kiégéskezeléshez használható technikákat.

Részlet a  képzés tematikájából:

  • A stressz
    • Jó stressz, rossz stressz
    • Stresszkontroll
    • Előreláthatatlanság
    • Rugalmas ellenállóképesség, reziliencia
  • Gyakorlatok a stressz és a kiégés megelőzésére, kezelésére
    • Mindfulness, tudatos jelenlét
    • Vizualizáció
    • A Jacobson-féle progresszív izomlazítás

További részletekért kattintson ide!

 

 

 

Hamarosan bemutatjuk további képzéseinket is.

http://elearning.raabe.hu/fooldal

A 20%-os kedvezmény érvényesítéséhez használja fizetésnél az
bev20elearn kódot.

Jó tanulást, hasznos időtöltést kívánunk!