Séták, kirándulás során, kertészkedés közben nagyítók segítségével természetes környezetben figyelhetjük meg a lepkék, katicák, csigák, szöcskék, tücskök, hernyók, giliszták élőhelyét és tulajdonságait.

Szinte biztos, hogy óvodásaink egyik kedvenc témájává válik (és bővíthetjük az állatos témakör tartalmát is), melyre visszatérhetünk a többi évszakban is, megfelelően szemléltetve a változásokat.

Az alábbiakban néhány ötletet adunk a téma feldolgozására

Mozgásos játékok:
 Futás – ahányat tapsolunk, annyi „méhecskének” kell összekapaszkodva leguggolnia.
 Futás – jelre a fiúk négykézláb „házzá” változnak, a lányok pedig
„csigákká” a házakba bújva.
Pillangó-fogó – futás karlendítéssel (pillangó szárnya), akit megfogtak, egy kijelölt helyre „repül” (ami a „virág”), majd visszaáll.
 „Alvó bogár” – futás közben három különböző bogárnevet kiáltok (például: katica, bodobács, hangya), és azoknak kell leguggolniuk, akiket játék elején kiválasztottunk annak a bogárnak. Ha a „bogár” szót kiáltjuk, mindenkinek le kell guggolnia.
 „Hangyás fogó” – négykézlábas fogó, ahol a fogón kívül mindenkinek babzsák (ez a „morzsa”, amit visz a hangya) van a fején. Akinek leveszi a fejéről, az lesz a következő fogó.
 „Legyek a házba!” – a „pók” fogó elkapja azokat a „legyeket”, akik nem futottak idejében be a házukba.
 „Szöcske, lepke, kukac” játék – a „Tűz, víz, repülő” játékhoz hasonlóan: futás, majd az állatok nevének kiáltásakor a megbeszélt mozgásformát kell a gyerekeknek végezniük.

gyerek mehecskes tabla

A témához kapcsolódó találós kérdések
Se hárfája, se gitárja, mégis szól a muzsikája. (tücsök)

Vízben élek, brekegek, ismertek-e, gyerekek? Szúnyoglábon élek,a gólyától félek. (béka)

A füledbe zizegek, meg is csíplek, ha lehet. (szúnyog)

Éppen olyan, mint egy kefe, mégsem fésülködhetsz vele. (sün)

Szárazon is tud mászkálni, de a vízben jobb úszkálni
tó feneke a hazája, káka közt a palotája.
Néha a parton mélázgat, egyhangúan fuvolázgat.
Mikor kél a hold kereke, így kiabál: brek, brekeke! (béka)

Ismerek egy tarka házat, lakik benne szarvas állat;
szegényke fél nagyon tőled, szarvát behúzza előled.
Bármerre jár, völgyön, hegyen, házikója vele megyen…
Tarka házban szarvas állat, minden gyermek kitalálhat. (csiga)

Odamegyek gyűjtögetni,
ahol vannak morzsák,
így marad a porszívóban
üresen a porzsák. (hangya)

Élményszerzési lehetőség játékban

Terepasztal:
Közösen a gyerekekkel a hét folyamán készítjük mohából, kövekből, faháncsból, tavat imitáló kék anyagból, amiket egy erős kartonra rögzítünk.
terepasztal

„Kert” szőnyeg:
Barkácsboltokban kapható „műfű” szőnyegdarabra filc anyagból virágokat ragasztunk.

Mágneses bogárkák:
A gyerekek által készített bogárkarajzokat mágnessel látjuk el, és ezekkel a mágneses táblán játszhatnak.

„Rovarmúzeum” játék:
A gyerekek által készített vizuális alkotásokból kiállítást rendezünk, belépőkkel, ruhatárral, tárlatvezetővel.

 

További játéklehetőségek
 „Mi változott meg?” – memóriajáték rovaros, bogaras képekkel
 „Alkoss bogarat!” – a rovarok, bogarak részeit (fej, tor, potroh) sokféleképpen, sokszínűen megrajzoljuk, majd a darabokat a gyerekek képzeletük, vagy megadott séma szerint variálhatják, kirakhatják.
 Árnyékképek keresése – a rovarok képét fekete kartonból kivágott sziluettekkel párosítjuk.
 Halmazok képzése megadott tulajdonságok alapján (kövek, műanyag játékbogarak válogatása)
 Társasjáték – a mező állatainak nagyobb méretű (A/5-ös) képeiből a földön egy társasjáték „pályáját” rakjuk ki, saját szabályokat alkotva (például csigára lépve egyszer kimaradsz, szöcskére
lépve még egyszer dobhatsz). A gyermek maga a „bábu”.

(Forrás : Fejlődés és fejlesztés az óvodában)

[product id=17166]