Tájékoztató a térítésmentes oltási lehetőségről

 

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Epidemiológiai Központ közösen tájékoztatja a lakosságot arról, hogy november elejétől az ország egész területén elérhető a 60 éven felüliek valamint a rizikócsoportba tartozók számára a térítésmentes influenza elleni védőoltás.
A sokévi tapasztalatok alapján Magyarországot az influenzajárvány általában januárban éri el, így jelenleg elégséges idő áll rendelkezésre, hogy a betegség és az általa okozott szövődmények elkerülése érdekében önmagunkról és szeretteinkről a védőoltás segítségével gondoskodjunk. A 2016/2017. évi szezonban 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához. A vakcina október végétől elérhető a háziorvosoknál, foglalkozás-egészségügyi orvosoknál, így már megkezdődött az influenza elleni védekezés, azaz a védőoltás beadása. A térítésmentes oltásra jogosultak köre a tavalyi évhez képest nem változott:
A) Fokozottan veszélyeztetettek kockázati csoportjai:
• 60 éven felüliek, egészségi állapotuktól függetlenül;
• krónikus légzőszervi betegségben szenvedők, asztmás betegek;
• súlyos elhízás vagy neuromusculáris betegség miatt korlátozott légzési funkciójú betegek;
• szív-, érrendszeri betegségben szenvedők (kivéve a kezelt magas¬vérnyomás-betegséget);
• veleszületett vagy betegség/kezelés révén szerzett immunhiányos állapotban szenvedő betegek (beleértve a HIV-pozitív személyeket, daganatos betegségben szenvedőket is);
• krónikus máj- és vesebetegek;
• anyagcsere-betegségben szenvedők, pl. diabetes;
• várandós nők;
• azok a nők, akik a gyermekvállalást az influenza szezonális időszakára tervezik;
• ápolást, gondozást nyújtó, rehabilitációs, átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, lakóotthonokban, vagy egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápolt, gondozott személyek;
• tartós szalicilát-kezelésben részesülő gyermekek és serdülők (a Reye-szindróma veszélye miatt)
B) A fertőzés átvitele révén veszélyeztető személyek
• egészségügyi dolgozók, különös tekintettel a transzplantációs, az onkológiai, a hematológiai, a dializáló, szülészeti-nőgyógyászati, a felnőttek és a gyermekek számára intenzív ellátást nyújtó, valamint a krónikus belgyógyászati osztályokon a betegekkel közvetlen kapcsolatba kerülő személyekre, továbbá a várandós nők és az újszülöttek, csecsemők gondozását végző egészségügyi dolgozók (beleértve a védőnőket is)
• szociális intézmények dolgozói
C) Állattenyésztés területén dolgozók
• sertés, baromfi és ló tartásával, valamint ezen állatok szállításával foglalkozók
• baromfifeldolgozókban, a vágóhidakon dolgozók,
• állati eredetű influenzavírussal fertőzött vagy arra gyanús állatok megsemmisítésével foglalkozók
D) Az illegális/legális bevándorló külföldiekkel munkavégzésük során, vagy szervezett segítségnyújtás keretén belül közvetlen kapcsolatba kerülő személyek.
• a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által fenntartott, a menekültügyi őrizet végrehajtására szolgáló intézmények, a befogadó állomás és a közösségi szállás, valamint a rendőrség által fenntartott, az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizet végrehajtására szolgáló őrzött szállás dolgozói,
• menekültek tömeges szállítását hivatalosan végző személyek,
• a Magyar Vöröskereszt, egyéb civil és egyházi karitatív szervezetek munkatársai.
Az influenza elleni védekezés, a betegség valamint szövődményeinek megelőzésének leghatékonyabb módja a védőoltás. Azok, akik minden évben megkapják az influenza elleni védőoltást, magasabb szintű védelmet élveznek bármely életkorban, és a rendszeres újraoltásokkal pedig a védettség mértéke növelhető.
Kérjük, keresse háziorvosát és szánjon egy rövid időt arra, hogy önmagának és családjának is védettséget biztosítson az influenza ellen!
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala
Országos Epidemiológiai Központ

 

forrás: ÁNTSZ

Kategória: Hírek