Az óvodapedagógusok örömmel fogadták az új előmeneteli rendszert

Az óvodapedagógusok örömmel és tetszéssel fogadták a pedagógusok új előmeneteli rendszerét – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára, miután óvodavezetőkkel és óvodai szakmai szervezetek vezetőivel találkozott. Hoffmann Rózsa a sajtótájékoztatón utalt arra, hogy az óvodavezetők bruttó 30-70 ezer forintos bérnövekedésről számoltak be neki, ez meglátása szerint “tisztességes” emelés. Megjegyezte, hogy a jövőben másként kell szervezni a munkát, és az óvodavezetőknek is másként alakul a feladatuk. Az államtitkár úgy fogalmazott: a tanfelügyeleti rendszert és a pedagógiai munka minősítésének szakmai szempontjait “megnyugvással és tetszéssel” fogadták az óvodapedagógusok. Hoffmann Rózsa kiemelte: megerősödött benne, hogy “a magyar pedagógiai kultúra csúcsa az óvodapedagógia, ahol (…) most sincsenek komoly gondok, mert erre a pályára olyan elhivatott emberek jönnek, akikben sok a szeretet, és akik nagyon sokat tudnak adni a gyerekeknek”. 
(tovább…)

Szerző: ovonok.hu | Közzétéve: telt el a közzététel óta