A szabad játék bevezetése nem működik egyik napról a másikra. Éppen olyan tudatos munkát igényel a pedagógustól, mint az óvodai nevelés bármely folyamata. Csak akkor fog működni igazán, ha maga a pedagógus is elkötelezett a szabad játék mellett, ha önmaga is szeret és tud játszani.
Céljai elérésének záloga maga a pedagógus, aki meggyőződéssel, szakmai tudásának birtokában, felelősséggel segíti a gyermekek személyiségének kibontakoztatását.
A szabad játék során alkalmazott módszerek, eszközök újfajta szemléletváltást kívánnak meg tőlünk, hisz a pedagógus játéksegítő, támogató, élménybiztosító szerepe elengedhetetlen az elmélyült, gazdag és sokszínű játéktevékenység kialakításához.
Tudjuk, hogy játszani csakis ott lehet nagyon jól, ahol biztonságérzetet adó, derűs, szeretetteljes légkör van. Ahol a kisgyermek érzi, hogy óvják, védik, elfogadják olyannak, amilyen, ahol mindig számíthat a felnőttek segítségére és támogatására. Ahol olyan észszerű szabályok vannak, amelyek nem korlátozzák a gyermek szabad mozgásterét, ahol a körülmények a gyermekhez igazodnak. Ahol érvényesülhet a játék sajátossága, élményszerűsége és sokszínűsége. Mert jót játszani csakis biztonságérzetet adó, szeretetteljes légkörben lehet. Ebben a légkörben a gyermek egyéni vágyait, ötleteit a kötetlen játéklehetőségekben szabadon megvalósíthatja, önállóan és szabadon tevékenykedhet.
Arra, hogy a pedagógus a szabad játék folyamatába bekapcsolódik-e, illetve be kell-e kapcsolódnia, nincs recept. Minden esetben a gyermek aktuális játéka dönti el, hogy a pedagógus milyen megnyilvánulása lesz kedvező a játék alakulására. Bevallhatom, számunkra is ez volt a legnehezebb.
Azt mondják rólunk, óvodapedagógusokról, hogy „tyúkanyóként” vigyázzuk, óvjuk a gyermekeket. Mindenről és mindig tudni akarunk, ami a csoportban történik. Ha kell, konfliktust oldunk meg, nem hagyva időt a gyermekek számára, hogy ezt maguk tegyék meg. Ha kell, a társasjáték szabályát mondjuk el sokadszorra, pedig lehet, hogy más szabály szerint is lehet vele játszani.
Nehéz volt beletanulni az új szerepbe. Hogy nincs minden pillanatban szükség ránk. Hogy van, amikor csak szemlélőként vagyunk jelen, mert a gyermekek képesek már önálló ötleteik megvalósítására. Hogy probléma esetén nem kell rögtön ugranunk, mert ezek önmaguktól is megoldódhatnak.
Persze nem maradhatunk mindig csak a kívülálló szerepében, olykor szükséges a mi segítségünk is. Egy eszköz elkészítésében, vagy egy ötlettel, mely továbblendíti a játékot, annak tartalmát. Ezzel még nem sértjük meg a játék spontaneitását. Természetesen akadnak helyzetek, amikor a gyermeknek az jelenti a legnagyobb örömet, ha velünk játszhat, ha mi is bekapcsolódunk a tevékenységébe. Ilyenkor elfogadjuk a ránk osztott szerepet, és igyekszünk nagyon komolyan venni játékot, alkalmazkodva a gyermeki elképzelésekhez.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek olyan szituációk vagy helyzetek, amikor muszáj közbeavatkozni, mert esetleg a gyermekek testi épsége veszélybe kerül, vagy a gyermekek nem tudják önmaguk megoldani az adott szituációt. Bizony, ilyenkor ott a helyünk. Elmondhatom, hogy a gyermekek állandóan döntések elé állítanak bennünket a szabad játék során. Hogy mikor hogyan döntünk, abban segítségünkre van a sokoldalú gyermekismeret, a gyermek játékának megértése és elfogadása. Ha megértjük őt, tudni fogjuk, mire van szüksége. Beszélgetésre, ráfigyelésre, elismerésre, ösztönzésre, javaslatra, egyezkedésre vagy csak egy pillantásra. De ez a mi személyiségünkön is múlik.
Az óvodapedagógus főbb személyiségjegyei:
- megengedő, feltételteremtő attitűd
- empátiás készség
- játéksegítő, játéktámogató, a gyermek igényeihez alkalmazkodó magatartás
- játékos beállítódás, játszóképesség
- megszólíthatóság
- közvetlen, nyugodt hangvétel
- sokoldalú gyermekismeret
Szerző: Kocsis Erika – óvodapedagógus, fejlesztőpedagógus Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda.
A cikk az Óvónők Kincsestára című kiadványunkban jelent meg, amelyet ITT rendelhet meg.
