A szeptember az óvodai élet egyik legmozgalmasabb hónapja.

Megérkeznek az új óvodások, visszajönnek a nyaralásból a gyerekek, visszarendeződnek a csoportok. Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban az óvónő kiemelt feladata legyen a gyermek lelki szükségleteinek kielégítése.

Erre a legalkalmasabb a közös játék, az ölbeli gyermek játékai. Ezeknél a játékoknál mindig ketten vagyunk jelen, a gyermek és az óvónő. Ölbe vesszük a gyerekeket, óvjuk, vigasztaljuk őket, és a legfontosabb, hogy játszunk velük.

A következő játékoknál az adatközlők hozzáfűzött magyarázó mondatait is idéztük, hogy ők mondják el, hogyan játszották a gyerekekkel.

„Szerették a kicsik, ha ciróka, marókázunk. Ölünkbe vettük, elkezdtük simogatni az arcát, közbe mondtuk.”

Ciróka, maróka,
Hol voltál? Malomba,
Mit vittél? Búzácskát,
Mit hoztál? Lisztecskét,
Mit süttél? Pogácsát,
Hova tetted? Pócikára,
Mind megette más macskája.

 

Mikor a kisgyermek odajött hozzám, az egyik kezit megfogtam, a tenyerébe kis köröket rajzoltam a mutatóujjammal, közbe mondtam.”

Bezere góbis,
Kiskecske golyóbis,
Erre szaladt a kisnyúka,
Erre, erre itt a lyukja.

 

„A kis fejét két kezünk, tenyerünk közé vettük és jobbra, balra mozgattuk, közben énekeltük”

Szita, szita kéreg,
Majd megesz a méreg,
Még a nap is úgy szitál,
Szita, szita kéreg,
Majd megesz a méreg.

 

„Még nem volt nehéz a kisgyerek így is hintáztattuk. Leültünk egy székre, az egyik lábunkat keresztbe raktuk a másikra. Velünk szembe ráültettük a kicsit a lábunkra,  a két kezit megfogva emelgettük.”

Hinta, palinta,
Repüljünk, mint a csóka,
Budapestig meg se állunk,
A királynál vacsorázzunk.

 

Ezek az egyszerű mondókák csodákra képesek a beszoktatás időszakában.

Másik ilyen „csoda” a mese. Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvében a szerző fontosnak tartja, hogy a mesék bekerüljenek az oktatásba az óvodától a középiskoláig. A mesék lélektani hatásuk, tudásközvetítő funkciójuk mellett alkalmasak egy közösség létrehozására, formálására és megtartására.

Célunk, hogy a beszoktatási idő végére jól érezzük együtt magunkat. A meséket úgy választjuk ki, hogy minden esetben figyelembe vesszük a csoport kor és nemek szerinti összetételét. A mesék kapcsolódnak az éves anyagunkhoz, az évkörnek megfelelően.

(Forrás: Óvónők kincsestára)