Szülőtől érkezett kérdés: Az engedékenység/szigorúság összefüggése a hisztivel és a gyermek hosszabb távú érdekeivel?
A gyermek számára az egyetlen hosszú távú érdek az, ha olyan hiteles nevelési modellt alkalmazunk, amelyben az ő, mint tiszteletre méltó egyén egészséges fejlődése biztosítva van.
Magyarországon hiszti-, vagy dackorszaknak, az Egyesült Államokban szörnyű ketteseknek (vagy hármaskáknak) hívják azt a periódust, aminek máshol “határfeszegető stádium” a neve. A használt nyelvezet pontosan megmutatja, milyen a nevelő generáció hozzáállása a kérdéshez. Ha képesek vagyunk elfogadni és természetesnek venni a fejlődés ezen szakaszát, szülőként is könnyebben birkózunk meg a nehézségekkel.
A gyermeket három éves kor környékén az érdekli, hogy mennyire tud részt venni a világban és hogyan tudja akaratát érvényesíteni, ehhez veti be a hiszti és a dac eszközét. . „Ezt akarom csinálni”, „a nyalókát akarom”, „nem adom oda a lapátot” – hallhatjuk százszor és ezerszer. Ezzel kezdődik meg szülőről történő leválás korszaka, ami a kamaszkor végével zárul le. Ahhoz, hogy a gyengéd leválást elősegítsük, világosan ki kell jelölni a határokat, egyértelmű, érthető szabályok felállítására van szükség. A mi feladatunk, hogy nyugodt, hiteles, határozott szülőként ezeket képviseljük és elvárjuk azok betartását.
De hogyan érthetné meg a gyermek, hogy mi is az, hogy szabály, miért is van? Csak úgy tanulhatjuk meg a g betű kanyarítását is, ha nemcsak elképzeljük, hogyan írjuk, hanem ténylegesen gyakoroljuk. Ugyanilyen a “hiszti”korszak a kicsik számára is és hosszabb folyamat a megértés is. Meg kell tanulniuk a határokat, meddig mehetnek el az önérvényesítésben, mikor mondja a nevelő, hogy nem (és miért).
Ehhez kell nagyon türelmesnek és tisztelettudónak lennünk, hiszen szükségük van ránk és a szerető környezetre, hogy minél könnyebben túljussanak ezen a nehéz tanulási szakaszon, amely a fejlődés elengedhetetlen velejárója. Fogjuk fel a hisztit úgy, hogy ebben a nehéz érzelmi hullámvasútban, amit átélnek, ez az ő ösztönös reakciójuk, biztosítsuk őket támogatásunkról, de nem befolyásolhatóságunkról.
Ha a gyermek azt látja, hogy szigorúan az akaratunkat akarjuk érvényesíteni, a dacosságát letörni, ő is az általunk mutatott példát követve még kitartóbb lesz, amely előbb utóbb rendkívül feszült helyzetet generál, és majd ha „győzünk” is, végül engedékeny, szófogadó gyermekké válik, miközben elveszti önbizalmát, elszántságát, kitartását és kamaszként hajlamosabb lesz lázadni, rossz társaságba keveredni, felnőttként pedig tipikusan felelősségkerülővé, szorongóvá válhat, aki nehezen birkózik meg a kihívásokkal, vagy esetleg tudatosan kitörve zsarnokká válhat.
Ha viszont engedékenyek vagyunk, akkor a gyermek azt tanulja meg, hogy bármit elérhet, neki minden jár és valószínűleg agresszív, akaratos fiatal válik belőle.
A két véglet között viszont több nagyon színes, változatos és lehetőségekben gazdag útirány is létezik, s ezeknek mind egy alapja van, mégpedig a világos határok kijelölése és betartatása. Ez az igencsak türelmet próbáló korszak is szeretetteljesen, de határozottan kezelhető, elősegítve a gyermekek egészséges szellemi és lelki fejődését.
Forrás: chilldren.blog.hu
