A húsvéti ünnepkörhöz sok népi játék, népszokás kapcsolódik.
A néphagyományok, ezen belül a népszokások, népi játékok tanítása a magyar óvodai nevelés rendszerében, a helyi hagyományőrző óvodai programokban, pedagógiai gyakorlatban jelentős helyet foglal el. Az óvodapedagógusok felismerték, hogy a népünk kultúráját leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk legnagyobb múltú elemeit elsősorban a magyar néphagyományban találják meg. Felfedezték azokat a pedagógiai, néprajzi, kulturális értékeket, melyekkel már óvodáskortól érdemes megismertetni a kisgyermekeket.
A népi játékok, népszokások tanítása
A népi játékok, népszokások tanításának célja, hogy az óvodáskorú
gyermekek
- néphagyományok iránti fogékonyságát megalapozza;
- segítse személyiségük harmonikus fejlődését és egészséges identitástudatuk megalapozását;
- megismerjék és élményszerűen, hagyományhű módon átéljék a jeles napokhoz, ünnepekhez, a munkaalkalmakhoz, a gazdasági évhez kötődő (helyi) népszokásokat, népi játékokat;
- érezzék át a hétköznapok és ünnepek váltakozását, cselekvő módon vegyenek részt a szokások eljátszásában.
A népi játékok, népszokások tanításának feladata, hogy az óvodáskorú gyermekek
- értelmi képessége, emlékezőtehetsége, szóbeli, képi kifejezőképessége, hallása, zenei emlékezete, ritmusérzéke, kezdeményezőkészsége, találékonysága, koordinációs készsége, helyes testtartása, egyensúlyérzéke, térérzéke, önállósága, ügyessége fejlődjön;
- segítse a pozitív személyiségvonások kialakítását, érzelmi gyarapodását, a társadalomba való beilleszkedését;
- sajátítson el életkorának megfelelő szintű népi játékokat, köszöntőket, dramatikus népszokásokat;
- készítsen az óvodapedagógus segítségével az ünnepekhez, jeles napokhoz kapcsolódó tárgyi kellékeket;
- aktívan vegyen részt a népi játékokban és népszokásokban,hogy a múlt tisztelete, a szülőföld szeretete megalapozódjon benne.
Az óvodapedagógus feladatai:
- a népi játékok és a jeles napi, ünnepi szokások élményszerű
átadása, megtanítása; - a néphagyományok ápolásával a nemzeti azonosságtudat megalapozása; minél több alkalom biztosítása a cselekvő és alkotó részvételre;
- a pedagógiai és néprajzi szempontok szerint kiválasztott, korosztályának, nemének megfelelő játék és szokás hagyományhű megtanítása;
- a népszokások elsajátítandó ismeretanyaga néprajzi szakirodalmon alapuljon, különös tekinettel a lakóhely szerinti tájegység játékaira és szokásaira; lehetőség szerint eredeti hangzó és filmanyaggal egészüljön ki;
- a megtanítandó anyag igazodjon a hagyományoknak a társadalomban és a kisközösségekben betöltött szerepéhez, idejéhez.
A nagyböjt
A nagyböjt hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak. A nagyböjt utolsó hete virághét a virágvasárnappal, amelyet a húsvétvasárnappal záruló nagyhét követ. A keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje, böjtöléssel, egyházi és népi ájtatosságok végzésével. Jézus 40 napi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére tartják. A 40 napos böjt a 7. századtól vált szokássá, 1091-ben II. Orbán pápa vezette be.
A hamvazószerda, böjtfogószerda, szárazszerda, aszalószerda elnevezések utalnak egyrészt az e naphoz kötődő hamvazás egyházi és laikus szokására, másrészt jelzi a böjt kezdetét.
Böjt idején tilos volt a lakodalom, bálok, mindenféle zenés, hangos mulatság. Böjtben gyóntak, áldoztak, a haragosok igyekeztek kibékülni. A nagyböjti bűnbánati időben a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhákat viseltek.
A nagyböjtben a hívő katolikusok a húst, zsíros ételeket nem ettek, olajjal, vajjal főztek. Sokáig a tej és a tojás evését is tiltotta az egyház, csak a reformáció terjedésével enyhült annyira böjti szigor, hogy a 17. század elejétől a pápa engedélyezte a tejes ételek és a tojás fogyasztását a böjtben. Volt, aki napjában csak egyszer evett a nagyböjt egész ideje alatt, ezt nevezték „negyvenelésnek”. Az egyház az 1920-as években már csak hamvazószerdát, a pénteki napokat és nagypéntektől nagyszombat délig terjedő időt írta elő szigorú böjtnek, amikor csak egyszer lehetett jóllakni, és nem volt szabad húsfélét fogyasztani.
Böjtben jellegzetes ételeket ettek, ilyen a cibereleves. Többféle alapanyagból készülhetett, például korpából. Nagy cserép- vagy faedénybe rozs- vagy búzakorpát tettek, s arra forró vizet öntöttek.
A néhány nap alatt megerjedt korpáról a savanyú levet leszűrték. Kölest, hajdinát, kukoricát főztek bele, majd liszttel, tejföllel behabarták. Az aszalt gyümölcsből főzött savanyított levest is ciberének nevezték. Ezenkívül általában kenyeret, halat és száraz növényi eledeleket ettek.
Böjti játékok
A parasztifjúság körében az étkezési, szórakozási, mulatozási tilalmak ellenére elsősorban a böjti vasárnapokon bizonyos szokások és játékok alakultak ki.
A legismertebb böjti leányjáték a karikázás volt. A tánctilalom a karikázóra nem vonatkozott. A leánykörtáncról, a karikázóról a kutatás megállapította, hogy rendkívül archaikus szokás. Elsősorban a palóc vidéken, a Dél-Dunántúlon és a Duna alsó szakaszának bal parti részén volt jellemző. A karikázó eredeti kísérete nem hangszeres zene, hanem egyszólamú ének, amelyet mindig zárt, szabályozott köralakban táncoltak. Két részből (csárdás és futó vagy lépő és futó), néha háromból (lépő, csárdás, futó) áll.
A böjti vasárnapokon többnyire a lányok, esetleg a lányok és legények a falun énekelve vonultak végig. Közben kapus játékokat játszottak.
Jellegzetes böjti játékok a cickomozás, szinalázás. Nagyböjtben, mikor tilos volt a muzsikálás, a fiatalok esténként összegyűltek a szérűkön. Körbeálltak, a kör közepén levő leány behívott egy legényt, és táncolt vele. „Szállj már ki!” szövegnél egy másik pár ment be. Az énekre lassú és gyors csárdást táncoltak.
A böjti leányjátékok közé tartozik a kanyargós vonulás, ún. pilikézés a kisebb lányok körül. A lányok böjtben rongy- vagy tehénszőr labdával labdáztak, köcsögöt dobáltak.
Tüzet viszek… (kendős játék)
Szatmárökörirtó (Szatmár)
Választunk egy kívüljárót, mi pedig körbeállunk. A kívüljáró kezében zsebkendővel elindul.
Közben a kívüljáró leejti a zsebkendőt valaki mögött, és szaladni kezd előle a kör körül. A másik fölkapja a zsebkendőt, és kergeti őt. Ha nem éri el, és a kendőledobó be tud állni az üresen maradt helyre, akkor az lesz az új kívüljáró, aki mögé ledobta a kendőt. Ha azonban az utoléri és megüti őt, akkor visszaadja neki a zsebkendőt, visszaáll a helyére, és megint az előző lesz a kívüljáró.
Liliom, liliom… (bújó-vonuló)
Nagybalog (Gömör és Kis-Hont)
Párosával egymás mögé állunk, a párok feltartják összefogott kezüket, és a hátulsó pár elindul előre a kapuk alatt bújva. Amikor az oszlop elejére érnek, beállnak első párnak, és ők is föltartják a kezüket. Aki hátulsó pár lesz, az máris bújik, így folyamatosan haladunk az oszloppal előre. Közben egyfolytában énekeljük:
Itthon vagy-e, hidasmester? (kapus-hidas)
Fonó (Somogy)
Láncba fogódzunk, és kiválasztunk két kaputartót. Ők a hidasmesterek, akik velünk szemben állnak. A csapat kérdez, a hidasmesterek felelnek:
Ekkor mind énekelni kezdünk, a lánc elindul, és nyolcas alakban kerüli a hidasmestereket.
(Forrás: Fejlődés és fejlesztés az óvodában)
[product id=17166]
