A kecskealakoskodáshoz kiváló alkalmat nyújt a farsang időszaka, mely január 6-tal, vízkereszttel kezdődik és a nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart.

Mivel már farsang időszakában járunk, jól kapcsolódhat a kecskealakoskodás szokása ezekhez a hetekhez: egy legény pokróccal, kifordított bundával letakarva, kezében fából készült kecskefejet tartva járta a fonóházakat a gazdájával, ijesztgetve, mulattatva a lányokat.

Tenyeresdi és csiklandozó:

Kerekecske, kertecske
benne ugrál a kecske
Mek-mek-mek…

Ének:

Ennek az éneknek a kapcsán beszélgethetünk a gyerekekkel arról, hogy régen az egészen kicsiny gyermekeknek is fontos feladatai voltak a gazdaságban. A libákat, kecskéket például már egészen kis, 5-6 éves gyermekekre is rábízták. Bizony, gyakran lett baj abból, hogy a kicsi gyermek nem bírt a makrancos jószágokkal.

Játék:

– Kecske, mit csinálsz a kertbe?
– Eszem a káposztát.
– Hátha én megfoglak?
– Itt is lik, ott is luk, s mindjárt kiszaladok.

Kevésbé ismert, de nagyon szép dallamváltozata az ismert fogócskának. A gyerekek körben állnak, a kecske a kör közepén „eszi a káposztát”, a gazda a körön kívül halad. Az ének végeztével megállnak, elhangzik a párbeszéd, majd a gazda megpróbálja elkapni a kecskét. Ha sikerül, új kecskét választanak, ha nem, a gazda lesz a kecske.

Mese:

– A muzsikáló ezüstkecske (Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese)
– A félig nyúzott bakkecske

Két nagyon ellentétes mesét ajánlunk.

A muzsikáló ezüstkecske története nagyon jól rímel a közeledő farsang zenés, mulatságokkal és beöltözéssel teli időszakához. A történetben a szókimondó katonát befalazzák, ahonnan – a királylány segítségével – egy ezüstből készített, muzsikáló kecske belsejében szabadul ki.

A félig nyúzott bakkecske története a kissé gonosz, nagyétkű, faunszerűen ijesztő kecske mitikus alakjára épül. A falánk jószág mindennap csodálatos réten legel, hazaérve mégis úgy tesz, mintha éheztették volna. A gazda rájön a turpisságra, és elcsapja a kecskét, aki egy rókalyukban lel menedéket. Az összes vadállatot elijeszti a lyuk mellől, csak a kis sündisznót nem, aki végül kikergeti barlangjából.

A karácsony elmúltával újra felszabadultan táncolhatunk akkor is, ha szigorúan betartjuk az év rendjét. A kecske szertelen, nagyívű ugrásait megjeleníthetjük dunántúli ugrós tánccal. Megtanulhatjuk a moldvai kecskés táncot is, mely egyszerű lépésekkel halad ugyan, mégis bonyolulttá és egyben nagyon élvezetessé teszik a tánc közben elhangzó utasítások. A bekiabálások szerint kell irányt, illetve párt változtatni, magunk körül megfordulni. Ez az óvodás korosztály számára nagyon nehéz feladat, saját tánctudásunkhoz és a csoport életkorához mérten egyszerűsítsünk! Ha egymás után lépkedve követni tudják az irányváltásokat, máris nagyon ügyesnek számítanak.

Szerzők: Cseke-Marosi Eszter és Szabóné Kaszás Villő

Megjelent az Óvónők kincsestára 2020. decemberi számában

Itt a farsang, áll a bál

Farsangtól pünkösdig

 

Kiemelt kép: Party photo created by freepik – www.freepik.com