Frici, a pocok

Egy újabb mese Palásthy Ágnestől, ami egy kis pocok kalandos élményeiről szól.



Frici, a pocok szokásos reggeli tornáját végezte. Megragadta két szomszédos pántlikafű sudár szárát, és fürgén felszaladt rajtuk, mint valami cirkuszi artista. Amikor felért a két fűszál derekáig, az egyiket elengedte, és átszökkent a másikra. Két mancsával kapaszkodva körbefordult körülötte párszor, aztán visszalódult az elsőre, és ott is megismételte a mutatványt. Végül jó erősen belekapaszkodott az erős fűszálba, még a farkát is rátekerte a biztonság kedvéért, és ügyesen lesiklott a földre.
Kis híján Sün Samu hátán kötött ki, aki a pántlikafű tövében állva, tátott szájjal figyelte a produkciót.
– Azta, Frici! Ilyet se láttam még. Ez remek volt – mondta a sün, és lelkesen tapsolt.
– Semmiség – legyintett Frici -, csak egy kis reggeli torna. Nem nagy ügy.
– Pláne, ha nem állnak alám sünök – tette hozzá nevetve.
– Bocsánat – hajtotta le a fejét restelkedve Sün Samu. Aztán végignézett zömök alakján –  Kéne nekem is egy kis reggeli torna. Mióta véget ért a tánciskola, nem mozgok eleget.
– De hát nincs rá időm – tárta szét a karját – Én mindig sietek valahová.
– Most éppen hová sietsz?
– Van egy jó kis hely, ahol óriási vargányák teremnek. Szedek egyet, megszárítom, és azt adom Bagoly tanító úrnak ajándékba.
– Hogyhogy? Talán születésnapja van?
– Dehogy! Hát nyugdíjba megy. Nem hallottad?
– Nekem nem szólt senki – felelte bosszankodva a pocok.
– Szepi, a lepke, meg Csiga Béla körbe járnak mindenkit.Nálam tegnap volt Szepi. Majd csak ideérnek hozzád is.
Mintegy végszóra, berobogott közéjük nagy fújtatva Csiga Béla. Először meg sem tudott szólalni a nagy sietségtől, csak kapkodta a levegőt. Aztán lihegve elhadarta:
– Bagoly tanító úrnak egy kis ünnepséget rendezünk a tisztáson egy hét múlva. Szeretettel várunk mindenkit. Hozhatsz ajándékot is. Műsor is lesz.
Azzal már szaladt is tovább, csak úgy lobogott a csápja.
– Műsor? Miféle műsor? – nézett Frici érdeklődve Sün Samura.
– Hát, én sem tudok részleteket. Csak azt láttam, hogy a bodza bokornál a hangyák valami zászlóforgató számot gyakorolnak színes falevelekkel. Ja, és a
harkályok új punk rock zenekara is ott próbált tegnap az odúm közelében. Elég hangos volt.
– De nem biztos, hogy ők erre készültek – tette hozzá elgondolkodva.
– Én is akarok ajándékot adni. De mi legyen az? – töprengett hangosan a pocok.
– Esetleg felléphetnél a műsorban a reggeli tornáddal -javasolta segítőkészen Samu.
– Valami olyat szeretnék adni, ami megmarad, és mindig eszébe jutok róla a tanító úrnak.
– Hát, akkor rágcsálj meg valamit, és biztos a siker -vigyorgott Sün Samu – Emlékszel, amikor iskolába jártunk, és te megrágtad a tanító úr pálcáját,
amivel a térképet mutogatta? Na, erről biztosan mindig az eszébe jutsz majd.
Azzal a sün úgy nevetett, hogy hanyatt esett, és ide-odagurult a fűben.
– De nagy humor – jegyezte meg sértődötten a pocok. Aztán elvigyorodott. – Csak véletlen volt. Épp az került a kezem ügyébe. Tudod, hogy nekem mindig rágni kell.
– Hát akkor rágjál valami szép ajándékot – kacagott a sün. Aztán talpra ugrott. – Na, én most szaladok is tovább. Szia, Frici.
És már el is tűnt a galagonyabokor mögött.
– Rágjak valami szépet. Haha, de jó vicc – füstölgött magában Frici, ahogy az odúja felé ballagott. – Még hogy rágjak ajándékot.
Hirtelen megtorpant.
– Nem is olyan rossz ötlet. Rágni fogok. Már azt is tudom,hogy mit.
Lesietett a patakra épült hódvárhoz. Elmagyarázta a hódoknak, hogy mit szeretne, és együtt kiválasztottak egy szép hosszú somfavesszőt. Ezt a hódok le is vágták neki, Frici pedig vitte haza nagy boldogan.
– Ez épp olyan hosszú, mint az a térkép mutogató pálca volt- méregette örömmel a szerzeményét Frici. – Rágok bele valami szép mintát. De mi legyen az?
Elgondolkodva nézegette, és közben szórakozottan körbe-körbeforgatta az ágat a kezében. Egyszer csak felcsillant a szeme.
– Tudom már! Egy egyszerű hullámvonal lesz a minta,körbe-körbe, egészen a végéig.
Neki is látott. Szorgosan rágcsált napokig, míg végül elkészült vele. Akkor egy nagyobbacska kőnek támasztotta a pálcát, és hátralépett, hogy megszemlélje.
– Szép – állapította meg örömmel – Pont olyan lett, amilyennek elképzeltem.
Az ünnepség napján Frici izgatottan indult el az erdei tisztás felé az ajándékával, amit két kézzel óvatosan maga elé tartott, nehogy valami baja essen.
Már egészen közel járt, amikor hirtelen rákiáltott valaki a levegőből:
– Frici! Frici!
A pocok felpillantott, és meglátta Katicát, aki izgatottan integetett neki.
– Frici, gyere, segíts.
Frici óvatosan a földre fektette a díszes térképmutató pálcát, aztán megkérdezte.
– Mi a baj, Katica?
– Sziszi lába beszorult egy kő alá. És én egyedül nem tudom kiszabadítani – magyarázta Katica, és közben potyogtak a könnyei.
– Az már baj – mondta Frici – Menjünk gyorsan. Mutasd az utat.
 Felvette a pálcát, és elindult Katica után
– Tulajdonképpen mi történt? – érdeklődött út közben.
– Sziszi szerepelt volna az ünnepi műsorban, arra gyakorolt.Tudod, amit Bagoly tanító úrnak rendeznek.
– Tudom, én is viszek ajándékot. Látod? – mutatta
– Nagyon szép – állt meg egy pillanatra Katica, aztán mondta tovább – Szóval Sziszi éppen egy kőrakást akart átugrani, de sajnos megbotlott az egyik kőben, és az rágurult a lábára.
Azzal megint eleredt a könnye.
– Ne sírj, Katica. Most már itt vagyok én is – mondta a pocok biztatóan – Úgy kiszabadítjuk Sziszit, mint a sicc.
Hamarosan oda is értek a kis kőrakáshoz, ahol szenvedő képpel ült a földön a szöcske.
–  De jó, hogy jöttél,Frici – mondta megkönnyebbülten – Már azt hittem, sosem tudok innen kimászni.
Frici szemügyre vette a követ, ami alá beszorult a szöcske lába. Nekiveselkedett, de nem tudta felemelni.
– Az a baj, hogy egy kis gödörben van. Nem olyan könnyű odébb gurítani – mondta szuszogva. – Kéne valami alája.
Amint körülnézett, megakadt a tekintete a szép díszes térképmutató pálcán. Elgondolkodva nézte egy pillanatig, aztán felkapta, és a kő alá illesztette.
– Jaj, Frici, a szép ajándékod – szólalt meg Katica – és ha valami baja lesz?
– Sziszit ki kell szednünk onnan – mondta Frici elszántan – majd vigyázok.
Nem is volt semmi baj, az utolsó pillanatig. Frici a pálcával kissé megemelte a követ, Sziszi pedig fürgén kihúzta alóla a lábát. Ám ebben a pillanatban a pálca nagyot reccsent, és a végéből egy jó darab letört.
Katica a szája elé kapta a kezét.
– Jaj, most mi lesz?
Frici szomorúan nézte az ajándékát, amivel annyit dolgozott.
– Sajnálom, öregem – mondta a szöcske.
– Nem baj. Most legalább éppen olyan, mint az a pálca, amit megrágtam – mondta Frici, és elvigyorodott. –  Na, gyerünk, Sziszi. Hazakísérlek.
Hazatámogatta a sántikáló szöcskét, aztán Katicával elindultak az ünnepségre.
A napsütötte erdei tisztáson rengetegen voltak. Minden régi tanítvány köszönteni akarta a tanító urat nyugdíjba vonulása alkalmából.
Amikor Frici meg Katica odaértek, már javában folyt a műsor, és éppen a három Muslinca fivér ment fel civakodva-lökdösődve a színpadra. Ott még vitatkoztak egy kicsit, hogy mit is akarnak énekelni, aztán rázendítettek:
– Hullaszilva affáról… Mostjövöka tanyáról…
– De nem is a tanyáról jövünk, hanem otthonról – szólt közbe a legfiatalabb.
– Az mindegy – torkolták le a testvérei – Ez van a dalban.
– De akkor is, mi nem a tanyáról….
– Ejjhajj kukoricaderce…
– Ööö… mi is az a kukoricaderece? – kérdezte a nagyobbik fivér.
– Nem derece, hanem derce – javította ki a középső.
– Aha – bólogatott a legidősebb – Szóval derce. Aha.
Kicsit eltöprengett.
– És az mi is?
– Hát a kukoricaderce.
– Jó, jó, de mi az?
– Hát, azt most speciel nem tudom – felelte tanácstalanul a testvére.
A legkisebbik Muslinca fivér mindeközben rendületlenül fújta tovább a dalt, nagy lelkesedéssel, bár egy kissé hamiskásan. A közönség pedig remekül szórakozott a produkción.
Amikor aztán véget ért a műsor, mindenki sorban Bagoly tanító úrhoz lépett, és átadták neki az ajándékukat.
Amikor Fricire került a sor, kicsit restelkedve nyújtotta át a törött pálcát.
– Hohó! Hát ez emlékeztet engem valamire! – jegyezte meg huncut mosollyal a tanító úr.
– Eredetileg sokkal szebb volt – motyogta Frici -, de sajnos, letört a vége.
Azzal bánatosan lehorgasztotta a fejét.
– Azért tört le, mert Frici segített Sziszinek – pattant melléjük Katica, és elmesélte mindenki előtt az egész történetet.
– Pedig nagyon szép térkép mutató pálca volt – jegyezte meg végül.
Bagoly tanító úr figyelmesen nézett Fricire.
– Ez derék dolog volt, fiam – mondta. Kézbe vette a törött pálcát, és mosolyogva megsuhogtatta párszor a levegőben.
– Tudom már! – kiáltott fel aztán örömmel – Térkép mutatónak ugyan túl rövid lenne, de pont jó lesz karmesteri pálcának. Tudod, én vagyok a karmester a fülesbaglyok huhogó kórusában.
Intett pár taktust, mintha a kórus előtt állna, aztán kedvesen azt mondta:
– Erről mindig emlékezni fogok rád, fiam.
Aztán nevetve hozzátette:
– Te rágcsáló művész.