Dr. Bakonyi Anna pedagógiai szakértő, címzetes főiskolai docens, kiadónknál az Óvónők kincsestára, a Fejlődés és fejlesztés az óvodában és a Bölcsődevezetők kézikönyve című kiadványainkban jelentek meg publikációi. Kiadónk 25 éves évfordulója alkalmából készítettünk vele interjút.
Dr. Bakonyi Anna
Milyen érzelmi szálak kötik a Raabe Klett Kiadóhoz?
A kérdést két síkon szeretném megválaszolni: egyrészt általában, a saját szerepemtől függetlenül, másrészt a munkáimat és a kiadó kapcsolatát értékelem, természetesen, ahogy a kérdés fogalmaz, érzelmi alapon. A kiadóval ténylegesen mint kiadóval van kapcsolatom, kevésbé kötődöm a képzésekhez. Nagyon régóta, tán a kezdetek óta követem az óvodai sorozatokat. A kapcsoskönyv-megoldást – az induláskor különösen, de ma is – korszerűnek tartom, hiszen mind formájában, mind tartalmában azt fejezi ki, hogy a témák nincsenek lezárva, folyamatosan alakulnak, változnak és bővülnek. Ugyanakkor – számomra – azt is kifejezi, hogy minden mindennel összefügg. Az egységek, ha tetszik, modulok, önállóan is megállják a helyüket a pedagógia széles palettáján, és egymáshoz kapcsolva is megláttatja az egymáshoz kapcsolódó témaköröket.
Kifejtené, mi a már említett másik sík?
A saját, a kiadóhoz fűződő viszonyom, mely ugyancsak hasonló. Leginkább annak örülök, hogy az egyik sorozat névadója lehettem. Ezt talán a mai munkatársak nem is tudják. A Fejlődés és fejlesztés az óvodában-sorozatról van szó. Még meg sem jelent a sorozat, amikor már tudták az akkori szerkesztők, hogy az óvodás gyermek fejlesztése lesz a középpontban. Nagyon fontosnak tartottam, hogy a fejlődést és a fejlesztést – két összefüggő, de nem összemosható fogalmat – különítsük el egymástól, hiszen az egyik egy pszichológiai folyamat, a másik pedig az arra épülő pedagógiai megoldások rendszere. A sorozat címe azóta is ez. Érzelmi, egyúttal szakmai-érzelmi viszonyom még azért van, mert azt érzem, hogy mindenről írhattam a kiadványok valamelyikébe, amiről szerettem volna! Ezt a komplex érzést nem cserélném fel semmivel!
Mire büszke az eddigi szakmai tevékenységéből?
A már említett komplexitást érzem szakmai tevékenységem központjában. Az a hitvallásom, hogy a pedagógiai munka esszenciája a differenciálás. Erre a szálra fűzhető – és felfűzendő is – minden pedagógiai cselekvés: a gyerekekkel és a közösség egészével való bánásmód, a szülőkhöz fűződő viszony, a módszertani sokszínűség. Hiszek abban, hogy a diverzitás érték. Mindenki más egymáshoz képest. Ugyanakkor nem elszigetelten, hanem közösségben élünk mindannyian, így a 3-6-7 éves kisgyermekek is. A differenciálásnak sokféle megoldási lehetőségét ismerjük: projektek tervezése, csoportmunka, előzetes ismeretek és képességek nyomon követése. Ide tartozik a párhuzamosan végezhető tevékenységek rendszere is, amely egy életszervezési modell. Nekem büszkeség az, hogy ennek terjesztésében aktívan veszek részt. A legfontosabb talán az, hogy mindezt elmondhattam sok-sok óvodapedagógusnak. Megtaníthattam sok-sok hallgatónak a főiskolán, később, szakmai fórumokon beszélhettem ezekről.
Sőt, arra is lehetősége nyílt, hogy ezek a témák könyv formájában is megjelenhessenek.
Valóban, az óvodapedagógia egyéb területei is érdekelnek, ezekről is volt módom írni és beszélni hallgatóknak, óvodapedagógusoknak, esetenként még szülőknek is. Ilyen témák például a játék és a tanulás viszonya kisgyermekkorban, de ehhez kapcsolódnak az óvoda–iskola átmenet speciális kérdései. Dolgoztam a korai fejlesztésben is. Itt megtanultam, hogy a gyermek akkor lesz hatékony, ha „beágyazódik” a családi rendszerbe. A módszereknek az egyes családokhoz történő igazítása nagyon mély empátiát is és szaktudást igényel. Ezt tartom szem előtt, amikor az úgynevezett családközpontú intervenciós munkát elemezzük az óvodapedagógusokkal. Örömmel tölt el, hogy ez az igény bekerült az Óvodai nevelés országos alapprogramjába.
Min dolgozik jelenleg?
Két fő tennivalóm van. Az egyik egy újabb könyv, amelyet – éppen, mint az elsőt – egy szerzőtárssal írok, aki óvodapedagógus. Ő képviseli a gyakorlatot, én pedig az elméletet, de összhangban vagyunk egymással, mind
szemléletben, mind a mondanivaló tekintetében. Mostanában előfordul, hogy közösen képzünk hallgatókat, érdeklődőket. A másik, amin dolgozom, egy másmilyen könyv. Ez egy kézikönyv. Ebben is nagyon sok szemléleti és gyakorlati kérdéskör szerepel, sokan írjuk, öröm együtt dolgozni mindenkivel. Abban bízunk, hogy ez a szellemiség nagyon sok óvodában elterjed majd. Arra törekszünk, hogy ezek az óvodák hálózatban legyenek kapcsolatban egymással.
Van-e olyan képzés, ahová szívesen elküldené a pedagógusokat?
Éppen ennek az utóbbi projektnek a kapcsán, sokadmagammal, művészetterápiás hatású képzések összeállításán dolgozunk. Nagyon hiszek abban, hogy a művészeti tevékenység hasonlít a szabad játékra, ami az óvodás gyermek alapvető cselekvése. Ezért ezek a művészeti megnyilatkozások is – nem is mindig kézzelfogható módon – fejlesztő hatással vannak az egyes gyerekekre és a közösségre is, sőt, a szülőket bevonva, rájuk is. A dráma, a bábjáték, a zene, a mozgás, a tánc és a vizuális tevékenységek mind-mind megoldhatók „másképpen”, a hagyományos foglalkozásoktól eltérő, az önkifejezést és a közösséget jobban előtérbe helyező módon.
Hiszen korunk gyermekei már digitális bennszülöttek.
Tökéletesen így van. Mindannyian látjuk, hogy a 21. század gyermekei „mások”. Ezért tartom fontosnak (ezen is dolgoznak a kollégáim), hogy az óvodapedagógusok is ismerjék a digitális kultúra hatását, és azt is, hogy „mit lehet ezzel kezdeni” ebben az életkorban. Sok veszélyt rejt magában a kütyük használata. De nem lehet már elkerülni. Meg kell tanulni – és a szülőkre is hatni szükséges – azt, hogy mikor, mire és hogyan használjuk ezeket az eszközöket az iskoláskor előtti időszakban.
