A tíz tartományra kiterjedő felmérésből az derült ki, hogy a gyerekek 60 százaléka tízéves kora előtt már használta az internetet és 23,8 százaléka már az iskolába kerülését megelőzően is kapcsolatba került vele. A hatéveseknél fiatalabbak aránya egy évvel korábban még 17,5 százalék volt, 2011-ben 15,4 százalék.

 

A városi gyerekek három dologra használják leginkább a világhálót: online játékra, zenehallgatásra és a közösségi médiában üzenetek küldésére, illetve online társalgásra – idézi a kutatás eredményét a China Daily című angol nyelvű napilap. A vidékiek esetében egyedül a csetelés nem olyan népszerű.

 

Kínában mind súlyosabb gond a fiatalok körében kialakuló internetfüggőség, amellyel sem a családok, sem az egészségügy, a társadalom nem igazán tud mit kezdeni. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy több olyan halálesetről is érkezett hír, amely során a tinédzser étlen-szomjan eltöltött hosszú órák után végül élettelenül ledőlt a székről a nyilvános internetklubokban.

 

Egy, a függőkről készült filmből kiderült, vannak, akik bepelenkázzák magukat, csak hogy ne kelljen a komputer elől elmozdulniuk. A szülők végső elkeseredésükben viszik, olykor csalják el csemetéjüket az országban százszámra megtalálható magánintézetekbe, nem ritkán illegális rehabilitációs központokba.

 

Ezek nagy részében katonaikiképzés-szerű fegyelmezési módszerekkel igyekeznek rendszert vinni a fiatalok mindennapjaiba, függőségüktől megszabadítani őket. Jó hírüket igencsak megtépázta az a néhány haláleset, amelyeket a terápia részét képező durva bánásmódra vezetnek vissza.

 

Hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint Kínában az internetet használók száma június végén elérte a 632 milliót. Ez azt jelenti, hogy az év első hat hónapjában 14,42 millióval lettek többen. A jelentés megállapítja, a kínai internetezők hetente csaknem 26 órát használják a világhálót, ami növekvő tendenciát jelent.

[product id=”302″ sku=””]