Csak 2015-től lesz kötelező hároméves kortól az óvoda

Az Országgyűlés döntése alapján csak 2015. szeptember 1-jétől lesz kötelező az óvoda a gyermek hároméves korától. Az oktatási bizottság erről szóló, a jövő évi költségvetést megalapozó törvényekhez benyújtott módosító javaslatát 285 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 8 tartózkodással fogadta el a parlament hétfőn.
(tovább…)

Szerző: ovonok.hu | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A kormányhivatal gyámügyi vizsgálatot rendelt el

A kormányhivatal gyámügyi vizsgálatot rendelt el Szigetszentmiklóson azoknak gyermekeknek az ügyében, akiket szüleik a vádirat szerint éveken keresztül kínoztak.

A szigetszentmiklósi önkormányzat azt közölte: az önkormányzat, a védőnői szolgálat és a gyermekjóléti szolgálat munkatársai a kiskorúak érdekében minden, a jogkörükben álló intézkedést megtettek. A Blikk kedden számolt be arról, hogy K. Rudolf és felesége, Andrea hosszú évekig “emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal”. A most elkészült vádirat szerint a 8, 9 és 10 éves gyermekeket kiskoruk óta kínozták. A Pest Megyei Kormányhivatal közleménye szerint 2013. január elseje előtt ilyen ügyekben a gyermekek tényleges lakóhelye szerinti jegyzőnek, jegyzői gyámhatóságnak kellett eljárnia, azaz Szigetszentmiklós jegyzője hatáskörébe tartozott kisebb veszélyeztetés esetén a gyermekek védelembe vétele, vagy súlyos veszélyeztetése esetén a családból való kiemelésük. Közleményük szerint a városi gyámhivatal – a jegyzőtől 2011 júliusában érkezett jelzés alapján – haladéktalanul megkezdte a körülmények felmérését, és elrendelte a gyermekek átmeneti nevelésbe vételét. A gyerekek azóta is nevelőszülőknél vannak, megfelelő körülmények között. 

A konkrét ügyben a Pest Megyei Kormányhivatal elrendelte, hogy a szociális és gyámhivatal indítson vizsgálatot a gyermekjóléti szolgálatnál és a szigetszentmiklósi jegyzői gyámhatóságnál. A szigetszentmiklósi önkormányzat szerdán a honlapján azt írta: a helyi gyermekvédelmi ügyben érintett kiskorúakat a gyámhivatal 2012 januárjában átmeneti nevelésbe vette. Jelenleg büntetőeljárás van folyamatban. Személyiségi jogokra való tekintettel további információt nem közöltek. A Blikk kedden rendőrségi forrásra hivatkozva azt írta, amíg nem kerültek állami gondnokság alá, a gyerekek nem is fürödtek, a fogkefét és a fogmosás fogalmát nem ismerték. Az ételekkel sem voltak tisztában. Arra tanították őket, hogy csótányokat és más bogarakat fogjanak és egyenek meg. Ezen felül – mint írták – “a gyerekeknek együtt kellett pornófilmet nézniük szüleikkel, majd az abban látottakat rajtuk próbálták ki, előtte azonban gyakran félholtra verték őket”. 

A gyermekek anyja nem akadályozta meg a történteket, hanem segített férjének – írta a Blikk. A lap szerdán arról is beszámolt, hogy K. Andrea a nyolcadik gyermekével volt terhes, amikor a rendőrség őrizetbe vette őket lakihegyi otthonuknál. Ekkor már csak a három gyermek volt náluk, a többieket már korábban állami gondozásba vették. Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Nyomozó Főügyészség sajtószóvivője “a kiskorú sértettek védelme érdekében” a lapnak annyit erősített meg, hogy a vádiratot megküldték az illetékes bíróságnak. Kiss Anna, a szigetszentmiklósi általános iskola igazgatónője a Velvet.hu-nak elmondta, hogy az iskola is próbált segíteni a gyermekeken, de a gyermekvédelmi rendszerben évekig fennakadt a bürokrácia útvesztőjében. Négy évükbe került, hogy végre nevelőszülőkhöz kerüljenek a gyerekek. 

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala szerdán az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az esetről a sajtóból értesültek, és azonnal vizsgálatot indított az ombudsman. Székely László a rendelkezésre álló legrövidebb időn, vagyis 15 napon belül várja a válaszokat kérdéseire.

Szerző: ovonok.hu | Közzétéve: telt el a közzététel óta