„A sikeres integráció főleg az emberi, szakmai és személyiségbeli kompetenciákon múlik, amit a pedagógus tud nyújtani. E témában kulcsszavak az emberség, a tolerancia és a szeretet.”

– Iliás Lajosné, gyógypedagógus, köznevelési szakértő

Amikor az óvodai, iskolai csoportba új sajátos nevelési igényű kisfiú vagy kislány érkezik, akkor konkrét, megoldandó helyzet alakul ki. Egy teljesen új, egyedi személyiség befogadásáról van szó. Erre a feladatra fel kell készíteni a pedagógusokat, s a közösséget. A szülőknek meghatározó szerepük van mind a pedagógusok, mind a gyerekek érzékenyítésében. A szülő- pedagógus- gyermekközösség harmóniája az integráció alapfeltétele. Sokszor okozhat azonban fejtörést, hogyan beszéljünk és beszélgessünk az SNI-s gyermekekről kortársaikkal. Íme néhány lehetőség.

 

Kortárs közösségben

A kortárs közösséggel a következő témákat beszélhetjük meg a sajátos nevelési igényű társaikkal kapcsolatban:

    • Minden gyermek egyedi, és különös. Mégis mit értünk azon, amikor sajátos nevelési igényű gyermekekről beszélünk? Ilyenkor azokra gondolunk, akiknek valamilyen testi, érzelmi, vagy tanulási probléma miatt több segítségre van szükségük. Ezeket a gyerekeket olyan orvosi, terápiás, vagy iskolai többletfigyelem veszi körül, amilyenre a többieknek nincs szükségük.

 

    • Talán ismertek olyan gyerekeket az iskolátokban, akik kerekesszékkel, vagy mankóval közlekednek. Nekik nem csak ezekre a személyes eszközökre van szükségük, hanem rámpára, vagy liftre is. Előfordulhat, hogy egy speciális emelőszerkezettel ellátott busz hozza-viszi őket.

 

    • Az epilepsziában, vagy cukorbetegségben szenvedő gyermekek is különleges szükségletekkel rendelkeznek, hiszen az ő esetükben a megfelelő gyógyszerezés nélkülözhetetlen, nap mint nap.

 

    • A látássérült tanulók speciális alkalmazásokat, táblagépeket vagy számítógépeket használnak olvasás közben.

 

    • A halláskárosult gyerekeknek hallási segédeszközökre van szükségük, illetve beszédterápiára, mivel nehéz úgy helyesen kiejteni a szavakat, ha nem hallják jól.

 

    • A tanulási problémás gyerekek is gyakran sajátos nevelési igényűek.

 

    • Lehet, hogy magatok is felfigyeltek néhány különleges gyerekre, de nem biztos, hogy mindegyiket észreveszitek. Például, szorongó társaitok problémájáról talán nem szereztek tudomást, miközben a szüleik, és pedagógusaik a háttérben azon fáradoznak, hogy csökkentsék a túlzott félelmeiket.

 

    • A sajátos nevelési igényű gyermekek különbözőek, de mindig szeretik, és szórakoztatják az őket körülvevőket. Több megértés kell hozzájuk, mindenféle előítélettől, és félelemtől mentes, barátságos környezetben. Ez különösen igaz az autista gyermekek esetében. Rajtuk nagyon gyakran nem vesztek észre semmi eltérőt, csak a furcsa viselkedésükkel hívják fel magukra a figyelmet.

 

 

Remélhetőleg, a világ egyre többet fog tudni ezekről az édes gyerekekről, és csodának élik meg azt a különlegességet, melyet az autisták képviselnek. Ezzel együtt, a szüleik megismerik a számukra rendelkezésre álló összes nagyszerű terápiát, melyekkel segíthetik gyermekük közösségbe történő beilleszkedését.

    • Az élet rendkívüli kihívást jelenthet a speciális igényű gyermekek számára. Valószínű, sokkal nehezebben boldogulnak a számotokra egyszerűnek tűnő hétköznapi dolgokkal, mint például az olvasástanulás, illetve, ha fizikai hátrányaik vannak, akkor az iskolába történő eljutás, vagy akár csak egy bevásárlóközpontban a nézelődés.

 

    • A jó hír az, hogy a szülők, pedagógusok, terapeuták mindent megtesznek értük a lehető legmagasabb önállósági szint eléréséhez.

 

    • A gyerekek is tudnak segíteni. Hogyan? Barátként. A kerekessszékes, vagy más problémával küzdő társaitoknak olyan barátokra van szükségük, mint ti. De az emberekkel való találkozás, vagy barátok szerzése nehéz lehet számukra. Vannak, akik kicsúfolják, nevetségessé teszik őket. Ekkor mindenképpen szólnotok kell egy felnőttnek.

 

    • Mindig legyetek segítőkészek. Kérdezzétek meg tőlük, hogy nem igényelnek-e segítséget. Legyetek tapintatosak, amennyire csak tudtok. Miért? Mert számukra sikerélmény, ha egy kihívást jelentő helyzettel egyedül is meg tudnak birkózni.

 

    • Az a legjobb hozzáállás, amikor kedvesen viselkedtek a sajátos nevelési igényű társaitokkal. Miután megismeritek őket, akkor tudjátok csak igazán átérezni, milyen is lehet az ő cipőjükben járni. Így segíteni tudtok egy alapvető emberi vágy megvalósításában, mely mindenki számára a legfontosabb: szerető, elfogadó barátokat szerezni.

 

 

Szerző: Csuka Veronika, szakvizsgázott gyógypedagógus, Ayres terapeuta

A cikk tovább folytatódik az Egyéni fejlesztés személyre szabott nevelés című kiadványunk legfrissebb számában.