A múlt hónapban két alkalommal is születtek kölykök az ormányosmedvéknél. A koati néven is ismert kisragadozóknál így most hat apróság cseperedik összesen. Már egyre többet mozognak az ágakon is, bár amikor pihennek, csak egy kupac kölyköt látni.

ormanyos medve03 foto Bagosi Zoltan

 

A Dél-Amerikában őshonos ormányosmedvék Állatkertünk egyik jellegzetes fajának számítanak. A Dél-Amerika és az Ausztrál zóna határán, az Élet-halál ház bejárata mellett egy aránylag nagy csapatot mutatunk be, és az Állatok akcióban című etológiai bemutatónkban is rendszeresen szerepel egy-egy kézhez szoktatott ormányosmedve.

A koatinak is nevezett állatok rendszeresen szaporodnak nálunk, így az évnek ebben a szakában szinte minden esztendőben lehet kölyköket is látni az ormányosmedve csapat kifutójában. Az idei esztendőben két anyától születtek utódok, méghozzá május 8-án és 18-án. Mindkét alomban három-három kölyök cseperedik, tehát összesen hat apróságot láthat a nagyközönség.

Az idősebbek épp most egy hónaposak, így ők már meglehetősen sokat mozognak a kifutóban, a fák ágain. A náluk tíz nappal fiatalabb kölykök szintén próbálkoznak már ezzel, de azért még elég sok időt töltenek pihenéssel. Ilyenkor férőhelyük egy védettebb zugában összebújnak, így a közönség egymás hegyén-hátán, egy kupacban láthatja őket.

 

 

Forrás: http://www.zoobudapest.com/ezt-latnod-kell/hirek/egy-kupac-ormanyosmedve-kolyok

Kategória: Hírek