Ötmilliárd forint keretösszegben óvodák fejlesztésére nyílik pályázati lehetőség a Magyar falu program keretében – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Gyopáros Alpár közölte, az ötezer lakos alatti települések az elnyert összeget új óvodák építésére, meglévők korszerűsítésére és férőhelybővítésre fordíthatják.

A kormánybiztos ismertetése szerint az egy hónap múlva megnyíló pályázati lehetőségben legfeljebb 150 millió forint nyerhető új óvodák építésére, 100 millió forint bővítésre, korszerűsítésre, felújításra, férőhelybővítésre pedig maximum 30 millió forintra lehet pályázni. Így 100-150 óvodaépület újulhat meg a falvakban, kistelepüléseken – tette hozzá.

Kitért arra, hogy a pályázat részét képezheti az óvoda udvarának fejlesztése, játszóeszközök beszerzése, akadály- és azbesztmentesítése az elnyert összegen belül ötmillió forint erejéig.

A pályázati felhívások keddtől érhetőek el a kormany.hu oldalon, augusztus 21-ig lehet benyújtani őket, majd az elbírálást követően 18 hónap áll rendelkezésre a kivitelezésre.

Gyopáros Alpár elmondta, az idén ez a hatodik pályázati kiírás a Magyar falu programban, amelynek célkitűzése az ötezres lélekszám alatti kistelepüléseken, kisvárosokban élők életminőségének javítása, és a vidék népességmegtartó erejének növelése.

Az eddig meghirdetett fejlesztési lehetőségekre több ezer pályázat érkezett.

(Forrás: MTI)

 

Szakmai segítséget, tippeket keres az óvodavezetéshez?

Tekintse meg Óvodavezetési ismeretek szakkönyvünket!

[products ids=”344 “]