Örökbefogadás: mit is jelent maga a szó? Az “örökre”, a “mindig” vagy a “soha” szavak súlyos felelõsséget takarnak.
Ha valaki ennek felvállalása nélkül használja őket, hasonlatossá válik a mesében szereplő, ok nélkül farkast kiáltó fiúhoz: előbb- utóbb nem veszik komolyan. Ha tehát valaki felelőssége teljes tudatában kijelenti: “örökké”, az olyan döntést hoz, amely legalábbis a saját élete végéig érvényes kell, hogy maradjon. Életre szóló döntés ez, ha komolyan vesszük az értelmét.
Az “örökbefogadás” szót két részre bontva általában az “örökbe” és a “fogadás” szavakat használjuk. Valakit örökbe fogadnak. Ha azonban máshol választjuk ketté, a keletkező szavak új megvilágításba helyezik az eredeti értelmét: “örök befogadás”. Valakit örökre befogadunk az életünkbe. Valaki létünk részévé, egy kicsit a saját részünkké válik. Az életünk innentől kezdve már nemcsak a sajátunk, megosztjuk valakivel, aki ezután örökké jelen lesz. Meghívjuk a világunkba, felkérjük arra, vegyen részt örömeinkben, csalódásainkban, és mi is részesévé, alakítójává, majd szemlélőjévé szeretnénk válni az ő életének. Óriási vállalkozás ez! Ha valakit örökre befogadunk az életünkbe, akkor felelősséget vállalunk valakiért, és megengedjük, hogy egyszer majd ő is felelõsséget vállaljon értünk. Ez persze csak a dolog egyik része.
Az örökbefogadást manapság is számos titok veszi körül. Az emberek kicsit furcsán, gyakran értetlenkedve néznek az örökbefogadókra. Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen jelentőségteli lépés megtétele általában elismerést vált ki. Mégis gyakran hangzik el a vélemény: “Szegény, ha már nem lehet gyereke, legalább örökbefogadott egyet. Az persze nem olyan, mintha a sajátja lenne, de legalább nincs egyedül.” Az örökbefogadást az emberek többsége azzal magyarázza, hogy az örökbefogadóknak nyilván biológiailag nem lehet gyermekük. Az örökbefogadókat sajnálják. Az ember pedig valahogy úgy van megalkotva, hogy szereti, ha együtt éreznek vele, de nem szereti, ha sajnálják. Az együttérzés a másikkal való érzésközösséget, a sajnálat elzárkózást jelent. Aki sajnál, az meg sem kísérli megérteni, mi történik a másik emberrel.
Forrás: Kollár János – Egymásra találtak – Beszélgetéd örökbefogadó szülőkkel
Kategória: Mozgás, egészség
