A hiperaktivitás egyre gyakrabban előforduló jelenség. A szülők viszont jóformán semmilyen információval nem rendelkeznek róla, s amennyiben a saját gyerekükről kiderül, hogy hiperaktív, nemigen tudnak szembenézni a problémával. Milyen is az átlagtól jócskán eltérő, ténylegesen hiperaktív gyermek? Hogyan lehet a hétköznapi rendkívül kellemetlen helyzetek kialakulását megelőzni, és segíteni a gyermeknek megtalálni helyét az életben?
Mit tapasztal a szülő, ha hiperaktív a gyermeke?
Édesanyák panaszolták:
„Nem is emlékszem olyan időszakra, amikor a gyermekem úgy viselkedett volna, mint más csecsemők. Születésétől kezdve hihetetlenül aktív volt. Amikor mások átaludták a nap nagy részét, az én gyermekem mindössze fél órát aludt már csak. Folyton foglalkozni kellett vele, rendkívül gyorsan felfedezett, majd megunt mindent.
Nem szeretett egyedül lenni, a kiságyát addig rázta, míg a csavarok, rácsok ki nem lazultak.
Ahogy nőtt, folyton mesterkedett valamiben, mindig baj volt vele. Ha arra neszeltem fel, hogy csönd van a gyerek körül, már rohantam is, mert tudtam, hogy valami tilos dolgot csinál, a tiltott dolgok ugyanis egy-egy rövid időre lekötötték a figyelmét…”
„A nappaliban éppen rendet tettem a táskámban, mindent kipakoltam a kanapéra, a fiam a másik szobában játszott. Egy pillanatra kiszaladtam a fürdőszobába, mire visszajöttem, a 4 éves gyermekem megette a szívgyógyszeremet. Rohanás az orvoshoz, ott segítettek, de következményként bezsebeltem a „micsoda gondatlan anya, meg is ölhette volna a gyerekét” című minősítést. Folyton azt éreztem, hogy alkalmatlan vagyok az anya szerepre, miközben imádom a gyerekemet…”
„A fiamat karácsonyi ünnepségre vittem, ahol gyermekeknek szóló megható jeleneteket adtak elő. A fiam fél szemmel-füllel figyelt, és biztosított róla, hogy minden nagyon érdekes, miközben az előttünk ülő székét rugdosta ütemesen. Az előttünk ülő haragos tekintete, s az én könyörgésem együttesen hatott: gyermekem a széket nem rugdosta tovább, cserébe ütemesen és hangosan csettintgetett a nyelvével…”
„Elegánsan felöltözve tárgyalásra indultam, amikor az óvodában átöltöztettem a gyermekemet, s elfordultam, hogy a szekrényébe behajtogassam a ruháit. Gyermekem a hátam mögé került, s olyan erővel csimpaszkodott a ruhámba, hogy az elszakadt. S hiába tudtam az okosabbik felemmel, hogy a gyermekem így tiltakozik, amiért ott hagyom az óvodában, ölni tudtam volna tehetetlen dühömben. Tépett ruhában, megtépázott lélekkel estem be a tárgyalásra…”
[product id=”346″ sku=””]
A hiperaktív gyermek iskolás lesz
A bajok igazán akkor kezdődnek, amikor a hiperaktív gyermek iskolás lesz. Amint beteszi a lábát az osztályba, felborul a rend. A gyermek képtelen tartósan odafigyelni a feladatra, ellenszegül az utasításoknak, gyakran feláll a helyéről, és minden tiltás ellenére ide-oda mászkál az osztályban.
Később megtanul a helyén ülve maradni, de a keze, lába folyamatosan jár. Harangozik a lábával, matat a kezével, eszik óra alatt, dobol az ujjával, állandóan leejti a ceruzáját, fészkelődik.
Időnként kibámul az ablakon, s előfordul, hogy fennhangon tudósít a kinti eseményekről.
Sok szidást és büntetést kap, aminek következtében utálja az iskolát, alig akad barátja, a tanárok haragja folyamatos az irányába, tanulmányi eredménye egyre romlik, gyakran elszigetelődik.
A szülőknek igen nehéz szembe nézni azzal a helyzettel, hogy a családtagoktól kezdve az idegenekig a legtöbben kritizálják őket, s a családi, baráti környezetük igen nehezen viseli el a gyermekük különc viselkedését.
Értetlenség, s indulatok kísérik a szülők nevelő munkáját, s emiatt a szülők gyakran a gyermek rabjává válnak.
A legtöbb szülő nem tudja kire bízni a hiperaktív gyermekét, mert a „kezelhetetlen” gyermeket nem szívesen vállalja senki sem.
A szülő pedig egyre fáradtabb, egyre kedvetlenebb, egyre kilátástalanabbnak látja a jövőt.
Rendkívül fontos, hogy a szülőknek legyen saját külön életük, amikor kikapcsolódnak a hétköznapok kudarcaiból.
Mit érez a hiperaktív gyermek?
Sokszor hallani, hogy a hiperaktív gyermeknek különleges bánásmódra van szüksége. Ez azonban nincs egészen így.
A hiperaktív gyermek gyakran elveszíti az önmérsékletét, magatartása tartósan ellenséges, támadó, viselkedése nem konzekvens (nem következetes), a legfontosabb, hogy mindenben szemben álljon a többiekkel.
Szívesen vitatkozik a felnőttekkel, nem tiszteli mások jogait, a kéréseket már csak azért sem, dacból sem teljesíti. Szándékosanbosszant másokat, ugyanakkor sértődékeny, és rendkívül érzékeny, könnyen megbántódik.Dühös, bosszúálló és sajnos gyakran rosszakaratú.
Mire is van szüksége egy ilyen folyamatosan rosszalkodó gyermeknek?
Megfontolt szülői magatartásra, elfogadásra, és leginkább következetes, áttekinthető, betartható játékszabályokra.
A gyermek nem tehet a tüneteiről. Nem gonoszságból rosszalkodik. Nagyon szenved, hiszen ő is úgy szeretne viselkedni, hogy szeressék, dicsérjék.
A hiperaktív gyermek fejében nincsen rend. Az egyszerű szabályok betartása is gondot jelent neki, ezért csak kevés szabály betartása várható el tőle.
Megfigyelhető, hogy a rend nagyon fontos a hiperaktív gyermek számára, rendezett környezetben nyugodtabban viselkedik, míg a szanaszét dobált holmik között fokozott nyugtalanságot mutat, nem találja a helyét.
Rendkívül nehezen birkózik meg a gyermek a váratlan helyzetekkel, ezért alaposan fel kell készíteni a változásokra.
A hiperaktív gyermekek nincsenek tisztában az idő múlásával, s ha januárban azt mondjuk neki, hogy „ősszel iskolába mész”, akkor rendkívüli nyugtalanság, szorongás lesz úrrá rajta mindaddig, amíg az iskola meg nem kezdődik.
A hiperaktív gyermekek önmagukat rossznak tarják, de nem tudnak megváltozni.
A hiperaktív gyermekek nem reagálnak a büntetésre, egyszerűen nem hat rájuk. Nagyon sokat kell őket dicsérni, jutalmazni. Operáns kondicionálásnak nevezzük azt a folyamatot, amellyel eredményeket érhetünk el az ilyen problémás viselkedésű gyermekeknél. Ennek a lényege, hogy amikor a gyermek elfogadhatatlanul viselkedik, akkor büntetést kap, amikor egy kicsit is jól viselkedik akkor jutalmazzuk.
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a gyermeknek egyes cselekedeteit utasítjuk el, nem őt magát.
Ha a gyermek azt hallja a szüleitől, hogy ő mindig bánt másokat, akkor úgy érzi, nincs értelme erőfeszítéseket tenni a változás érdekében. Ezért fontos, hogy a felnőttek megtanulják, hogy ne túlozzanak a gyermekkel kapcsolatos kommunikációjukban, lehetőleg kerüljék a „mindig”, „soha” szavak használatát.
Meg kell tanulni egy pozitív látásmódot és a hozzá tartozó kommunikációs formát, hogy a szülő minél többször észrevegye, mi mindenért dicsérheti meg a gyermekét. Ami más gyermeknél elvárható jó viselkedés, az a hiperaktív gyermeknél már dicséretes erőfeszítés.
A hiperaktív gyermeknek állandóan ingerekre van szüksége, ezért folyamatosan aktív. Jellemző lehet a túlmozgás is, de inkább a túltevékenység jellemzi hűen a valóságot.
Bármennyire furcsa is, a hiperaktivitás önmagában nem probléma, sőt egy elfogadó környezetben érték is lehet, amennyiben kiemelkedő teljesítményt tesz lehetővé.
A gyermek harmonikus lelki fejlődéséhez kiszámítható, rendezett környezetre, és kontrollra van szükség. Ha nincsenek világos és következetesen betartott szabályok, ha nem találja meg a belső logikát, az összefüggéseket, akkor a gyermek nem tudja kialakítani az önmaga belső szabályrendszerét.
Ne feledjük: a korlátok nem csak beszűkítik a teret, hanem kapaszkodót is jelentenek az eligazodni nehezen képes gyermek számára.
A hiperaktivitás klinikai megvilágítása
A hiperaktivitást Amerikában kezdték vizsgálni a múlt évszázad derekán. Az Amerikai Pszichiátriai Intézet 1994-ben figyelemzavar/hiperaktivitás zavar (AD/HD – attention-deficit hyperactivity disorder) néven jelöli.
Az intézet vizsgálatai szerint az ADHD-s gyermek agyának figyelemért felelős részei sokkal kisebbek, mint más gyermeknél.
A vizsgálatok szerint több helyről is „beszerezhető” a hiperaktivitás. Lehet genetikai eredetű, de lehet környezeti ártalom is. Öröklődhet, hiszen az eseteknek legalább a felében az egyik szülő is hiperaktív, de lehet az agyat ért enyhe trauma következménye is. Ez a trauma a gyermek agyát érheti a születés előtt, alatt vagy után is.
Vizsgálják azt is, hogy a nem genetikai okok közül vajon mi köze lehet a koraszülöttségnek a hiperaktivitás kialakulásához, vagy a terhesség alatti dohányzásnak, alkohol, drog fogyasztásának.
A pszichés okok kutatása is folyamatos. Hazánkban Dr. Földi Rita kutatja a korai anya-gyermek kötődés hatását a hiperaktivitásra.
A hiperaktivitást egyszer egészségügyi, máskor oktatási, de van amikor szociális problémaként kezelik.
A hiperaktivitás mindenképpen eltérő neurológiai működést jelent, régebben minimális agyi károsodásnak is hívták. Különféle fokozatai vannak.
A legenyhébb fokozatot nem kezeljük betegségként, de még csak zavarként sem. Megfelelő környezetre és a felnőttek nagyon tudatos, kicsit speciális nevelési módszereire van szükség, és a gyermek lassan megtanulja a megfelelő, társadalmilag elfogadott viselkedési formákat, szabályokat.
Hogyan segítsük hiperaktív gyermekünket
A három legfontosabb tudnivaló:
-
Az alkotási lehetőség folyamatos biztosítása a hiperaktív gyermek számára
A hiperaktív gyermeknek állandóan csinálnia kell valamit. A várakozás, az üresjáratelképzelhetetlen szenvedést, szorongást okoz a hiperaktív gyermekben. Muszáj az energiáit levezetni, mert különben szétveti a belül keletkező feszültség. Ha felkészültek vagyunk és folyamatosan tudjuk foglalkoztatni a gyermeket, akkor lényegesen kevesebb ideje és ereje marad arra, hogy bosszantó dolgokat eszeljen ki. Persze ez nagyon megterhelő egy nem hiperaktív felnőtt számára.
A hiperaktív gyermeket ne vigyük olyan programokra, amelyek hosszas egy helyben ülést, vagy bármilyen passzív figyelmet igényelnek.
-
A hiperaktív gyermeknek megfelelően korlátozó környezetre van szüksége
Minden gyermeknek szüksége van arra, hogy korlátokat állítsunk fel a számára, hiszen ezek segítségével tudja megtanulni a viselkedési határokat. A hiperaktív gyermeknek különösen fontosak a korlátok, mert ezek segítségével tudják megtanulni működtetni a mentális fékrendszerüket.
Ezért ki kell hangsúlyozni, hogy ezeknek a korlátoknak hosszú ideig kell fennállni, nagyonhatározott körvonalakkal kell rendelkezniük, és időnként akár merevek is lehetnek. Ezek a korlátok nem tűrik a megszokott rugalmasságot, mivel a gyermek belső korlátai bizonytalanok, és csak lassan szilárdulnak. Ahhoz, hogy a gyermek a határokat tartani tudja, a felnőttek által meghúzott határokat nagyon erőteljesen és következetesen be kell tartani.Kevés szabályra van szükség, de azok kemények és áthághatatlanok legyenek.
-
A hiperaktív gyermeknek óriási szüksége van a felnőttek türelmére
Az elfogadás azt jelenti, hogy tudatában kell lenni a gyermekünk másságának. Először el kell azt fogadnunk, hogy másképpen tudjunk bánni vele, önmagunk előtt és a külvilág előtt is fel kell tudni vállalni, hogy másképpen neveljük a gyermeket, nem a megszokott módszerekkel.
A kitartó türelemre azért van szükség, mert csak fokozatosan, és rendkívüli következetességgel érhetünk el eredményt. Igen apró lépésekben haladhatunk, s ezeket az apró lépésekben elért eredményeket minden alkalommal hangsúlyosan megerősítve juthatunk el odáig, hogy a gyermek képes legyen a saját mentális fékrendszerét működtetni.
