Több mint 105 ezer pedagógus átsorolását végezték el

Az életpályamodell részeként a béremelés 160 ezer pedagógust érint, közülük 105 286 átsorolását végezte el az állami intézményfenntartó – mondta el a köznevelési államtitkár. Hoffmann Rózsa a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, szeptember 25-éig befejeződött az állami intézményekben a pedagógusok átsorolása, és minden pedagógus láthatta, hogy a régóta várt béremelés mit jelent számára. A nem állami intézményeknek is minden segédanyagot megadtak – mondta, hozzátéve, nincs hír arról, hogy elmaradások lennének. Az államtitkár közölte, hogy a béremelésnek köszönhetően a jövedelmek 10-100 ezer forinttal nőnek. Példaként említett egy tudományos fokozattal rendelkező középiskolai tanárt, aki osztályfőnök, és eddig a besorolásán túl 10 ezer forintot kaphatott, ami a munkáltató döntésén múlt. Mostantól a keresete 252 300 forintról 271 ezer forintra emelkedett. 
(tovább…)

Szerző: ovonok.hu | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A napokban kapják kézhez megemelt bérüket a pedagógusok

A napokban kapják kézhez a pedagógusok a már megemelt szeptemberi fizetésüket. Selmeczi Gabriella hangsúlyozta: a béremelés mostani első ütemében átlagosan 34 százalékkal nő a pedagógusok fizetése, ami tíz- és százezer forint közötti összeget jelent a gyermekek oktatásában, nevelésében részt vevőknek, így a tanítóknak, a tanároknak, az óvodapedagógusoknak, a logopédusoknak és a fejlesztőpedagógusoknak.
(tovább…)

Szerző: ovonok.hu | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Mennyire szabad a játék?

Senki nem vitatja, hogy a játék az óvodáskori fejlődésben milyen jelentős szerepet tölt be. De ennek teljesüléséhez már eltérő nézőpontok s főleg eltérő gyakorlat párosul. Az Alapprogram tovább erősítette a játék kiemelt szerepét, sőt a szabad játék megkülönböztetett figyelmet kapott. (tovább…)

Szerző: ovonok.hu | Közzétéve: telt el a közzététel óta