December 13-án Luca-napot tartunk az óvodákban. E jeles nap népszokáit ismerjük, de tudja azt is a kedves olvasó, hogy a magyar néphit szerint kétféle Luca van: a jóságos és a boszorkány? Hogyan történhet egy óvodai csoportban ennek az adventi napnak a megünneplése?
A babona szerint a boszorkányok ezen a hosszú, sötét napon különösen aktívak voltak. Az emberek a boszorkányok ellen mindenféle „varázslattal” védekeztek. Fokhagymát dugtak a kulcslyukba, eldugták a seprűket. Ezen a napon tilos volt a nők számára a munka, mert Luca megbünteti azokat, akik a neve napján dolgoznak. Tilos volt szőni, fonni, varrni, mert „bevarrják a tyúkok fenekét, és nem fognak tojni”. A háziasszonyok kifelé söpörtek, hogy minden rossz elmenjen a háztól. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek.
Az ünnepi készülődés meghitt pillanatai mellett, a „Luca-napi” népszokások felelevenítése, nemcsak új ismereteket, hanem közösen átélt vidám perceket is hozott a gyermekek életébe. Különösen a „Luca-boszorkány” keltette fel az érdeklődésüket, melynek szerepébe bújva, maguk is szívesen változtak boszorkánnyá. Természetesen ebben partner volt az óvó néni is, aki jókedvet és humort is csempészett a közös játékba. Olykor a huncutság sem maradhatott el, mert így történhetett meg, hogy eltűntek a dadus néni takarítószerszámai. (Hiszen ezen a napon tilos a munka!)
A jóhiszeműen kitalált tréfa, a közös titok amellett hogy összehozta a gyermekközösséget, vidámságot, játékosságot, önfeledt nevetést is jelentett mindkét fél számára. A „Luca-boszorkány” további ötletek megvalósítására is ösztönözte a gyermekeket. Alkotókedvüket, fantáziájukat, kreativitásukat dicsérte a sokféle technikával készült boszorkánybáb, mellyel szívesen táncoltak, báboztak, mesés történeteket találtak ki és játszottak el. A tornabot olykor seprűvé változott, melyen lovagoltak, fogócskáztak, kergetőztek, varázsoltak, de a csoportban található igazi seprű is új játék kitalálására csábította őket.
A „Luca-pogácsa” készítése, a tészta gyúrása, formázása kicsiket, nagyokat egyaránt az asztalhoz csábított. A tésztába dugott pénzérme megtalálása (melyből természetesen több is volt) kíváncsiságot és várakozással teli perceket is jelentett számukra.
Nagy odaadással ültették a „Luca-búzát”, naponta többször is ellenőrizték, gondozták, figyelték, méricskélték. Természetesen a kihajtott búzát pár nap elteltével, haza is vihették.
A fiúk, jókívánságokat kántálva, énekelve látogattak el a többi csoportba, vidámságot, jókedvet varázsolva a többi kisgyermek és felnőtt számára is. A régmúltat idéző szokások mellett jól megfért a banyabál, a banyakiállítás, a közös bűbájjal készített varázsital (szörp) és még felsorolni is hosszú lenne azokat a tevékenységeket, melyek a gyermekek fantáziáját, kreativitását, ötletességét dicséri.
A fenti pillanatképek alapján úgy gondolom, hogy kollégáim mindazon célkitűzései valóra váltak, melyeket kitűztek maguk elé. Nemcsak megismertetni sikerült a gyermekekkel a jeles naphoz fűződő népszokásokat, hanem annyi örömforrást, annyi élményt, annyi vidámságot is sikerült közösen átélniük, mely biztos, hogy sokáig megmarad a gyermekek emlékezetében. Érdemes kipróbálni másoknak is.
Írta: Kocsis Erika
Megjelent az Óvónők kincsestára kötetben
