Augusztus 20. az év 232. (szökőévben 233.) napja a Gergely-naptár szerint. Államalapító Szent István király ünnepe. Az 1938-as székesfehérvári országgyűlés határozata értelmében Magyarország nemzeti és állami ünnepe – I. István király szentté avatásának évfordulója.
- augusztus 20-án I. László király VII. Gergely pápa engedélyével, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében I. István király ezüstládába zárt ereklyéit nyughelyén, a székesfehérvári bazilikában oltárra emelte, ami I. István király szentté avatását jelentette.
Buda visszavívásának emlékére 1686-ban XI. Ince pápa katolikus ünneppé emelte Szent István napját, ekkor augusztus 16. lett Szent István emléknapja. 1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát és törölte Szent István napját. Mária Terézia magyar királynő azonban 1774-ben ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, ekkor azonban már nemzeti ünnepként határozta meg augusztus 20. napját.
1771-ben először Bécsbe, majd Budára vitette Szent István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet azt követően évről-évre egyházi körmenetben vittek végig a városon a szent király ünnepén.
Tűzijátékot először 1927-ben láthatott az ünneplő tömeg a Gellérthegyről, egy évvel később a Szabadság téren felavatták az ereklyés országzászlót.
A szocialista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, ezért újította azt meg. Először az új kenyér ünnepének nevezték el augusztus 20-át, majd az új alkotmány hatályba lépését, mint új – szocialista – államalapítást, 1949. augusztus 20-ra időzítették.
Az “új kenyér ünnepe” eredetileg nem augusztus 20-án volt, és nem is 1947-48-ban találták ki. A kenyér- és gabonaünnepként ismert Szent István-napi esemény (amikor nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyérrel köszöntik a vendéget) valójában Darányi Ignác nevéhez köthető. Az egykori földművelésügyi miniszter ugyanis a 19. század végén kirobbant aratósztrájkok megfékezése érdekében országszerte aratóünnepeket szervezett.
Az új kenyér napját a középkori Magyarországon július 15-én, az apostolok oszlása ünnepén tartották: ekkor vitték be a kenyeret a templomba, ahol megáldották, megszentelték. Ehhez a naphoz köthető az aratási felvonulás is, amikor a kalászkoszorút vivő lányokat a többiek lovaskocsin követték. Első útjuk a templomhoz vezetett, ahol hálaimát mondtak az aratás befejezésére. Az első magyar kenyérünnepet 1937-ben, Péter-Pál napján rendezték meg Szegeden (Péter-Pál napján megcsendül a kasza, illetve Péter-Pál másnapján, hogy pontosak legyünk, mert hisz Péter-Pál maga ünnep. De az ünnepet követő hajnalon évszázadok óta valóban percnyi pontossággal megcsendül, hibátlanul, úgy ahogy a költemények mondják.), ahova 150 ezer ember jött el. A másodikat 1941-ben, a Bácska visszacsatolása alkalmából, Szabadkán. 1945 után pedig a politikai pártok mindegyike megpróbálta a rítust saját ideológiájának szolgálatába állítani, és ez a leginkább a kommunista pártnak sikerült.
A rendszerváltozással ismét felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg: az első szabad választáson létrejött Országgyűlés 1991. március 5-i döntése a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját emelte a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe rangjára.
A jó házi kenyerünk készítését – mely lassú kelesztéssel készült, 4-6 kg-os, domború, nagy majdnem félgömb alakú kenyér volt – liszt szitálással kezdték és kovászolással folytatták. A kovászolás maga is igen változatos volt: használták az előző sütésből félretett és kiszáradt tésztacsomót; komlós korpát; különleges ízt adott az ún. párélesztő (sárgarépa, petrezselyemgyökér, vöröshagyma, zsályalevél, komlóvirág, aromásító növények langyosra hűlt főzőlevével leöntötték a korpát, majd egy darab kovászt beledagasztottak – napon megszárították és ritka szövésű vászonzacskóban szellős helyen évekig is eltarthatták).
A kovászoló anyagot este langyos vízzel “felverték”, majd pár órán át hagyták erjedni. Amikor hólyagos lett – általában éjfélkor -, kezdték a dagasztást; a megfelelő mennyiségű lisztből a már erjedő kovásszal, sóval, vízzel tésztát “gyúrtak”, a dagasztás nehéz munkájával egyenletesre dolgozták a tésztát. Ezt követően hajnalig hagyták majd átdolgozva szakajtották, kosárba helyezték. Amíg a kenyértészta így pihent a kemence felfűtése is megtörtént. Bevetéskor a jól megkelt, rengő kenyértészta lapátra került, féloldalt megvágták és megmosták a tetejét, majd be a kemencébe.
A munka nagy volt, de az eredménye nem különben, így méltán válhatott a kenyér az életfenntartás szimbólumává. A kenyérszelés pedig szertartás, a megélhetés szimbóluma.
Forrás: Wikipédia, pekrend.hu
