A játékosság mindenféle pedagógiai munkának alapkritériuma, ezt a tanítás, fejlesztés érdekében mindannyian hasznosítjuk is. A játék folyamatához szorosan kapcsolódik az eszköz, a játéktárgy varázsa, feladata, szabályai.

„…a játék természeti jelenség, mely kezdettől irányította a világ folyását, az anyag kialakulását, élő struktúrákká szerveződését, valamint az ember társadalmi magatartását.”[1] „…Nem a játékból ered-e minden képességünk? Először izmaink és tagjaink játéka válik céltalan kapálódzásból pontosan koordinált mozgásfolyamatokká. Majd az érzékszervek játéka alakul játszi kíváncsiságból mélyreható tudássá, a színekkel, formákkal, hangokkal való játék halhatatlan műremekké. …minden játéknak megvannak a szabályai… Aki részt akar venni benne, annak el kell fogadnia a szabályokat – különben játékrontóvá válik.”[2]

A pedagógiai eljárások egyik lényeges pontja az eszközhasználat. A fejlesztendő gyerekek és nehézségeik sokfélesége, eltérő szintjei arra ösztönöznek a tervezőmunkában, hogy minél érdekesebb, változatosabb, hatékonyabb fejlesztő eszközöket, játékokat alkalmazzunk a ránk bízott tanulók érdeklődésének felkeltéséhez, fenntartásához, képességeik fejlesztésében minél jobb eredmények eléréséhez.

 

Így kezdtem magam is a tanításhoz, habilitációs foglalkozásokhoz egyre több saját eszközt kitalálni, elkészíteni és használni. Egyik ötlet szinte hozta a másikat, s a játékok tárháza évről évre gazdagodott. Mára mintegy 150 saját készítésű fejlesztő játékom van, s az eszköztár továbbra is folyamatos bővítés alatt áll. Közben kezdetben időnként, később egyre gyakrabban a gyerekeket is bevontam az eszközök készítésének folyamatába, mert így a fejlesztőhatás hatványozódott: sok részképességet már a játékkészítés során sikerült fejleszteni, alakítani. Az eszközök használata tette aztán még hatékonyabbá a munkát. Ezek a sikerek arra ösztönöztek, hogy ötleteimet kollégáimmal is megosszam.

 

Mintajáték a tapintás fejlesztéséhez

Mit rajzoltam a hátadra?                                     

 

Anyagok géppapíron előírt, laminált kártyák
Eszközök filctoll, lamináló fólia + gép, olló
Alkalmazott technikák rajzolás
Fejlesztési területek taktilis érzékelés, formaészlelés, figyelemkoncentráció, emlékezet

 

Minden gyerek 5-5 azonos típusú kártyát kap: vonalak, alapformák, betűelemek, betűk (kis/nagy, írott/nyomtatott, álló/dőlt), számok.

A kártyák ábrái közül 3-3-at a gyerekek hátára rajzol a pedagógus, amit az előttük lévő 5 kártyából kell kiválasztaniuk.

Változat: a gyerekek 3-3 üres lapot kapnak. A pedagógus 3-3 formát rajzol a gyerekek hátára, s nekik ezeket kell a papírra rajzolni.

Változat: Ha a kártyákat 3D kontúrozó festékkel készítjük, száradás után a játékot látásgyengeséggel/-hiánnyal küzdő gyermek esetén is alkalmazhatjuk, hiszen így tapintás alapján érzékelheti a különböző alakzatokat, formákat.

 

 

A teljes gyűjtemény az Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványsorozatunkban jelent meg először, de most külön is megvásárolhatja e-book formájában!

Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés

 

Fejlesztő eszközök, játékok készítése a tanulási képességek fejlesztéséhez