Matthew James Friday: Diszlexiás tanárnak lenni ajándék
„A diszlexiás tanár figyelmet szentel az osztályra, érzékenyen nyitott a diákok küzdelmeire, és modellezni tudja számukra, hogyan kompenzálják ezt a spektrumzavart.
A diszlexia számos diák számára szenvedést okoz, de ritkán hallani, hogy a tanárok elismerik ezt. Vajon a XXI. században a tanároknak valóban még mindig tökéletes, kőbe vésett tudáskészletre és hatékonysági modellekre van szükségük? Csak néhány diszlexiás gyakornokot tanítottam, de ez kivétel volt a norma alól. A puszta statisztikai adatok tükrében egyedül vagyok, a tanártársaim titokban szenvednek. Ideje beszélni a diszlexiáról!
1. A diszlexia egy “spektrum-rendellenesség”, azaz a tüneteknek különböző tartománya vagy spektruma létezik.
2. A diszlexiások általában nehézségekbe ütköznek:
– a fonológiai tudatosság,
– a verbális memória
– a szeriális felfogás
– a verbális feldolgozási sebesség terén.
3. A diszlexia nem kapcsolódik az intelligenciához, bár sokan “hülyének” tartják magukat, és szégyenkeznek az iskolában, mert az írni-olvasni tudás nehézségeivel küzdenek – mely még mindig a képességek fokmérője.
4. A diszlexia az egyik leggyakoribb tanulási nehézség. Becslések szerint az Egyesült Királyságban tízből egy embernek van diszlexiája.
5. Bár a nyelvnek szerepe van az előfordulási arányokban, a diszlexia minden etnikumot érint.
6. A családi örökletesség arra késztette a tudósokat, hogy azonosítsanak hat gént, amelyek diszlexiát okozhatnak. Erre a saját családomban is bőven akad példa. A bátyám súlyos diszlexiás, és az apámnak minden tipikus tünete megvan, de amikor ő járt iskolába, ezeket a lustaság vagy az ostobaság megnyilvánulásának tekintették.
Életem egyik legboldogabb napja volt, amikor enyhe hallási diszlexiával diagnosztizáltak. 20 éves voltam, és néhány év kihagyás után elkezdtem a főiskolai tanulmányaimat. Az első írott esszémet összepirosozva, a hibáimra tett kemény észrevételek kíséretében kaptam vissza – ez a szégyen és a frusztráció ismerős hangulatát keltette bennem. Szerencsére az egyetemi könyvtárban kezembe akadt egy diszlexiáról szóló tájékoztató anyag, melynek köszönhetően eljutottam egy oktatási pszichológushoz. A felmérés eredménye kimutatta, amire már évek óta gyanakodtam. Hatalmas megkönnyebbülés volt tudni, hogy mi a baj.
A hallási diszlexiámnak köszönhetően, hallottam, amit mondtak, de azonnal éreztem, hogy az információ elillan a tudatomból. Olyan, mintha szivárgó lyuk lenne az agyamban. Az általános iskolában el tudtam végezni a helyesírási felmérőket, de nagyon sok hibát vétettem az önálló írásbeli munkákban, és a fogalmazásokban. Az iskolai értesítőim éveken át ugyanazt a megállapítást tartalmazták: ” Matthew szeret írni, de kapkod, és sok hibát vét.”
Mindig is küzdöttem a hallásfigyelmi képességemmel. Könnyen kizökkenek, és gyakran elkalandozok a saját képzeletbeli világomba. Bár magamban gyakorlott olvasó vagyok, utáltam, ha a középiskolában fel kellett olvasnom egy szöveget. A szavak elhomályosultak az oldalon, nagyon zavarban voltam, és kínosan aggódtam, nehogy kinevessenek. A szövegértésem gyenge volt, ezért otthon kétszer olyan keményen kellett dolgoznom, hogy leküzdjem az ebből adódó hátrányomat. A legrosszabb pillanat az volt, amikor a szeretett angol tanárom “ostobának” nevezett az egész osztály előtt, mert többször helytelenül írtam le az “Anthony” nevet egy Shakespeare darabról szóló esszémben.”[1]
- Matthew James Friday saját élményen alapuló összefoglalója érzékletesen mutatja be a diszlexia lényegét. Újszerű megfogalmazás, hogy ez egy „spektrum-rendellenesség”, de teljesen összhangban van Meixner Ildikó „viszonyfogalom” elnevezésével. A „spektrum” egyik szélén helyezkednek el a Matthew-hoz hasonló értelmiségiek, a másik szélén pedig a „funkcionális analfabéták”.
- Nekünk, gyógypedagógusoknak óriási felelősségünk van abban, hogy a többségi pedagógusokkal együttműködve, minden tanulási nehézséggel küzdő gyermek számára a sajátos képességeikre épülő, egyedi fejlesztési tervet állítsunk össze. Akkor lesz sikeres a munkánk, ha egyik tanítványunknak sem kell átélnie az olyan megpróbáltatásokat, melyekről Matthew is beszámolt.
- „A kulcs a gyermekekhez is, mint mindenki máshoz, az elfogadás. A problémás gyermeket látszólag nehezebb elfogadni, mert a viselkedésük elfogadhatatlan. Az elfogadás azonban nem a személynek szól, hanem a viselkedésnek. Ha valaki érzi a bizalmat és az elvárásokat, akkor többre fogja tartani magát, és igyekszik ennek a képnek megfelelni.
- A fejlesztő személyiségében is kell, hogy legyen annyi többlet erő, vagyis önelfogadás és önbizalom, amellyel a nehezebben kezelhető gyermekeket is képes elfogadni, akár olyannak, amilyenek, szokatlannak, zavarónak, bizonytalannak.”[2]
Tovább olvasna a témakörben? Amennyiben a diszlexia kérdését szakmai szempontból is jobban meg szeretné ismerni, rendelje meg az Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványunkat!
Forrásmegjelölés: [1] https://www.edutopia.org/blog/gift-of-being-dyslexic-teacher-matthew-friday Edutopia, GEORGE LUCAS EDUCATIONAL FOUNDATION, The Gift of Being a Dyslexic Teacher By Matthew James Friday
[2] Diszlexia – A specifikus tanítási zavar Dr. Gyarmathy Éva, LÉLEKBEN OTTHON KIADÓ, 2007
