Az anyanyelvi kompetencia fogalma az adott helyzetnek megfelelő nyelvhasználati képességet jelenti. Ennek két fő területe – a kommunikáció céljának megfelelően – a szövegértés és a szövegalkotás. Az ezeket megalapozó alapkészségek és -képességek kifejlődése többéves folyamat eredménye, amely egyénenként nagy eltérést mutat.

Ezen kompetenciák kialakításánál elsődleges a hallási figyelem, az emlékezet és a hallási megkülönböztetőképesség fejlesztése, valamint a szókincs és kifejezőkészség, illetve a beszédértés és -észlelés fejlesztése. Az iskolaérettség eléréséhez tehát meghatározó módon járul hozzá a szövegértés és szövegalkotás képessége, mely nagyban befolyásolja a gyermek iskolai érvényesülését, elégedettségét, önbecsülését.

Mivel az egészséges gyerekek beszédmegindulása is késhet, elhúzódhat, sok esetben szükség lehet a beszédszervek fejlesztésére, ügyesítésére. Ezt a célt is szolgálják az óvodában is megvalósítható játékos gyakorlatok, melyek a helyes ejtést segítik. Ilyenek például a légzéstechnikai és az artikulációs játékok, gyakorlatok.

A beszéd nem veleszületett készség. Kialakulása hosszú, bonyolult folyamat. A környezet, a család, a bölcsőde, az óvoda nevelő, fejlesztő hatása, folyamatos segítsége fontos a problémamentes beszéd kialakulásához. Az itt felsorolt játékok segítséget nyújtanak a felnőtteknek ahhoz, hogyan lehet szórakoztatóan, de hatékonyan közreműködni annak érdekében, hogy gyermekeink szívesen, bátran és választékosan beszéljenek, és minél felszabadultabbá váljanak.

Az anyanyelv pontos és választékos használatának, a mindennapokban való eligazodásnak alapfeltétele a megfelelő szókincs, mely a tanulás és az ismeretszerzés alapja. A beszéd fejlesztése, ezen belül a szókincs, a főfogalom alá rendelés, mondatalkotás, történetalkotás, az akusztikus és vizuális észlelés fejlesztése a majdani olvasásnak fontos előkészítője. A szókincs fejlesztésével megelőzhető az esetleges tanulási nehézség kialakulása is, hiszen ezáltal fejlődik a beszédmegértés, beszédpercepció, beszédprodukció is. Iskolába lépéskor pedig megkönnyíti az adott tananyag elsajátítását is.

A beszédészlelés az a készség, amely lehetővé teszi a gyermek számára, hogy beszédhangokat, beszédhangok egymáshoz kapcsolódását, hosszabb hangsorokat felismerjen, és az elhangzásnak megfelelően képes legyen megismételni ezeket. Ennek a készségnek köszönhető, hogy a gyermek megtanulja anyanyelve hangjait, szavait, és ezek felismerésére is képessé válik. A beszédészlelés tehát nem azonos a beszédértéssel.

A hallási figyelem, vagyis a zajok, később a hangok megkülönböztetésének képessége előfeltétele a beszédértés, az olvasás és írás elsajátításának.

Óvodáskorban a beszédszervek ügyesítése, a hallás, a beszédhallás (hangfelismerés, differenciálás) fejlesztése a legfontosabb. Az itt javasolt játékok oldják a szorongást, ösztönzik a beszédaktivitást, segítik az összefüggő beszédet, erősítik az egymásra figyelést, fejlesztik az idő- és térérzéket, segítik az önismeretet, emberismeretet, és megalapozzák a gördülékenyebb iskolakezdést.

 

Párosítás hang alapján

Gyufásdobozokba vagy Kindertojás-belsőbe különféle apró dolgokat teszünk. Minden hangból kettő legyen. A hang alapján kell a gyerekeknek összepárosítani őket. A dobozokat becsomagolhatjuk egyformán, hogy ne tudják külső alapján megkülönböztetni.

 

Képes lottó

Találd meg, amit mondok, mit látsz a képen, nevezd meg!

 

Történetkocka

Meseszövés kirakott képek alapján. Érdekesebbé tehetjük, ha több készletet használunk.

 

Hol hallod a hangot? – szó elején, végén, közepén.

Keresd a mamádat!

Választunk tyúkanyót, tehenet, anyacicát, kutyamamát, és választunk állatgyermekeket, akiknek bekötjük a szemét. A mamák egyhelyben állva utánozzák az adott állat hangját, és kicsinyeiknek így kell odatalálni hozzájuk.

Hangutánzással egybekötött légzésgyakorlat

Mély belégzés hasba, hosszú, lassú kilégzés. Az az ügyes, aki sokáig tudja tartani a hangot. Játszható az adott tárgy/állat képének felmutatásával, esetleg mozgásával egybekötve. Például közlekedési eszközök: vonat (sss), autó (brrr), rakéta (aaaa); állatok: méhecske (zzz), kígyó (sz-sz-sz), medve (mmm), cica (c-c-c)

Fejlesztési lehetőségek: Helyes légzéstechnika gyakorlása, tiszta artikuláció alakítása, hangképző szervek erősítése. A látott kép felismerését kövesse megfelelő hangprodukció.

Hangstaféta

A gyerekek félkörben ülnek a szőnyegen. Egy gyermek elkezd egy hangot hangoztatni, ameddig szusszal bírja. Mielőtt abbahagyná, megérinti társát, aki folytatja, lehetőleg úgy, hogy a hang ne szakadjon meg.

Fejlesztési lehetőség: Helyes légzéstechnika gyakorlása, hangképző szervek fejlesztése, hanghallás fejlesztése, hangmagasság megtartása a hanghallás fejlesztésével, türelemre nevelés a sorra kerülés kivárásával, figyelem fejlesztése, gyors reagálóképesség fejlesztése.

Szólánc

Az előző szó utolsó betűjével új szó alkotása. Szópárok keresése, amik egy hang híján különböznek: hang–rang, baba–mama, kapa–papa.

 

Írta: Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Futár Tagóvodájának nevelőtestülete, megjelent az Irány a suli! című sorozatunkban.

 

 

Kiemelt kép: Listen photo created by evening_tao – www.freepik.com