Több évtizede foglalkozom gyermekekkel, különösen a nehezen nevelhető, problémás viselkedésű óvodásokkal, iskolásokkal. A velük való munka során szerzett ismereteimből, tapasztalataimból szeretnék közzétenni néhány gondolatot, bevált módszert, eszközt.
A cikksorozat első részében abba szeretnék betekintést nyújtani, hogyan is szerveződik a viselkedés, és ez milyen lehetőségeket kínál a beavatkozáshoz a mindennapok során. – Farkas Edit írása.
Mit nevezünk magatartási zavarnak?
Szakirodalmi forrásokban különféle elnevezésekkel találkozunk. A nézőpontok különbözősége és az eltérő értelmezések miatt nincs egység sem a jelenség definíciójában, sem a fogalmi megjelölésben.
Leggyakrabban ezekkel a kifejezésekkel találkozunk:
- beilleszkedési zavar
- nehezen nevelhető gyermek
- magatartászavar
- viselkedészavar stb.
- disszociális személy
- hiperaktivitás
- ADHD
A különféle elnevezések helyességétől, értelmezésétől most eltekintünk. Akikről most szó lesz, az a gyermekpopuláció, akikre a fenti fogalmak kapcsán legtöbben gondolunk.
Az a gyermek, aki:
- nem alkalmazkodik az intézményi szabályokhoz,
- magatartásával zavarja a pedagógust és társait,
- akinél a hagyományos pedagógiai módszerek nem elég hatékonyak,
- aki az életkorának megfelelő nevelési követelményeket belső vagy külső okok miatt nem tudja vagy nem akarja teljesíteni.
Az óvodában, iskolában az agresszió megjelenése szólaltatja meg a pedagógusnál a vészcsengőt, aki szükségét érzi, hogy mindenképpen fellépjen a probléma rendezése érdekében.
Az agresszív megnyilvánulások lehetnek:
- verbális: ordítozás, durva beszéd, trágárság, fenyegetés, megalázás, megfélemlítés;
- tárgyra irányuló: ajtóbecsapás, belerúgás, felborítás, ököllel ütlegelés, szaggatás;
- személyre irányuló: csípés, karmolás, harapás, ütés, rúgás.
Az iskolai élet során a magatartászavarok és a tanulással kapcsolatos problémák gyakran kölcsönhatásban állnak egymással.
A figyelemzavarral, tanulási nehézséggel küzdő tanuló gyakran nehezen vagy egyáltalán nem tud bekapcsolódni a tanórába, a tanulási kudarcok negatív irányba fordíthatják a magatartását.
A jó képességű, de problémás viselkedést produkáló, opponáló gyermekek egy idő után gyakran a tanulásban is gyengébben teljesítenek képességeiknél.
A magatartási zavarok lehetséges okai
A magatartás- és figyelemzavarok hátterében legtöbbször nem egy, hanem több, egymással szorosan összefüggő személyi és környezeti tényezővel kell számolnunk.
Elsődleges – genetikai, biológiai okok
Ebbe a csoportba tartoznak azok az okok, melyek a fogantatás pillanatától genetikailag determinálják a személyiség alakulását, ide tartoznak a prenatális, perinatális sérülések, valamint az eltérő idegrendszeri fejlődésmenet.
Ide soroljuk:
- a temperamentum biológiai sajátosságait,
- a családban előforduló mentális betegségeket, állapotokat,
- az idegrendszeri éretlenséget, funkcionális zavart,
- az idegrendszeri gátló funkciók inaktivitását,
- a biokémiai tényezőket, a neurotranszmitterek anyagcserezavarát.
Másodlagos – környezeti, pszichés, szociális okok
A gyermekre újszülött korától kezdődően hatással lévő ingerek erősen meghatározzák mind az idegrendszerének fejlődési ívét, mind a személyiségének, attitűdjeinek, érzelmi-indulati életének, viselkedési normáinak alakulását, későbbi mintázatát.
A szocializáció jellegzetességei erőteljes hatással vannak a viselkedés formálódására:
- szociális tényezők, társadalmi státusz, szubkultúra, normák;
- családi szocializáció problémája, anya-gyerek kapcsolat, apa-gyerek kapcsolat;
- nevelés, szülői magatartás, elvárások, korlátok, nevelői attitűd, stílus;
- a család által közvetített viselkedési mintázatok;
- tanulási nehézségek, sorozatos kudarcok;
- a másodlagos, vagyis a közösségi szocializáció problémái, kedvezőtlen közösségi csoportdinamika, szociális légkör.
Tovább olvasná? A teljes írás az augusztusban megjelenő Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványunk kiegészítő kötetében olvasható.
Fizessen elő most, hogy ne maradjon le a hasonlóan izgalmas cikkekről!