Vigyázat! A dühkitörések kiváltó oka lehet az okosteló is!

 

 

Egyre nehezebb szülőnek lenni. Miért? Azért mert napról napra jelennek meg újabb, és újabb kihívások amivel anyáinknak még nem kellett megküzdeni. Az egyik ilyen a technológia. Az újabb kütyük és vívmányok napról napra változtatja meg az életünket. Az internet az okostelefon számos dolgot könnyebbé és egyszerűbbé tett, gyakorlatilag egy számítógépet hordozhatunk a zsebünkben, ám ezzel el is lustulunk. Jelentkezzen például az, aki ma tudja fejből barátainak, rokonainak a telefonszámát. Gyerekként még tudtam ezeket, ma már nincsen rá szükség. Vagy vedd el valakitől az okostelefont, aki rendszeresen azzal tájékozódik és el lesz veszve. A mi életünket is jelentősen megváltoztatta a technika pedig mi már felnőtt fejjel találkoztunk vele. Hogyan hat ez a gyerekekre?

 

Sok szülő használja nagy előszeretettel az okostelefont mint egyfajta szupercumit, amivel szinte bármilyen helyzetben, autóban, sorban állás közben, vagy otthon bármikor el lehet terelni a gyerek figyelmét, rá lehet venni, hogy csendben legyen. A gyerekek meg könnyen rákapnak erre, és nem kell sok és már ők fogják kérni ezt. Nem is csoda, hiszen az okoskütyük által adott színes, instant és interaktív élményvilág számukra olyan intenzív élményt ad, amit kevés dolog tud felülmúlni. Ennek következtében órákig el tudnak játszani vele ám ennek nagy ára van.

 

Bár nincsen rajta korhatár fontos, hogy tudni, hogy az okostelefon, tablet és más digitális okoskütyük használata rendkívül káros hatással lehet a gyerekekre.  Mivel az ő idegrendszerük még sokkal sérülékenyebb ezért a rendszeres használat náluk a figyelem és viselkedéses zavarok üzembiztos kiváltója lehet, és ez még csak a kezdet. Kisgyerekes, és babaváró anyukák figyelem, aki jót akar a gyerekének, erre figyeljen oda.

 

A témáról bővebben még sok hasznos információt, az alábbi rövid videóban találhatsz:

 

 

 

Forrás: http://felelosszulokiskolaja.hu/felnott-jatszoter/kes-villa-okostelo