Jean Piaget svájci pszichológus közkeletű elmélete szerint a gyermeki játéktevékenység fejlődése négy nagy szakaszra bontható:
- kétéves korig elsősorban a mozgás,
- 2–7 év között a szimbólumképzés jellemző,
- 7–13 éves korban a szabályalkotás tevékenységének megfelelő játékokat játszunk,
- e fölött pedig többnyire szabadidős tevékenységként – a tanulás mint fő tevékenység mellett – szintén inkább szabályjátékokat.
Az első szakaszban (0–2 év) előtérben áll az utánzókészség, az érzékszervi tapasztalatok szerzése tárgyakról, személyekről, az érzékszervek használatának begyakorlása. Finomodnak és fejlődnek a cselekvési sémák. Kezdetben tárgymanipulációról (a tárgyak kézzel történő érintéséről, fogdosásáról, rakosgatásáról), majd a velük való játékról beszélhetünk – ezeket „funkcióöröm”, a működtetés képességének öröme jellemzi. Ebben a korban a gyermek még egyedül játszik, társak nélkül – ez az úgynevezett „művelethangsúlyos” játék, mivel magára az eszközre koncentrál, s ebből lesz később a gyakorlójáték.
2–7 éves kor között már belső képeket idéz fel a gyermek, a fantázia dominál. Úgy tesz, „mintha”, de tudja, mi a játék, és mi a valóság. Már hárman-négyen is szépen együttműködnek, és a szerepjátékokban átélik a „másnak lenni” örömét. Ebben az utánzásban a nyelvi kifejezőkészség is nagyon gyorsan fejlődik.
Kisiskolás–kiskamasz korban a szerepjáték lehetősége már nem elégíti ki a gyermekeket, nem elég „komoly” – új igények jelennek meg. Ez az az időszak, amikor már nemcsak megértik a szabályokat, de nagyon szigorúan ragaszkodnak is hozzájuk, betartják és betartatják őket – néha hangsúlyosabban figyelve erre, mint magára a játéktevékenységre. Mindezekkel testi és szellemi képességeiket tudják megmutatni, nemcsak másoknak, hanem önmaguknak is: olyan katarzisélmény számukra, amely rendkívüli mértékben segíti a fejlődésüket.
Ahogy egyre inkább a tanulás válik fő tevékenységgé, a játszás a szabadidőre tevődik át, nagyrészt szintén szabályjátékok formájában – idetartoznak ma a számítógépes és videójátékok is.
A harmadik életév
Kétéves korra már nemcsak a szoba, a lakás, a ház, az utca és a bolt ismerős a kisgyermek számára, hanem kezd kinyílni a tágabb világ – a beszéd által is.
A gyermek céllal épít, póttárgyakat használ, utánoz és szerepeket próbálgat, egyre inkább társakkal. Jelentős az alkotójáték, a nagymozgások és a különféle logikai játékok fejlődése, valamint a könyvnézegetés és mesehallgatás, amely – a társas kapcsolatokhoz hasonlóan – külön figyelmet érdemel.
Az érzéki megtapasztalások, gyakorlások mellett a beszéd képességének kifejlődése is segíti a gyermeket az egyre tágabb környezet megismerésében. Kétéves kor körül a „mi ez?”, háromévesen a „miért?” kérdések özönével próbálja megérteni a körülötte lévő világot és annak működését. Kisgyermeknevelőként az a feladatunk ilyenkor, hogy beszédkedvét ne építsük le, hanem feleljünk a kérdéseire.
Nagyon komoly fejlődés az építőjátékban, amikor a kicsi már céllal helyezi először egymás mellé, majd egymásra a kockákat: nem utólag nevezik el valaminek építményét a felnőtt kérésére, hanem ő maga gondolatban először eltervezi, majd meg is valósítja, amit szeretne.
Ráadásul a tárgyakat – például a kockákat – már nemcsak arra használja, amire eredetileg valók, hanem elvonatkoztatva is, bármi helyettesítésére. A kocka lehet autó a játék során, anya szoknyája takaró, s mindezek az itt sarjadó (de majd az óvodáskorban kiforró) szerepjátékban is fontosak, amellyel párhuzamosan a szocializáció igénye is felerősödik. Kezdetben egymás mellett, majd összedolgozva is, ugyanazt a szerepet akár egyszerre többen játszva. Nagy fejlődési lépés, amikor a gyermek már elfogadja, ha az ő művéhez valaki hozzátesz, ráépít – hiszen a két-három éves kor a saját cselekedetekben és „tulajdonban” testet öltő éntudat megszilárdulásának ideje.
Az alkotás túllép a nyomhagyás szintjén – ebben a korban már megjelennek a vonalrajzok, pálcikaemberkék (még ujjak nélkül): lerajzolják apát, anyát, az arcokat mindig két szemmel. Ez az a tulajdonság, amelyet kezdettől fogva láttak rajtunk, és egyetlen gyermek sem hibázza el. A test ábrázolásához ellenben már több tanulásra van szükség, amelyben hasznos segítség – fiúknak is! – a tükör, valamint a „testjátékok”.
Fürdésnél, öltözésnél megnevezhetjük a test részeit, akár mondókákkal is memorizálva a nevüket; a tükörben pedig az alapirányok is gyakorolhatók például a fésülködéskor (elöl, hátul, oldalt – a jobb–bal hároméves kor után következik). Szintén idetartozik a különféle papírokkal és egyéb természetes anyagokkal való ismerkedés: melyiket hogyan lehet vágni, gyűrni, hajtogatni, illetve milyen érzést nyújtanak a különféle termények (gesztenye, dió, makk), levelek, kavicsok. Ha a főzéshez használt alapanyagokat közösen készítjük elő, nemcsak ezekkel ismerkedhet meg a gyermek, hanem együtt cselekvést és folyamatot is tanul egyben.
A nagymozgások gyakorlásához hasznos játék ebben a korban az autó, a dömper, valamint a zseniális találmány: a futóbicikli. A régi típusú, háromkerekű vagy pótkerekes biciklik a bébikomphoz hasonlóan hamis biztonságérzetet keltenek, a kétkerekűek után pedig apának kell futnia bottal, míg el nem engedheti. Azonban a futóbiciklinél lent van a gyermek mind két lába, akkor és úgy hajtja, állítja meg vagy ereszti neki a biciklit felemelt lábakkal, ahogyan ő érzi – ez az igazi tanulási folyamat, amit az ember magától tapasztal meg.
Ebben a korban már érdekessé válnak a logikai játékok – képkirakók, képes lottók, kártyák –, bábok, ujjlépegetők és a hangszerek. Utóbbiak mindig igaziak, szépen behangoltak legyenek, nem műanyag utánzatok: kezdetben ritmushangszerek (a tenyerünk, dob, tikfa), esetleg cintányér, xilofon. A xilofont úgy is lehet használni, hogy először csak egy hangot hagyunk rajta (például a C-t), majd fokozatosan tesszük vissza rá a többi alaphangot (G, E, A, D), hogy a pentaton skála szerinti magyar dallam- és hangzásvilágot szólaltathassuk meg. Így egyrészt gyakorolható a szemkéz koordináció, a hang kiütése és hallása élmény, amely párosul az énekléssel, és ösztönzőleg hat a mind pontosabb kivitelezésre. A hangok hozzáadásával egyre több gyermekdalt kísérhetünk (mind szó-mi alapúak), mint például a Hinta-palinta, az Én kis kertet kerteltem, a Zsipp-zsupp, kenderzsupp és mások.
