Az óvodáskorú gyermekek általában a reklám leglelkesebb fogyasztói, mert a reklámok játékosak, zenei elemekkel bővítettek, humorosak, pergők, érthetőek, gyakoriak bennük a szójátékok, az animációk, a gyerek- és állatszereplők. Hogyan tanítsuk meg a kicsiket arra, hogy ne higgyenek el mindent, amit a reklámokban látnak?

A gyerekek megszólítása nem véletlen, hiszen gyakran saját vásárlóerővel is rendelkeznek már, és befolyásuk van a szülők vásárlására, lehetnek kezdeményezők is: a szülő-gyerek alkudozás tárgya gyakran egy reklámozott termék, és a gyermekek legfőbb érve a „mindenkinek már van ilyen”. Nem utolsósorban pedig ők a jövő fogyasztói.

A gyerekeket a reklámok ismétlődése sem zavarja, sőt maga az ismétlés a gyerekek számára örömforrás, a reklámok hiteltelenségét is könnyedén megbocsátják a még aktív mesetudatukkal, a gyűjthető ajándékok pedig épp a gyerekek ősi gyűjtési szenvedélyét célozzák meg.

A reklám befolyásolhatja a fogyasztó márkaválasztását, de ritkán ösztönöz több vásárlásra – állítja David Buckingham A gyermekkor halála után. Felnőni az elektronikus média világában című könyvében. E 2000-ben megfogalmazott állítás ma már nem állja meg a helyét: világunk bővelkedik divatos gyerekbolondító vicikvacakban, azaz teljesen felesleges, de a gyerekek körében népszerű presztízstárgyakban.

Egész évben a nassolásra szoktató édességipari termékek, majd karácsony előtt a játékok reklámdömpingje borítja el a gyerekcsatornákat, az internetes gyerekoldalakat. Ebből következik, hogy fel kell készíteni a gyerekeket a mai árubőség miatt az örökös választásra: almát vagy körtét kérek, de tudom-e, hogy miért. Konkrét reklámszövegből vajon kitalálják-e a gyerekek, hogy mely terméket kívánják eladni általa?

Ha a gyerekekkel, szerepjátékot használva, egy „reklámirodát” nyitunk, akkor a reklámszakemberek bőrébe bújva a gyerekek sok mindent mintegy belülről megértenek a reklám működéséről. Természetesen e „reklámszakemberek” nem elméleti képzésben részesülnének, hanem konkrét feladatokat kapnának: készítsenek el egy érdekes müzlisdobozt egy bizonyos fajta gabonapehely tárolására; rajzoljanak rá; találják ki reklámjának a szlogenjét, ami ne tartalmazzon hazugságot, de emelje ki a termék vonzó tulajdonságait, és túlozhat is egy kicsit; mi legyen a reklámfigurája e terméknek? A gyerekek számára az is érthetővé válhat, hogy nem biztos, hogy a legjobb hirdetés a legjobb terméket ajánlja.

 

 

Írta: Tölgyessy Zsuzsanna 

megjelent az Óvónők kincsestára kötetben.

 

Még nem előfizetőnk? Fizessen elő kiadványunkra a képre kattintva!