Egy hosszú autóút próbára teszi a babák, de még a nagyobb gyerkőcök türelmét is. Ha nem alvásidőben vágunk neki a kalandnak, mindenképpen készüljünk néhány játékkal az útra! De akkor is jól jöhet pár ötlet, ha a délutáni alvás alatt akarunk eljutni a nyaralóhelyre. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a gyermek korábban felkel, mint amire számítottunk. Pláne, ha egy türelmetlen testvér is utazik mellette. Olyan játékokat próbáltam összegyűjteni, amikkel akár különböző korú testvéreket is le tudunk kötni egyszerre az autóban. Íme 10 tipp, hogy vidáman teljen az utazás:

kisfiú_vonat

1. Bábozás

Tapasztalataim szerint bábozással akár az egész utat szórakoztatóvá tudjuk tenni. Az benne a jó, hogy személyre szabható, és ujjbábtól plüssállaton át kis kavicsig bármivel tudunk bábozni. Elég egy kicsit eltorzítani a hangunkat, és már indulhat is a játék. A bábbal mesélhetünk, énekelhetünk, mondókázhatunk, vagy akár eljátszhatjuk, mi fog történni a nyaralás során. Ez a sokoldalú játék hihetetlenül szórakoztató a legkisebbeknek és az egészen nagyoknak is. Nemrég például, mikor strandra mentünk, velünk jött a 8 éves unokaöcsém is. Én elkezdtem bábozni egy plüssállattal a kétéves kisfiamnak, amin aztán a nagy unokatesó is akkorákat nevetett, hogy a végén ő kérte, hogy „csak még egy kicsit”… Úgyhogy bábozásra fel!

 

 

2. Mondóka

Ez az, amit sosem lehet megunni. Ujjszámolgatók, arcsimítók, kiszámolók, jöhet bármi, ami eszünkbe jut. Egy kis hangjátékkal még izgalmasabbá tehetjük a kedvenc versikéket. Kezdjük halkan, majd soronként emeljük a hangerőt! Utána csináljuk ugyanezt fordítva! Játszhatjuk azt is, hogy valaki más hangján mondjuk el a mondókát, pl. nagypapa, nagymama, kistesó, vagy akár állatok hangján is megszólalhatunk. Nagyoknak nehezíthetjük azzal a feladatot, hogy egy adott mondókát végig egy magánhangzóval mondjon el (pl. Icc-picc, kimihitsz, hilnipitin bijihitsz.. az Ecc-pecc kimehetsz mintájára). Garantált a nevetés…

 

 

3. Éneklés

Nem kell megasztárnak lenni ahhoz, hogy a csemeténk élvezze ahogy éneklünk neki! Az autóban ráadásul úgyse hall minket más, úgyhogy bátran eresszük ki a hangunkat! A kicsiknek az anyukájuk hangja a legszebb a világon, a nagyobbakat pedig szórakoztatja, ha már ők is beszállhatnak a „családi kórusba”. Ha még sincs elég önbizalmunk, töltsük le egy adathordozóra a kedvenc gyerekdalainkat, és énekeljünk az eredetivel, vagy az is elég, ha tapssal, csettintéssel követjük a ritmust! Ügyesebbek viszont a kánont is kipróbálhatják, amikor 1-2 sor elcsúszással kapcsolódunk az énekbe.

 

 

4. Mese

Jó, ha tudunk néhány egyszerűbb mesét fejből, de akár teljesen újat is kitalálhatunk. A kicsiket már a beszédhangunk is lenyűgözi, a nagyobbaknak pedig mindig jöhet egy-egy új történet. Az egészen nagyokat már akár be is vonhatjuk a mesélésbe. Jó játék, ha mondunk egy mondatot, aztán minden jelenlevőnek kell egy újabb mondatot hozzátoldani. A végére olyan cifra mese kerekedhet, amit akár a Grimm testvérek is megirigyelhetnének…

 

 

5. Repül a…

Kiskoromban a nagymamámnál játszottuk sokat, és szinte soha nem tudtuk megunni a bátyámmal. Mindig hatalmas kacagás volt a vége, pedig egy nagyon egyszerű játékról van szó. Elkezdjük sejtelmesen mondani, hogy „repül a, repül a…”, utána pedig mondunk egy tárgyat, vagy élőlényt pl. repülő, madár. Ha az adott dolog tényleg repül, akkor minél előbb fel kell tenni a kezünket. Ha nem, akkor lent tartani. Nagyobbaknak akár készülhetünk becsapós feladvánnyal is, pl. daru, pingvin, páva, bölömbika…

 

 

6. Járművek

Mi más? Az utazás miatt adja magát a téma. Elkezdhetjük azzal, hogy elmeséljük, hányféle járművön lehet utazni. Ha szerencsénk van, mutatni is tudunk ezek közül néhányat. Kicsiknek utánozhatjuk a különböző járművek hangját, nagyobbakat megkérhetjük, hogy mondjon egy mondókát, vagy dalt, ami a járműhöz kapcsolódik (pl. Megy a gőzös, Megy a hajó a Dunán). Elmesélhetjük, hogy mi most éppen min utazunk, és mire fogunk még a nyaralás alatt felülni. Egészen nagyoknak kvízkérdéseket is tehetünk fel, pl. melyik a gyorsabb, melyik a nagyobb, melyik tud több embert szállítani…

 

 

7. Számoljunk

Az autóút remek alkalom a számok gyakorlására, ami akár már kétéves kor körül is érdekelheti a gyerekeket. Összeszámolhatjuk a körülöttünk lévő autókat, a járókelőket, a közlekedési táblákat, vagy akár a felhőket is. Kicsiknek persze elég maximum tízig számolni, amihez az ujjacskákat is segítségül hívhatjuk. Nagyoknak viszont azzal nehezíthetjük a feladatot, ha színekkel kombináljuk, pl. számold össze a piros autókat, a kék táblákat, stb.

 

 

8. Milyen színű?

A színek világa iránt is hamar érdeklődni kezd a legtöbb gyerkőc, amit játékosan könnyebb megtanulni. Gyakorlatilag bármiről megkérdezhetjük, hogy milyen színű, amit magunk körül látunk. Persze érdemesebb nagyobb felületet választani, pl. ég, felhő, fa lombja, szomszéd autó. Egy idő után kereshetünk több ugyanolyan színű dolgot, például ég, közlekedési tábla, kék autó. Arról is mesélhetünk, hogy milyen jelentősége lehet a színeknek, pl. táblák esetében, vagy lámpás kereszteződésnél. Az utóbbira vonatkozó mondókát például Máté már kívülről fújja: Állj, ha piros, várj, ha sárga, mehetsz, ha már zöld a lámpa!

 

 

9. Gondoltam egy színre

Nagyobbacskáknak megfordíthatjuk a játékot: válasszunk ki egy közelben levő dolgot (lehetőleg olyat, ami nem tűnik el hamar a szemünk elől). Pl. a velünk párhuzamosan haladó villamost. Mondjuk a gyerkőcnek, hogy „gondoltam egy sárga valamire”, neki pedig ki kell találnia, hogy mire gondoltunk. Ha nem megy, lehet több tulajdonságot is felsorolni, pl. síneken halad, csilingel, emberek utaznak rajta.

 

 

10. Barkóba

Ha az előző feladat már jól megy, megpróbálkozhatunk a klasszikus barkóbával is.

 

 

Vidám utazást kívánok!

 

Kuktanyu

 

 

Forrás: https://samutanul.com/2017/07/12/nyaralas-a-babaval-iii-mit-jatsszunk-vele-ut-kozben/

 

Kategória: EgyébMagazin