Sokféle tevékenységet számba vehetünk, amelyek kapcsolatba hozhatók az íráskészség alakulásával, mégis arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a legjobb alapozást a rajzolás adja.
Fontos figyelembe venni azonban, hogy a rajzolás, bár sok elemében hasonlít az írásra, nem tökéletesen fedi le az íráskészséghez szükséges tényezőket. Lényeges különbség, hogy míg a rajzolásnál a szabad akarat és egyéni elképzelés dominálhat, addig az írás korlátok közé szorított cselekvés.
A mai gyerekek többsége élete első időszakában úgy él, hogy az akaratát könnyen érvényesítheti. Az írásnál nagymértékben háttérbe szorul ez a lehetőség, hisz amellett, hogy szigorúan meghatározott formákat kell létrehozni, még a rendelkezésre álló hely is meghatározott.
Több kisgyermeknél ezek a korlátozások elegendőek ahhoz – annak ellenére, hogy képes lenne akár szépen is írni –, hogy „Nem akarom!”-mal utasítsa el a tevékenységet. „Az óvodás korú gyermekek örömmel vesznek íróeszközt a kezükbe” – ez a mondat 15 évvel ezelőtt még teljes mértékben megállta a helyét. Ma azonban óvodapedagógus és szülő egyaránt arra panaszkodik, hogy a gyermek elhárítja a ceruzafogáshoz kapcsolódó tevékenységet. Ennek egyik oka, hogy számtalan kényelmesebb alternatíva áll a rendelkezésére, amivel az idejét eltöltheti.
Az a kisgyerek, aki kevesebbet tévézhet, és nincs rengeteg elektronikus játéka, minden bizonnyal előbb talál rá a rajzolás nyújtotta örömökre, mint azon társa, aki gombok nyomkodásával pillanatok alatt rendkívül látványos kép és akár hanghatással tudja szórakoztatni magát.
De mindezen túl, mi állhat még e probléma hátterében?
A rajzeszközök, ceruzák elutasításának anatómiai okai is lehetnek. Az iskolaérettség egyik fontos feltétele a kéztőcsontok csontosodási folyamatainak elkezdődése, illetve 7-8 éves korra annak befejeződése. E fejlődési folyamatnak abban van szerepe, hogy a csontokra tapadó inak és izmok tapadása és feszessége megfelelő legyen, és a mozgás így irányítottabbá, biztosabbá válhasson. Ezt a folyamatot felgyorsítani nem lehet, de a tapadó inak és izmok edzésére már van lehetőség.
Az, hogy a gyerekek életük első hat évében kevesebbet használják különböző tevékenységekre a kezüket, nem marad következmények nélkül. Míg régebben számtalan ház körüli feladat elvégzésébe bevonták a gyerekeket, addig ma ritkaság, hogy a szülő felállítsa a tévé elől a gyereket csak azért, mert össze kell söpörnie az udvart, ki kell húzkodni a gazt a járdaszegély mellől, vagy éppen kukoricát kellene morzsolni az állatoknak. Egyrészt a nagyfokú gépesítés, másrészt a gyermekközpontú, gyermekkímélő szemlélet hozta magával, hogy a gyerekek a kezüket sokkal kevesebbet használják.
Nagyon egyszerű módon meg lehet vizsgálni, milyen erős a gyermek karjának ereje, illetve az ujjai szorítása. Év elején az óvodákban is érdemes kipróbálni, hogy a gyerekek milyen erővel húzzák például az óvó néni könyékben letámasztott kezén a felfelé tartott mutatóujját. A szorítóerő ugyancsak könnyen megítélhető, ha azt kérjük a gyermektől, szorítsa össze két ujjunkat.
Bár a kéz ereje nem egyedüli feltétele az írásnak, összefüggésbe hozható a kézizmok kifáradásával. Az iskolakezdés évét megelőző időszakban érdemes olyan gyakorlatokat beiktatni a foglalkozásokba, amelyek segítik a kéz erősítését, illetve kitartását.
Játékos feladat a kézerő és kitartás fejlesztésére:
Összenyomlak!
Eszközszükséglet: két kisméretű, a gyermekkézbe jól illeszkedő gumilabda
A gyerekek párokba állnak, domináns kezükben fogják a labdát. A játékvezető számol, a gyerekeknek minden számnálössze kell nyomniuk a labdát. Aki nem képes már több erőt kifejteni, az ledobja a földre. A győztes jutalma az legyen, hogy a vesztes kézfogással gratulál neki.
A játék fejlesztési területei:
- számsor tanulása (a játékvezető számolása)
- a kéz erejének növelése
- a másik teljesítményének elismerése
- a helyes viselkedésre nevelés (a kézfogásnál figyelmeztessék a gyerekeket, hogy a két kéz egymásba simuljon, a kézfogás legyen határozott, de nem túl erős, és ne rázzák egymás kezét)
