Peti, a kócos rozsdafarkú

Egy újabb mese Palásthy Ágnestől, ami egy kismadárról szól, aki nem szeret sportolni. De aztán minden megváltozik…

Peti, a kócos kis rozsdafarkú gyerek elkeseredetten küzdött szanaszét álló tollaival. Hiába próbálta újra meg újra lesimítani őket, nem ment semmire.
– Mint egy szénaboglya – gondolta lehangoltan, és felsóhajtott. – Karola néni biztos nem hagyja szó nélkül.
Karola nénit, a nagynénjét várták ebédre. Gyakran meglátogatta őket, és Peti már előre tartott ezektől a látogatásoktól. 
Mert Karola néni jó fej volt ugyan, de sosem rejtette véka alá a véleményét, és nem is nagyon tapintatoskodott, ha nem tetszett neki valami. 
Például az, hogy Peti nem sportol, hogy nem mozog eleget. 
– Apukám – harsogta hajókürtnek beillő hangján – a mozgás maga az élet. Nem lehet meg nélküle egy ilyen jó kiállású legény. Sportolnod kell, punktum.
Persze, Karola néni könnyen beszél. Fiatal korában tornászbajnok volt. De ő ügyetlen. Kétbalkezes. Kétballábas. És fél, hogy a többiek kinevetnék. 
Ebéd után Karola néni Petihez fordult, és megkérdezte tőle.
– Apukám, ugye hallottál róla, hogy idén is lesz madárolimpia? 
Aztán jelentőségteljesen hozzátette: 
– Remélem, indulsz rajta? Ágon futásban komoly esélyeid lennének, amilyen jó erős lábaid vannak.
Azzal nevetve hátba veregette. 
Peti nem bírta tovább. Elgyötörten kifakadt.
– Karola néni, értsd meg végre, ügyetlen vagyok – kiabálta – Esetlen. Kétballábas. Csak kinevetnének. Nem nekem való a sport. 
A nagynénje meghökkent. Fürkésző tekintettel nézett Petire, aztán lassan bólintott.
– Értem – mondta elgondolkodva. – Ha nem, hát nem.
Felállt, és nagyot nyújtózott.
– De egyet kerülhetünk azért, nem? Az nem sport.
Peti már megbánta, hogy kiabált. Felpattant, és kedvesen rávigyorgott Karolára.
– Hát persze. Menjünk, Karola néni.
Elrepültek a tisztás szélén álló vadcseresznye fára, és jóízűen kezdték csipegetni az édes gyümölcsöt. 
– Apukám, látod azt a vékony ágat? Tele van cseresznyével. Fogadjunk, hogy előbb odaérek, mint te. De akkor nem kapsz belőle egy szemet sem.
– Majd meglátjuk – nevetett Peti.
Nekilódultak. Végigszaladtak egy vízszintes vastag ágon, felugrottak egy vékonyabbra, aztán tovább, még magasabbra, de Karola akkor már hátra maradt, csak figyelte az unokaöccsét. 
– Jó mozgású gyerek – morfondírozott magában -, nincs vele semmi baj. Csak az önbizalma hiányzik.
Peti közben felért az ághegyre, megfordult, és diadalmasan rávigyorgott a nagynénjére. 
– Ki az első, Karola néni? Kié lesz a cseresznye?
– Te győztél, Apukám – emelte fel a kezét megadóan Karola -, gratulálok. 
– Azért ehetsz belőle te is – hajtotta Peti a nagynénje felé az ágat.
Barátságos csendben eszegettek. Aztán Karola megszólalt.
– Apukám, figyeltelek. Remek mozgásod van. Egy kicsit csetlesz-botlasz, az igaz, de egy kis gyakorlás könnyen segítene rajta. Nem vagy te olyan kétballábas.
– Nem? – emelte fel Peti a fejét csodálkozva.
– De nem ám. Boldogult nagybátyádra emlékeztetsz. Márpedig ő futóbajnok volt fiatalon. 
– Azta!
Kicsit hallgattak. Aztán Peti megkérdezte.
– Nem vagyok kétballábas?
– Nem ám.
– Nem nevetnének rajtam?
– Inkább sírnának, Apukám, amikor lehagyod őket. Sírnának – felelte, és legyintett.
Peti egy darabig magában rágódott. Végül bátortalanul megszólalt:
– Karola néni… 
– Mi van, Apukám?
– Indulni akarok a madárolimpián. 
– Hogy mondtad? Nem jól hallottam. 
– Indulni akarok a madárolimpián – ismételte meg Peti, és ránézett a nagynénjére. – Leszel az edzőm?
– De mennyire, Apukám, de mennyire! Örülök, hogy megjött az eszed. Mert a sport maga az élet. Sportolni kell…
Peti nevetve közbe vágott:
– És punktum! 

VÉGE