„Nem én voltam! Ő volt!” – Agresszió kezelése az óvodában

Az agresszió és annak kezelése rendszeresen téma pedagóguskörökben, gyakorlatilag nem lehet elégszer beszélni róla. Mindig vannak új kérdések, új esetek, új beavatkozási módok. Nem tud lerágott csont lenni. De miért beszélnek róla annyit a szülők, a pedagógusok, más, gyerekekkel foglalkozó szakemberek? Mindannyiunk számára jelent kisebb vagy éppen nagyobb problémát egy indulatos, agresszív ember, gyerek kezelése. Az indulat mögött agresszió van, a kontrollvesztett állapot pedig félelmet kelthet a környezetben. – Peer Krisztina írása.

 

Mit csináljon a pedagógus?

Az agressziót és a dührohamokat gyakran meg tudjuk előzni, ha olyan környezeti feltételeket teremtünk, melyeket a gyerekek igényéhez igazítunk. Ez az óvodapedagógusoknak nem újdonság, hiszen ők nap mint nap ezt teszik, de otthon a családban már nem mindig van ez így. Ha figyelünk arra, hogy ne fáradjanak nagyon el, ha tudunk csak rájuk figyelni, közösen tevékenykedni velük, akkor az segítheti a nyugodt légkör fenntartását. Persze ilyenkor is előfordulhat kiborulás, hiszen egy óvodás gyereknél alapvetően életkori sajátosság az érzelmek nehezebb szabályozása. Van, hogy ki kell várni a kognitív érést.

A gyerekek az óvodában gyakran kerülnek összetűzésbe. A veszekedéseknek számos oka lehet. Előfordul, hogy az éhség, szomjúság, fáradtság váltja ki, de lehet, hogy ennél mélyebb rétegeket érint, és a sérelem az ő szemszögéből nagyon is valós. Mert úgy érzi, kicsúfolták, megbántották, nem szeretik eléggé.

Ilyen esetekben azzal tudunk nekik segíteni, hogy megfogalmazzuk azt, amit látunk („Látom, hogy két kisfiú veszekszik a markolón”). Nem dolgunk igazságot tenni, hiszen nem biztos, hogy láttuk a jelenetet az elejétől, de ha láttuk is, nem azzal segítünk nekik, ha igazságot teszünk, és azt kinyilatkoztatjuk. Helyette maradjunk objektívek – amennyire csak lehet („Azt tudom, amit látok. Hogy civakodtok a markolón”).

Ha a vita fizikai bántásig jutna, azt fontos megelőznünk és ezt szóban is jeleznünk („Úgy látom, Zsuzsi olyan dühös, hogy meg akarja ütni Zsófit. Egyikőtök meg fog sérülni, és én nem szeretném, ha bármelyikőtöknek is baja esne. Zsuzsi, te ülj erre az oldalamra, Zsófi, te pedig a másikra”).

Amikor már megnyugodtak, érdemes az okokról, a kiváltó tényezőkről és a lehetséges megoldási módokról is beszélgetni. Ezzel nem csak az alternatívákat járjuk körül, de a helyes problémamegoldási folyamatot is megtanítjuk nekik.

A büntetés helyett pedig hosszú távon hatékonyabb eszköz a jutalmazás: a nem kívánt viselkedés büntetése helyett a kívánatos viselkedést célszerű jutalmazni (például: „Örülök, hogy együtt játszotok a szőnyegen anélkül, hogy veszekednétek”).

A prevenció szerepe az agresszió kezelésében – Hogyan segíthetünk csoportban? 

Szerintem akkor, ha az agressziót szeretnénk megelőzni, olyan légkört kell teremtenünk a csoportban, ahol ez nem megengedhető. És nem feltétlenül azért, mert mi, felnőttek nem értünk vele egyet, hanem mert ezt az értékrendet a gyerekek is magukévá teszik. Azzal, hogy megértik egymást, hogy tudnak együttműködni, problémát megoldani, empatizálni, még akkor is, ha az érzelmek fejlődése és a kognitív érés egy folyamat része, aminek az óvodás még nem ért a végére.

Ha az önértékelésük, önbecsülésük a helyén van, akkor ők maguk is hatékonyabban tudnak bánni a saját indulataikkal. Ehhez sok pozitív visszajelzésre van szükségük az őket körülvevő felnőttektől, pedagógusoktól.

Néhány ötlet, hogy miket mondjunk a gyerekeknek:

  • Nagyon kedves gyerek vagy. / Ez nagyon kedves volt tőled.
  • Örülök, hogy a csoportomba jársz.
  • Örülök, hogy újra jöttél óvodába (például: betegség után).
  • Mesélj nekem a kiskutyádról!
  • Gyere, ülj mellém, és mesélek neked az én cicámról.
  • Hogy érzed magad?
  • Mit szeretsz a legjobban játszani az óvodában?
  • Na, hogy sikerült a hétvégi születésnapi bulid?

Láthatjuk, hogy gyakorlatilag bármilyen mondat célt ér, ami figyelmet szentel a gyereknek, az ő lelkiállapotának. Fontos, hogy a figyelmen túl igyekezzünk a valós igényeikre reagálni, még akkor is, ha a felszínen valamilyen más problémát mutat.

Amit a szavakon túl tehetünk:

  • egy érintés
  • egy mosoly
  • egy vállveregetés
  • egy pacsi
  • egy ölelés

Amikor pedig dicsérjük őket, érdemes nagyon konkrét dolgot említeni, és nem általánosságban adni a pozitív visszajelzést (például: „De szépen rajzolsz!” helyett: „Tetszik, ahogyan a színeket használod”). Mindig előbb egy pozitív visszajelzést adjunk, és csak ezt kövesse a kritika.

Mindenkinek lehetősége van megváltozni, és ezt a felnőttnek is támogatnia kell. De nem elég, ha támogatja, el is kell hinnie, hogy a gyerek is képes változni, változtatni. Erről szól az élethosszig tartó személyiségfejlődés. Óvodapedagógusként különösen fontos, hogy a gyerek mellett álljunk, és támogassuk őt a változásban.

 

Érdekes olvasnivaló volt, ugye? A cikk teljes terjedelmében az Óvónők kincsestára című kiadványunk májusi számában jelent meg. Szeretne hasonlóan hasznos és izgalmas cikkeket olvasni, amelyekben gyakorlati tippeket is adunk?

Most fizessen elő kiadványsorozatunkra, hiszen az első, óriási ismeretanyagot felölelő alapmű 10% kedvezménnyel lehet az Öné!