Az adventi hetek, a karácsonyvárás az egyik legjelentősebb ünnepi időszakunk. Az ünnepkör szépségét, illetve sokszínűségét talán az adja, hogy éppúgy hozzátartoznak a régi korokat idéző néphagyományok és szokások, mint a mai kor karácsonyi jelképei.

A decembert talán nem véletlenül hívják „Álom havának” is, hisz a gyermekek számára egyfajta misztikumot és az áhított ajándékokról szóló álmodozást is magába foglalja. Talán ezért is áll a szívükhöz oly közel.

Az adventi hetek az óvodákban a karácsonyi ünnepre való felkészülés jegyében telnek. A közös készülődés célja:

  • az ünnepre való érzelmi ráhangolódás, a család ünnepének az előkészítése
  • az adventi ünnepkör hagyományainak, szokásainak a felidézésével közös élmények átélése
  • az összetartozás érzésének erősítése (csoport-, illetve óvodai szinten működő hagyományok ápolása)
  • a gyermeki kompetenciák fejlesztése (értelmi, szociális, kommunikációs, testi)

A karácsony a család, a szeretet ünnepe is, melyet a gyermekekben is tudatosítani igyekszünk. Nem véletlen, hogy ebben az időszakban kerülnek elő az otthonról hozott családi fotók, albumok, DVD lemezek is. Ezek nézegetésével, beszélgetésekkel, illetve a családi élmények felidézésével erősítjük a gyermekekben a család összetartozásának az érzését, az otthon melegének a fontosságát.

Az sem véletlen, hogy az érzelmi nevelésre helyezzük a fő hangsúlyt, hiszen a készülődés, a ráhangolódás, az ünnepi várakozás pillanatai a gyermekek érzelmeit érintik meg elsősorban. Olyan miliőt, illetve olyan játékszituációkat teremtünk, melyben a pozitív érzelmek megélésére, illetve kifejezésére nyílik több lehetőségük (például: drámajátékok).

A beszélgetéseknek, a mesélésnek meghittséget kölcsönöz a karácsony egyik jelképe, a gyertya, mely azonkívül, hogy elbűvöli a gyermekeket, a bennük levő gátlásokat és feszültségeket is oldja. A régi időket megidéző karácsonyi történetek, mesék, illetve a néprajzi jellegű könyvek lapozgatása, nézegetése elvarázsolja a gyermekek képzeletvilágát, fantáziáját, valamint felkelti érdeklődésüket is. A téma iránti kíváncsiságuk nyitottabbá, befogadóbbá és nem utolsósorban közlékenyebbé is teszi őket.

Persze az óvodai ünnepi készülődés meghitt pillanatai mellett lázas tevékenység is folyik a csoportokban. Készülnek az adventi koszorúk, a karácsonyfadíszek, az egymásnak készített apró ajándékok. Az óvoda épületét körbelengi a karácsony jellegzetes illata. A fenyőág, a narancs, a fahéj mellett mézeskalácsillat is terjeng a levegőben, hisz szinte minden csoportban sül a karácsonyi sütemény. Ezek készítése, díszítése motiválóan hat a gyermekek alkotókedvére, valamint kitartásra, türelemre is ösztönzi őket.

Fantáziájuk, kreativitásuk kibontakozásában segítségünkre van a városunkban található Petrits Mézeskalács Múzeum, ahol nemcsak megcsodáljuk, hanem évről évre ötleteket is merítünk a népi díszítőművészet csodálatos elemeiből. A múzeumban a mézeskalács-készítés mellett a gyertyaöntés fortélyait is megtapasztalhatjuk, mely mindig nagy élményt jelent a gyermekek számára.

Már hagyomány intézményünkben, hogy az elkészült díszes süteményekkel nemcsak önmagukat örvendeztetik meg a gyermekek, hanem más csoportokba is szívesen visznek kóstolót, átélve ezzel az ajándékozás örömét is. Egyéb jellegzetes karácsonyi ételek is kerülnek ez idő tájt az asztalra, mint a méz, a dió, a mézes alma, a különböző aszalt gyümölcsök, a szaloncukor, melyek mindig nagy kedvencei a gyermekeknek.

Az ünnepi készülődés heteiben sokféle tevékenység, tapasztalás és élmény várja még a gyermekeket. Többek között virágoztatunk gyümölcsfaágat, ültetünk „Luca-búzát”, ismerkedünk a népi időjóslással, babonákkal, szokásokkal, ellátogatunk a karácsonyi vásárba, énekelünk, körjátékozunk, csuhéból, szalmából fenyőfadíszeket készítünk, és még sorolhatnám.

A gyermekek szabad játékukban is megjelenítik a karácsonyvárás pillanatait. Sütnek, főznek, bevásárolnak, vendégeket hívnak, díszítenek, dekorálnak, árut szállítanak, stb. Az ünnepvárás pillanatait, az együttjátszás, az együttmunkálkodás, a közösen átélt együttes élmények és természetesen az álmodozás teszi izgalmassá és örömtelivé számukra.

Egy-egy gyűjtőmunkába, anyagbeszerzésbe bevonjuk a szülőket is (búzamag, virágföld, méz, dió, régi képek, fotók, könyvek stb.), így részeseivé válnak az ünnepi készülődésnek. A gyermekek óvodai élménybeszámolói, illetve az általuk készített vagy éppen megkóstolható produktumai a szülőket is motiválja, lelkesíti az ünnepi készülődés otthoni folytatására.

 

Írta: Kocsis Erika 

Megjelent az Óvónők kincsestára kötetben

Óvónők kincsestára

Óvónők kincsestára