2022-es aktualitások az intézményi gazdálkodásban

 

Az óvoda vezetőjének is fontos, hogy ismerje azokat a törvényeket, melyek szabályozzák, egyben biztosítják az intézmény működését (Nkt., Kjt. stb.). Mivel alapkérdés, hogy mindezt hogyan és mennyi pénzből lehet megvalósítani, elkerülhetetlen, hogy a pedagógiai, szakmai szempontból fontos törvényeken, rendeleteken túl ismerjük, de legalább tanulmányozzuk a gazdálkodással foglalkozó törvényi előírásokat is. Évekkel ezelőtt az állami normatíva fogalma megszűnt, helyette állami támogatásról beszélünk. Az óvodák esetében például több nagyon bonyolult képlet alapján számolják ki, hogy az állam mennyi pénzzel járul hozzá a fenntartásukhoz.

Mivel az állami támogatás összege nem fedezi az óvodák tényleges éves költségét, a helyi önkormányzatok, illetve általánosan a fenntartók különböző mértékben (szándékukhoz és lehetőségükhöz mérten) ezt a támogatást saját forrásból kiegészítik. Ennek mértéke még az önkormányzati fenntartású intézmények között is lényegesen eltérhet. Ezért alakult ki hosszú évek során, hogy az óvodák működtetésének feltételei, a felszereltsége, személyi ellátottsága stb. országosan, de még akár Budapesten kerületenként is nagy különbségeket mutat.

Összességében a 2022-es évben a költségvetési támogatást továbbra is meghatározza a világjárvány. Erről a Magyar Közlönyben 2021. június 25-én, pénteken megjelent, 194 oldalas dokumentumból, „Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről” szóló 2020. évi XC. törvényből (továbbiakban Kvtv.) értesülhetünk. A következő év költségvetésének nyári elfogadásának köszönhetően decemberig az önkormányzatok, a költségvetési szervek kényelmesen el tudták készíteni a következő évi saját költségvetésüket. Így elvileg már januártól lehet tudni, hogy ki mivel és mennyivel gazdálkodhat az év során.

Cikksorozatunkban ismét arra vállalkoztunk, hogy összeszedjük a köznevelésre vonatkozó, illetve a vele összefüggésben lévő újdonságokat, változásokat a több helyen megtalálható törvényekből, rendeletekből.

 

A cikket részletesen az ÓvodaVezetési Ismeretek 2022 januári kötetében olvashatja.