Játékosan sok mindent fejleszthetünk. A következőkben néhány olyan játékot mutatunk be, amelyek főként a látásfejlesztésre fókuszálnak,  de emellett még sok más képességet is fejlesztenek.

Az alaklátás és formaállandóság fejlesztése

Macska–egér játék
Eszközök
• szigetelőszalag
• babzsák

A játék menete

Nagy kör, négyzet vagy háromszög formát ragasztunk a földre, ez lesz a ház. A gyerekek – az egerek – ezen haladnak járással, futással, páros lábon ugrással, kúszással, mászással (a mozgásnak megfelelően lehet más állatnevet választani). A macska távolabb várakozik, majd az állat hangjának utánzásával „egérvadászatra” indul az egerekkel megegyező mozgásformával. Az egerek a házon kívül menekülhetnek a macska elől. Akit sikerül elkapni, a házon belül leül. Az utolsó egér lesz a következő macska. Eleinte lehet 2-3 macska is. (nagymozgások, alakzatok körbemozgása, szem-láb koordináció, alaklátás, formaállandóság, gyorsaság)

Továbbfejlesztési lehetőségek
• A körön kívül sok babzsákot helyezünk el, ezek lesznek a sajtok. Az egerek a házon belül mozognak, és kiszökdösnek ennivalót gyűjteni. A macskák (2-3) lesben állnak, és megpróbálják az egereket elkapni. Akit sikerül megfogni, a macska kijelölt házában leül. (alakzatok bemozgása, reakcióidő, helyzetfelismerő képesség)

 

Szobrok
Eszközök
• szigetelőszalag

A játék menete
Nagy kör, négyzet vagy háromszög formát ragasztunk a földre. A gyerekek ezen haladnak (járással, futással, páros lábon ugrással, kúszással, mászással). Az óvónő hangjelzésére szoborrá változnak úgy, hogy leguggolnak (vagy a jobb lábukat felemelik, vagy kezüket az előttük álló gyermek vállára teszik, mindig megegyezés szerint). Aki megmozdul, kiesik a játékból. (alakzatok körbemozgása, alaklátás, nagymozgások, testrészek funkciója, auditív-kinesztetikus keresztcsatornák, szem-láb koordináció)

Továbbfejlesztési lehetőségek
• A nagy formán belül egy kisebb ugyanolyan formát ragasztunk, ezen ellentétes irányban haladnak a gyerekek. (formaállandóság, térpercepció, test mozgása tárgyhoz és a többiekhez viszonyítva)
• Csak a két vonal között haladnak a gyerekek. (alakzatok bemozgása)
• Szabadon mozoghatnak, de csak valamelyik vonalon változhatnak szoborrá. (test mozgása tárgyhoz viszonyítva)
• Szabadon mozoghatnak, de vonalon nem változhatnak szoborrá.

Az óvónő vizuális ingert is alkalmazhat jelzésként. (vizuális-kinesztetikus keresztcsatornák)

 

Formabontó
Eszközök
• festék
• csomagolópapír

A játék menete
4 ív csomagolópapírt összeragasztunk és leteszünk a földre. Egy nagyobb tálba festéket készítünk. A gyermek mezítláb belelép a festékbe, és a papír szélén járva téglalap formát fest. (járás, alakzatok körbemozgása, alaklátás, szem-láb koordináció, vizuális-kinesztetikus keresztcsatornák)

Továbbfejlesztési lehetőségek
• Más forma eléréséhez formára vágjuk a csomagolópapírt.
• Többszínű festéket készítünk, a gyermek mindig a lap belseje felé haladva az előző szín mellett jár, így más-más színű, és egyre kisebb formát alakít ki. (vizuális diszkrimináció, formaállandóság)
• Nem formára vágott papíron „járja ki” az aktuális alakzatot.(vizuális memória)
• 1 ív csomagolópapíron tenyérnyomatokkal alakít formát a fentiek szerint. (finommozgás)
• A4-es papíron ujjnyomatokkal alakít formát a fentiek szerint. (finommotorika)

 

Várépítőverseny
Eszközök
építőkockák (minden formából ugyanannyi)

A játék menete
Az építőkockákat kiborítjuk középre. Ahányféle építőkockát alkalmazunk, annyi versenyző gyermek vagy csoport játszik. Egy csapat csak azonos formájú kockából építhet. Az győz, akinek hamarabb elfogy az építőkockája. (alaklátás, szétválogatás, téri-vizuális keresztcsatornák, szem-kéz koordináció)

Továbbfejlesztési lehetőségek
• Különböző szempontok megadása a várépítéshez. Például legyen minél magasabb, hosszabb, kerekebb, szögletesebb, az alsó sorban csak piros kockák legyenek, a tetején csak sárgák. (figyelemmegosztás, jellemző tulajdonság kiemelése, problémamegoldó gondolkodás)
• Az építőkockákat meghatározott sorrendben építsék be. Például zöld–piros vagy piros–sárga–kék. (vizuális memória, vizuális ritmus)

(Forrás: Óvónők kincsestára)

[product id=”17314″]