Délutánonként, a meglehetősen rövid játékidőben is kérték ezek újbóli eljátszását.

Szín-barkochba
A gyerekek alig várták, hogy új szín érkezzen, mert a „reggeli kör” alkalmával rendre összegyűjtöttük a csoportunkban azokat a tárgyakat, amelyek ugyanolyan színűek voltak, mint az aznapi ruhánk. A nagyobb gyerekek kezdeményezésére továbbfejlődött a játék, „szín-barkochba” lett belőle. „Gondoltam egy tárgyra, ami piros, a babakonyhában van, a szekrényen, a kék lábas mellett.”

Fekete mágia
A gyerekek körben, székeken ülnek. Csengőszóra elszórt alakzatban sétálnak a szőnyegen. Az óvónő „Szellemveszély!” felkiáltására mindenkinek a lehető leghamarabb el kell foglalnia egy széket. Aki utoljára ül le, az odavarázsolódik a székre, és nem hagyhatja el azt.

Kiborult a szurok
Székfoglaló játék. A gyerekek körben, széken ülnek. Egy kosárban összekevert, színes kártyákat helyezünk el. Az óvónő egy kártyát kihúz a kosárból, a gyerekek megnevezik azt a színt. Ha a fekete kártya kerül elő, a gyerekek felpattannak a székről, és új helyet kell keresniük maguknak. Az a szabály, hogy ugyanarra a székre, nem lehet visszaülni. Aki utoljára talál helyet magának, az „beleragadt a szurokba”.

Kalóz kincse/színekkel
A gyerekek körben ülnek, középen egy széken bekötött szemmel ül a kalóz. A szék alatt lerakott színes korongok a kincsek. A körben ülő gyerekek feladata az, hogy minél több kincset elcsenjenek anélkül, hogy a kalóz észrevenné és elkapná őket. Az nyer, aki a legtöbb kincset zsákmányolta.

Szétválogatás
A gyerekeket a szemük és a hajuk színe szerint kisebb csoportokra osztottuk. Középre kiborítottuk az összes építőkockát. A gyerekek feladata az volt, hogy egy általuk választott színből építsenek várost. Ezzel a csoportok közötti és a csoporton belüli együttműködő képességük egyaránt fejlődött.

Fekete-fehér orrú torna
Tornatermi foglalkozásunkat azzal tettük izgalmassá, hogy a gyerekek orrát feketére, illetve fehérre festettük. Különféle szabályjátékokat játszottunk az így kialakult csoportokkal. A gyerekek szabadon futottak a tornateremben, jelre meghatározott feladatot teljesítve:

– Keress magadnak olyan párt, akinek ugyanolyan színű orra van, mint a tied!

– Keress magadnak olyan párt, akinek másmilyen az orra, mint a tied!

– Fekete orrúak fussanak, a fehér orrúak guggoljanak le!

 

 

Írta: Szabó Csilla és Szakácsné Farkas Veronika, megjelent az Óvónők kincsestára kötetben.

Rendelje meg, és a módszertan házhoz jön !

Óvónők kincsestára

 

Digitális eszközök alkalmazásának lehetőségei a kisgyermekkori nevelésben

Mozgásos kompetenciák fejlesztése az óvodában

Zenei játékok a 3-9 évesek élményalapú, komplex, kreatív fejlesztésének szolgálatában