Agresszión egy olyan viselkedésformát értünk, amelynek során valaki szándékosan bánt fizikailag vagy verbálisan egy másik embert, vagy rombol tárgyakat (Atkinson, 1997).
A hangsúly mindig a szándékosságon van, ugyanis egy tömött buszon véletlenül valakinek a lábára taposni nem agresszív cselekedet, de szándékosan, haragból odébb lökni valakit, mert nem férünk el, már az.
Az ismert pszichoanalitikus, Sigmund Freud az agresszióra mint drive-ra – hajtóerőre – tekintett, míg a szociális tanuláselmélet hívei az agressziót tanult válaszként definiálták.
Pszichoanalitikus magyarázat
A freudi elmélet szerint viselkedésünk alapvetően ösztönvezérelt. Az ösztönök határozzák meg a mindennapi működésünket; mint például a szexuális ösztön, az éhség és az agresszió. Az elmélet értelmében az ösztönök kielégülésének gátlásakor agresszív drive keletkezik, amit később továbbfejlesztettek, és megalkották a frusztráció-agresszió hipotézist. Ennek értelmében, ha frusztráció ér bennünket, mert akadályoztatva vagyunk egy cél elérésében, agresszív drive keletkezik, ami aztán arra ösztönöz minket, hogy agresszíven viselkedjünk azzal szemben, aki minket megakadályoz célunk elérésében. Ez lehet egy építőkockákból álló torony, ami összedőlt, de egy másik gyerek is, aki éppen elvette a babát, amivel játszottunk.
Ez az elmélet azonban két ponton is sántít. Egyrészt frusztráció következtében sokféleképpen szoktunk viselkedni: van, aki elsírja magát, van, aki segítséget kér mástól, van, aki visszahúzódik és szorong, van aki futni megy, van, aki olvas vagy éppen zenét hallgat és van, aki agresszíven viselkedik. Az agresszió azonban csak egy a lehetséges válaszok közül. Másrészt azt is állítja az elmélet, hogy ha az agresszió kisült, akkor el is párolog, mint az éhség, ha teleettük magunkat. Tudjuk azonban, hogy ez egyáltalán nincs így: gondoljunk csak arra, hogy a tévében látott agresszió nemhogy levezeti, de növeli az agresszív viselkedés előfordulását.
Ha azonban az óvodásokra gondolunk, akkor tudjuk, hogy egy részük folyamatos frusztrációnak van kitéve: családi problémák, pszichés problémák, kudarcok a társakkal való játék, együttműködés során stb. Ez pedig egyértelműen növeli az agresszív viselkedésre való hajlamot.
A szociális tanuláselmélet magyarázata
A szociális tanuláselmélet az agresszióra tanult válaszként tekint. A jutalmazás növeli, a büntetés csökkenti egy adott válasz későbbi előfordulását. Ez az elmélet a kognitív folyamatokat hangsúlyozza: az emberek képesek előre látni azt, hogy egy cselekedetnek milyen következményei lehetnek, és ennek fényében vagy tovább folytatják, vagy abbahagyják azt a viselkedést.
Egy 1-2 éves kisgyerek a kognitív fejlődés azon szintjén áll, amikor még nem feltétlenül képes a lehetséges következményekkel számolni, így az nem lehet gátja az agressziójának. De bizonyos életkorban már pontosan tudja, hogy ha a társát bántja, akkor két percig a „büntiszéken” kell ülnie.
Itt szeretnék kitérni arra, hogy bár hosszú távon sokkal inkább a jutalmazást tartom célravezetőnek, a büntetés sem mindig ördögtől való nevelői reakció. Akkor, ha tudjuk jól alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a büntetés időben szorosan kövesse a cselekedetet, és legyen vele arányos. Ne legyen se túl pici, se túl nagy, és lehetőleg ne a nap végén, vagy másnap alkalmazzuk.
Sok óvodában alkalmazzák az ún. „büntiszék”/„gondolkodószék”/ „piros szék” módszerét: ha egy gyerek rosszat tesz vagy mond, erre a székre kell ülnie egy bizonyos ideig. Ha ezt a módszert alkalmazzuk, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a gyerek érti, miért kell oda ülnie.
Ha közben tud játszani vagy beszélgetni a társaival, akkor nem érjük el a büntetés célját. Ezért a széket olyan helyre érdemes helyezni, ahol nincsenek a közelben játékok és társak, de az óvónő vagy a dajka mellé tud ülni beszélgetni. Arról ugyanis fontos beszélgetni, mit tett, miért tette, és mit tud legközelebb ehelyett csinálni – természetesen csak miután megnyugodott; amíg tombol, addig úgysem jut el a tudatáig semmi. Ha nem fűzünk magyarázatot ahhoz, miért nem helyes, amit tett, csak úgy leültetjük, akkor nem kötjük össze a büntetést a cselekedettel, és a gyerekek nem mind elég érettek ahhoz, hogy ezt fejben megtegyék.
Ha a gyerek korát tekintve még túl kicsi (1-2 éves), értelmileg nem kellően fejlett, nem fogja ezt a módszert érteni. Ilyen esetben ne alkalmazzuk, mert nem lesz eredménye.
A szociális tanuláselmélet továbbá hangsúlyozza a megfigyeléses tanulást. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek abból is tanulnak, ha egy másik személyt jutalmaznak vagy éppen büntetnek egy adott viselkedésért. A megfigyelés során azt a tudást is magáévá teszi, hogy ha ő hasonlóan cselekszik, annak nagy valószínűséggel mi lesz a következménye.
Az agresszió hátterében rejlő egyéb okok
Fejlődéslélektani kutatásokból tudjuk, hogy már a magzati élet jelentős hatással van a későbbi fejlődésünkre. A méhen belüli életben jelen lévő stressz, továbbá a korai csecsemő- és kisgyermekkorban megtapasztalt elhanyagoló, bántalmazó szülői attitűd szintén vezethet a későbbiekben agresszív viselkedéshez. Amikor egy gyermek azt érzi, hogy nem foglalkoznak vele, kihívó, provokáló magatartásával igyekszik felhívni önmagára a figyelmet, és ha a célját így eléri, nem riad vissza az agressziótól sem.
A cikk elsőként a Fejlődés és fejlesztés az óvodában című kiadványunkban jelent meg. Ha szeretne hasonló információkról olvasni, legyen Ön is előfizető!
[products ids=”17166″]
