Két veresegyházi  óvodát újított fel, illetve bővített az elmúlt hónapokban a helyi önkormányzat közel bruttó félmilliárd forintból, korszerű körülményeket teremtve 220 kisgyereknek – közölte a város polgármestere.

 

Pásztor Béla (független) tájékoztatása szerint az 1994-ben épült Széchenyi téri óvoda modernizálásának, bővítésének fő célja az volt, hogy mind a hat csoport a földszinten kapjon helyet, eddig ugyanis kettő a tetőtéri helyiségekben működött.

 

A két új foglalkoztatón és ezek kiszolgáló helyiségein kívül tálalókonyhát, orvosi szobát, elkülönítőt, logopédus-, és sószobát, valamint tornaszobát is kialakítottak a 695 négyzetméteres új részben, ezzel összesen 1700 négyzetméterre nőtt az óvoda beépített alapterülete.

 

A saját pénzből finanszírozott önkormányzati projekt részeként egyebek mellett új kertet, párakaput, parkolókat is kialakítottak, de a pénzből futotta játékvásárlásra és a zöldfelület jelentős bővítésére is – magyarázta a polgármester. A szeptembertől 120 óvodást fogadó épületre nettó 201 millió forintot költöttek – tette hozzá.

 

Hasonló nagyságrendű átépítésre került sor a Lévai utcai óvodában is. A régi szárnyban két foglalkoztatót, tornaszobát, valamint tálaló konyhát és kiszolgáló egységeket alakítottak ki, míg az új épületrészben három csoportszoba, illetve öltöző- és vizesblokkok kaptak helyet. A foglalkoztatók közvetlenül csatlakoznak a teraszokhoz, illetve az udvarhoz és a műfüves pályához. Az óvoda teljes belső berendezése is megújult, s 15 jármű számára alkalmas parkoló is létesült. A kibővített intézmény alapterülete 879, a teraszrészé 110, a zöld udvaré 1371 négyzetméter lett.

 

Az intézmény fűtéséről és melegvízellátásáról a korábban kiépített termálvezeték felhasználásával kialakított hőközpont gondoskodik. A 100 kisgyereket fogadó óvodára nettó 206 millió forintot költött az önkormányzat – közölte Pásztor Béla.

 

[products ids=”17255″]