Gyermekpszichológusként egyre gyakrabban találkozom olyan családokkal, ahol a szülők azért keresnek fel, mert azt látják, hogy a bölcsődés korú gyermekükkel valami nincs rendben. Nehézségeik adódnak a nevelés során, kérdéseiket nem tudják megválaszolni, és ehhez keresnek külső segítséget.
És bár ezek a gyerekek – vagy a szüleik – elmennek szakemberhez, de sokan a meglévő nehézségek ellenére nem jutnak el a megfelelő segítséghez. Azért nem, mert vagy nem jelzi nekik senki, hogy keressenek fel egy szakembert, vagy mert a jelzés ellenére ők ezt elutasítják. Hogyan kommunikáljunk a szülőkkel, ha úgy látjuk, gond van a kisgyerek fejlődésével?
Az életkori sajátosságok ismerete
Rendkívül fontosnak tartom, hogy a gyermekek életkori sajátosságaival szakemberként tisztában legyünk. Egy kisgyermeknevelőnek nem dolga a diagnosztizálás, az, hogy megállapítsa, mi a baja a gyereknek, de az feladata, hogy felismerje, ha a fejlődése nem a megfelelő ütemben halad.
Vannak ugyan egyéni eltérések a fejlődésben, de ha ezt tapasztaljuk, mindenképpen jó odafigyelni az adott gyerekre, és beszélgetni a szülőkkel arról, ők mit tapasztalnak otthon.
A korai zavarok felismerése
A legkorábbi fejlődési problémákat, illetve a későbbi zavarokat bejósló tényezőket ismernünk kell ahhoz, hogy kiszűrjük, mely gyerekek veszélyeztetettek a fejlődés szempontjából. Őket nyomon kell követnünk, rendszeresen konzultálnunk kell az őket körülvevő szakemberekkel (védőnő, háziorvos), hogy amint szükséges, más szakember bevonását tudjuk kezdeményezni (mozgásterapeuta, szülő-csecsemő konzulens stb.).
Az is lehetséges, hogy bár azonosítottuk azokat a rizikótényezőket, melyek alapján van esély egy zavar kifejlődésére, de az mégsem következik be. Ennek ellenére mégis azt kívánja a szakértelem, hogy a lehetséges problémák előfordulását mérsékeljük.
Az időben történő prekognitív zavarok felismerése meglehetősen jól bejósolja a későbbi problémákat. Ezek lehetnek a figyelmi nehézségek, az alvás–ébrenléti ciklus sajátosságai, az észlelésben vagy akár a kommunikációban tapasztalt eltérések. Kisgyermeknevelőként ezekről a területekről – a korai fejlődési eltérésekről – akkor van tudomásunk, ha egy részletes anamnézis során ezeket megkérdezzük.
Itt fontos megjegyeznem, hogy ne csak a súlyos eltérésekre figyeljünk oda, ugyanis a kisebb fejlődési eltérések is jelezhetnek későbbi zavart. Kezeljük ezt egy lehetséges kimenetként – semmiképpen sem ráijesztve a szülőre –, és tartsuk fejben.
Kommunikáció a szülőkkel
A szülőkkel való kommunikáció a gyermekek ellátáshoz juttatása szempontjából nagyon fontos terület, ugyanis rajtuk keresztül vezet az út a gyerekhez. Ha a szülővel sikerül a kezdetekben egy bizalmi kapcsolatot kiépítenünk, akkor a későbbiekben sokkal könnyebb lesz vele a problémákról is beszélgetni.
Ebben a folyamatban kiemelt és igen érzékeny időszak a beszoktatás. Előfordul, hogy azt megelőzi egy korábbi találkozás, családlátogatás, de sok esetben ez az első kapcsolat a családdal, a szülőkkel. Azokkal a szülőkkel, akik most először bízzák rá a gyerekeiket egy „idegenre”. Ezért kell figyelemmel lennünk a szülők érzéseire, tempójára is a gyereké mellett; tulajdonképpen a szülőt kell beszoktatnunk. A túl hosszan elhúzódott beszoktatás nem jó sem a gyereknek, sem a szülőnek, de ahhoz, hogy megértsük, mi zajlik a szülőben, beszélgessünk vele az érzéseiről, a helyzethez való viszonyulásáról. Segítsünk neki a leválásban, hiszen ha ő képes elengedni a gyerekét, a gyerek is könnyebben fog eltávolodni tőle. Ahhoz, hogy megnyugodjon, rá kell jönnünk, mitől szorong valójában. Sokszor segít egy fotó vagy egy üzenet a már kortársaival játszó, megnyugodott gyermekről, de egy-egy pozitív visszajelzés is csodákat tehet a nap végén. Ne felejtsük el, hogy a szülő megerősítése önbizalmat ad, ami növelni fogja a bizalmat a kisgyermeknevelő felé.
A nehezen kezelhető gyermekek szüleinél előfordul, hogy elutasítóak, nem fogadják el, hogy probléma van, hárítják azt, vagy éppen támadnak, és indulatosak, elégedetlenek. Ilyenkor a kisgyermeknevelő feladata szintén a szülő bizalmának megnyerése, a szülő megerősítése abban, hogy ő kompetens, jó anya. Hiszen egy „problémás gyerek” szülője nem csak a bölcsődében, de a játszótéren és a boltban is kap negatív visszajelzést a gyerekére vonatkozóan, ami könnyen kialakíthatja azt az énvédelmet, ami aztán ellenséges magatartásba torkollik.
Ehhez társulnak még azok a múltbeli tapasztalatok, amelyeket ő élt át kisgyerekként a nevelési, oktatási intézményekben. Mindez együttesen fogja alakítani az attitűdjét a bölcsőde és a bölcsődei kisgyermeknevelők felé.
Ha azonban pozitív visszajelzéseket is kap a gyermekére vonatkozóan – amivel őt erősítjük meg szülői szerepében –, akkor megtapasztalhatja azt, amit korábban talán sohasem, hogy ő „jó anya”. Egy jó anya pedig együttműködik a gyerekével foglalkozó szakemberekkel a gyermeke érdekében.
Írta: Peer Krisztina, megjelent a Bölcsődevezetők kézikönyve – Kisgyermeknevelők szakmai-módszertani tudástára kötetben.
